A közeljövőben fogom bővíteni a NAS-t, emiatt ma este firmware-t frissítettem rajta. (Az 1.07-es már ismeri a 1,5 TB-s SATA2 vinyókat.) De nem csak ezt ismeri, hanem egy kicsit bőbeszédűbb is, mint a korai: ez speciel azt is kiírta, hogy a diszk tükörből az egyik lemez hibás.
Azaz a jó ég tudja mióta vagyunk abban a hitben, hogy itt, ezen a tárolón az adataink tökéletes biztonságban vannak. Milyen adataink? Az utóbbi tíz év összes fényképe, az összes kéziratom, az összes rajzom beszkennelve, a vállalkozásom könyvelési adatai, az utóbbi évek banki utalásainak visszaigazolásai… meg egy csomó egyéb. És ez még csak én vagyok.
De az igazi b@zdmeg nem ez – hiszen holnap érkeznek az új vinyók, azaz ezt a bukást már megúsztuk – hanem az, hogy miért nem szólt a NAS, amikor pedig be van állítva, hogy egy csomó mindenről, többek között a diszkhibáról is, küldjön egy emailt?
Bementem az email menübe, teszt. Result: failed. A franc. Végigpróbáltam az összes postafiókomat az összes smtp szerverrel, amelyhez account-om van. Egyik sem sikerült. Mi van itt? Tűzfal nem fogja meg. SMTP log, az nincs. (Mondjuk, a GUI-n semmilyen log sincs.) Google. Itt van egy thread, ez ugyan az 1.08 bétáról szól, de a jelenség ugyanaz. Ráadásul a hapi kap visszajelzést a szolgáltatójától. Az eset kifejezetten pikáns: eszerint bármilyen címet is ír be címzettnek, a tényleges email mindig az Array_E-Mail_Alert@domain.name címre megy ki. A fejlesztők hümmögtek is, hogy ej, ej, valószínűleg elböktek egy zárójelet. De aztán kiderült, hogy mégsem ilyen egyszerű a helyzet, megjelentek néhányan, hogy nekik viszont működik. Én meg nagyon ravasz voltam, beléptem az egyik szerverre és csináltam magamnak egy Array_E-Mail_Alert@domain.hu aliast. Feleslegesen. A tesztlevél még a szerverig sem jutott el, azaz vagy a NAS, vagy az ISP-m benyelte.
Most itt állunk. Jöhet a kedvenc tevékenységem, ülni békén hónapokig a seggemen és várni, hogy a gyártó kijöjjön egy új firmware-rel, mely remélhetőleg javítja a bugot. És persze közben nőttön nő a bizodalmam a számítástechnikában.
2009. December 14. Monday at 23:09
Na ja.
Én vettem egy Macpower Taurus-t, ami kb. hasonló kategória. 2 x 1 TB diszk ment bele.
2 hónap szívás után rájöttem, hogy ez a nettó 60 ezer a zabhegyező játékszer árkategória, NAS-t 150 ezer ráfordítással lehet venni. Netgear, QNAP, Synology, stb.
Plastik Józsinál van az igazság jelen esetben a hülye sznobizmusával együtt :)))
2009. December 14. Monday at 23:16
bizodalom meg számítástechnika … antagonisztikusan ellentetes fogalmak nalam mar tobb tizeve.
2009. December 14. Monday at 23:38
@CsasZ:
Na ja. Nálunk is úgy volt, hogy egy Synology jószággal bővítjük a parkot, ezt a mostanit meg érdemei elismerésével átminősítjük kenyérpirítóvá. Csak aztán megszámoltuk a pénzünket.
2009. December 15. Tuesday at 01:25
Esetleg egy további, talán kipróbált, de nem dokumentált lépés? Mégpedig: hub előkotor, feltehetőleg cleartext smtp kommunikáció zajlik, kedvenc hálózatmonitorozóval már meglátszik, kibújnak-e a csomagok a NAS-ból, ha kibújnak, akkor pedig a felhasznált cím is kiderül…
2009. December 15. Tuesday at 01:52
nekem egy synology 410j -m van, az sem küld emailt, pedig némileg értek hozzá… :(
FAKK!
2009. December 15. Tuesday at 06:44
En egy NSLU2-ben gondolkodom, ha mar NAS. Ott ha valami nem kuld e-mail-t/ertesitest, nekiulok, es ket hetvege alatt leprogramozom, hogy marpedig te most fogsz kuldeni mail-t/ertesitest.
2009. December 15. Tuesday at 10:35
#4:
Ez tegnap este nekem is megfordult a fejemben, de annyira be van építve minden, hogy nem akartam felforgatni a teljes nappalit.
Csak ma reggel villant be, hogy van laptop és arról is lehet sniffelni. Megnézem.
2009. December 15. Tuesday at 14:52
miert nem teszel ra fel linux-ot vagy fun-plug -ot?
2009. December 15. Tuesday at 14:58
Minek sniffelni? Mondok egyszerűbbet.. Fogsz egy tetszőleges smtp szerver (pl. Mercury), jól bekapcsolod a session logolást és ráereszted az e-mailt a játékszerből. Legalább megtudod, miért nem működik. Persze nekem egyszerű mert azt (is) használok :P de lehet próbálkozni windows server smtp-vel is…
2009. December 15. Tuesday at 15:03
@Mystic:
Ennél a sniffelés kábé ezerszer egyszerűbb. :)
2009. December 15. Tuesday at 15:05
@snefi:
Nem szívesen piszkálok bele. Használni szeretném és nem buzerálni.
2009. December 15. Tuesday at 15:47
ne izgulj, tudok legalabb egy jonevu adatmento ceget ebben az orszagban :D
2009. December 15. Tuesday at 15:49
latom nem erted a programozoi logikat :D)
Array_E-Mail_Alert@domain.name Array_E-Mail_Alert@domain.hu
2009. December 15. Tuesday at 15:49
oops. lenyelte a ” -t.
2009. December 15. Tuesday at 15:49
szoval a != -t.
2009. December 15. Tuesday at 17:36
NAS-hoz hülye vagyok. Menteni viszont szeretek. Szerintem a tükrözött vincseszter nem elég, nem csak a vincseszter dögölhet be, van villám, tűz, lopás (sose legyen egyikkel se dolgod!), ezért a mentésnek a géptől elvéve, messze van a helye. Ez persze sok fotóval macerásabb, de kéziratok, könyvelés simán felmennek a netre is vagy haver gépére a város másik végén. És a mentés jóságát (visszaállíthatóság) időnként ellenőrizni kell, akármilyen szuper technika is őrzi. Marhaság, de akár a mentéshez beállított jelszót is el lehet veszteni, és ez csak ellenőrzéssel derül ki.
2009. December 15. Tuesday at 21:23
#12: Látom, te meg nem érted a finom árnyalatokat. :)
A domain.name az a cím, mely a fórumban is megszólaló ember címe – a domain.hu meg az, melyet én írtam be. Nyilván a kettő nem lehetett ugyanaz, mert akkor valamelyik kommentelő azt szúrta volna ki, hogy biztosan azért nem működik, mert a fórumban említett emailcímet írtam be. :)
2009. December 15. Tuesday at 21:26
@pulykakakas:
Céges környezetben én is ezt szoktam forszírozni, de itthon, a családi informatikában túl megterhelő lenne. Durván fél TB anyagról van szó, és ezt nem csak egyszer kellene elszállítani valahová, hanem rendszeresen aktualizálni is.
2009. December 15. Tuesday at 21:56
1., A DLink nem gyárt NAS-t, csak NAS-nak tűnő dolgokat. A QNAP és a Synology az igen, azok tényleg OK cuccok.
Tévedések elkerülése végett jelzem, más “nagy” márkák sem gyártanak normális minőségű SOHO NAS-t, még ha azt is mondják. Linksys és társai… egy rakás kaki az egész, a QNAP és a Synology mögött mind elbújhat a nagy-nagy nevével együtt.
2., a NAS a RAID tömbbel (legyen az RAID 1 vagy 5 vagy 6 vagy akármi…) nem biztonságot ad, csak kvázi szünetmentes szolgáltatást. Ha meghal egy HDD, akkor még gurul tovább a történe.
DE!
Az ADATMENTÉST nem pótolja ill. helyettesíti egyetlen RAID-es eszköz sem, mert az egész elszállhat, kigyulladhat, ellophatják, beáztathat a felső lakó és rommá megy minden adatod.
Tehát ha okos vagy, adatot mentesz rendszeresen külső diszkre, másik NAS-ra, esetleg offsite szolgáltatással (Mozy, Crashplan pl.).
Még valami: a NAS-t tessék egy UPS-re kapcsolni, ami:
– megvédi az áramkimaradástól, USB porton kapott adat alapján szépen shutdownolnak ha kell
– megvédi a hálózati túlfesztől, azaz pl. áramkimaradás utáni visszakapcsoláskor létrejövő impulzustól, ill. villámcsapástól
– megvédi az UTP kábel felől is (már ha van ilyen az UPS-en) a túlfesz ellen, ott is jöhet ám villámcsapás rendesen.
2009. December 15. Tuesday at 22:00
na tök jó…. a cégnél mi is használunk egy ilyet
kritikus adat nincs rajta (ill ami van az külön is mentve van és páncélba zárva) de azért jó tudni, hogy az a látszólagos biztonság se ér sokat amit ez a kütyü nyújt
2009. December 16. Wednesday at 14:38
NSLU2-őt ne vegyél, tetűlassú. FTP/SMB-vel ideális esetben 5-6 MB/s az olvasási sebesség.
2009. December 16. Wednesday at 15:38
@Lacza:
Szünetmentesnek csak akkor van értelme, ha a NAS együtt tud működni vele. A D-link speciel nem.
Ekkor bőven elég egy spéci elosztó.
2009. December 22. Tuesday at 14:44
Érdekelne hogyan sniffeled a NAS-t egy nem menedzselhető switchen (mint amilyen egy átlagos broadband router). De tényleg, hadd tanuljak :) Másrészt, amint írtam nálam az smtp szerver adott, tehát ettől kezdve egy beállítás a NAS-ban és utána logfile olvasgatás a szerveren. Ha szerinted a sniffelés egyszerűbb, nosza :P
2009. December 22. Tuesday at 14:50
Hub, csókolom, hub. :) Akár hiszed, akár nem, még van itthon valahol egy. Csak egyelőre nem találom, és van most sürgősebb dolgom.