A ma délelőttből írok le két órányi történést.

Elmentem kilencre a kórházba a lányomért. Leparkoltam a kórház előtt, elmentem a parkolóautomatához, leolvastam róla a telefonszámot, felhívtam. Ezzel elindult a fizetős parkolás. Határozottan elmentem a portás mellett (tegnap Nejt be sem engedte), összeszedtem a csajszit. Visszamentünk a kocsihoz, útközben mobiltelefonról leállítottam a parkolást (hiszen megőrzi a korábban hívott számot). Beültünk, a gyújtáskapcsoló elforgatásakor a kocsi bluetooth-on keresztül egyből összekapcsolódott a telefonommal. Elmentünk az Intersparba kaját és gyógyszert venni. A parkoló bejáratában megnyomtam a gombot, elraktam a parkolókártyát. Kinyílt a sorompó.
A gyógyszertár ajtajában jutott eszembe, hogy Nej elfelejtette megmondani a Tempó EP kártyájának pinkódját. Felhívtam mobilon, mire a pulthoz értem, megvolt a szám.
A gyógyszertárban közölték, hogy ki kell töltenünk a receptet, mert azt elfelejtették.
– Tudod fejből a TAJ kártyád számát? – kérdeztem Dórát.
– ?
Szerencsére nálam volt a PDA és beugrott, hogy évekkel ezelőtt felvittem minden családtag minden fontosabb adatát.
– Pillanat – mondtam a gyógyszertárosnak, böködtem egy kicsit a képernyőt és már töltöttük is a receptet.
– Szeretnék Tempó kártyával fizetni.
– Csak az egyik gyógyszert lehet, a másikra nem terjed ki.
Így lehúztuk a kártyát a terminálon, pinkód, visszaigazolás nyomtatás. Közben kifizettem a másik gyógyszert készpénzzel. Vásároltunk. Ahogy mentünk a garázsban, láttam, hogy egy ember éppen a parkolókártyájáról vette le a blokkolást az automatánál, készpénzzel fizetve. Nekem nem kellett, mert tudtam, hogy egy óráig ingyenes. Beültem az autóba, kanyarodás közben felkaptam a kardánboxból a parkolókártyát, kifelé menet bedugtam a sorompóautomata ‘vegye ki a kártyát‘ feliratú résébe, vártam egy kicsit, kivettem, nyugisan felhúztam az ablakot – és csak ekkor nyílt fel a sorompó. De nem volt para, tudtam, hogy ennyit várni kell.

Na most, az a marslakó, aki mindezt ilyen gördülékenyen le tudja pörgetni, tudva, hogy mikor mit kell megnyomni, mikor milyen számot begépelni, mikor melyik kártyát hova bedugni – az meg is érdemli, hogy leigázza a Földet. És ez még csak egy ilyen fejlődő város – tapasztalatból tudom, hogy vannak olyan helyek is a világon, ahol működik a jegyautomata a tömegközlekedésben, ahol még a shopba sem kell bemenni a benzinkútnál, mert bele van építve a kútba a kártyaolvasó – és hallottam már olyanról, hogy nincs pénztáros a boltban, mert a vevő magának húzza le először a vonalkódokat, később a bankkártyáját. De nem akarok más kultúrkörökkel példálózni, bőven nem kell olyan messzire menni a kontrasztért. Amikor felköltöztünk Budapestre, kisgyerekként örültem még a vezetékes telefonnak is. A Bakonyban ugyanis se vezetékes, se mobiltelefon (se térerő) nem volt a faluban.
Mekkora kultúrsokk lett volna, ha nem telt volna el közte 13 év.