Összeér

Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e,
vagy sötétet; mert amit gondoltál,
megteremtetted.
– Weöres Sándor –

Megint összeért két gondolati kör. Szokott ilyesmi történni a fejemben – és mindig nagyon örülök neki.

Egyrészt amit itt írtam régen az élet értelméről, azt tényleg nagyon komolyan gondolom. Meggyőződésem, hogy ez a sok gürizés, törtetés azért zajlik le az anyagban, hogy általa a szellemi szféra gyarapodjon. Nem csak gondolatokat termelünk, de az evolúció is egyre bonyolultabb struktúrákat hoz létre – beleértve a számítógépeket is – melyek pont a bonyolult struktúrájuk miatt egyre bonyolultabb, egyre elvontabb gondolatokat képesek termelni.

Aztán ma reggel békésen autózgattam a munkahelyemre és eszembe jutott, emlékszem-e még az önző mém elméletre? Időm volt, megpróbáltam felidézni. Ahogy ilyenkor szoktam, elképzeltem magam mellé Laikus Testvért és nekiálltam magyarázni.

Kezdjük először az önző gén elméletnél.

Hagyományosan úgy szoktuk képzelni, hogy mi vagyunk a középpontban. (Ugye, geocentrikus világkép.) Azaz nekünk vannak szerveink, melyek az evolúció során fejlődtek ki olyanra, amilyenek éppen. Nekünk van biokémiánk, mely évezredek alatt finomult pont ilyenre. Nekünk vannak génjeink, hogy magunkhoz hasonló lények formájában éljünk tovább.

Illetve… hoppá. Hát, tulajdonképpen mi nem élünk tovább. Mi igen konkrétan meghalunk.

Akkor mi is él tovább? Hát bizony, azok a mocsok gének.
Ezt a gondolatot bővítette ki úgy Richard Dawkins anno, hogy tulajdonképpen az evolúció alanyai maguk a gének, akik mindenféle formájú túlélőgépeket konstruáltak maguknak. Hogy fentmaradjanak.

Jó, haladjunk. Mi az a mém?
Mi az élet definíciója(1)(2)? Nagy a szórás. Az egyik szélsőség szerint a vírus még nem élőlény. Én a magam részéről a másik oldalon, és – számomra is meglepő módon – most kivételesen a legszélsőségesebb véleményen vagyok. Számomra helyből élnek a kövek. Ha a fák élnek, akkor a kövek is. Csak még lassabban. De ha élnek a kövek, akkor él a vasrúd is. Ha él a vasrúd, akkor meg miért ne élne minden, ami anyag?

(1) Az a bajom azzal, amikor biológusok vitatkoznak az élet definíciójáról (pl pro és kontra), hogy néhány oldal után az egész borzalmasan unalmas és borzalmasan érthetetlen lesz. Én a magam részéről nem is törekszem definíciót faragni magam számára. Megelégszem azzal, hogy érzem, hogy valami él-e, vagy sem – és nem boncolgatom, mitől érzem így.)

(2) Meg egyáltalán ki, és milyen alapon tartja magát arra illetékesnek, hogy definiálja, mi is az az élet?

De ne álljunk meg itt, menjünk tovább. Miért kellene az élethez feltétlenül anyag? Miért ne élhetne valami, ami tisztán szellemi szinten létezik? Nem úgy néz ki néhány fogalom, néhány eszme, mintha evolválódnának? Valamikor elképzelünk dolgokat, aztán jön egy hihetőbb verzió és a régi megy a levesbe. Flogiszton elmélet, éterelmélet… valamikor minden tudós hitt bennük, aztán jött valaki, aki talált egy jobb elképzelést – és ma már oxigénünk van és kvantumelméletünk. (Melyben bőven van annyi ellentmondás, hogy nem lepne meg, ha jönne helyette valami más és elsöpörné.)
Nos, azokat a gondolatokat, eszméket, melyek élőlényre jellemző módon viselkednek, azokat nevezzük mémnek. Hogy gyorsan mondjak egy példát: Platón beszélt arról, hogy a ló és a ló ideája nagyon nem ugyanazok a dolgok. Aztán ezervalahányszáz év múlva egy René Magritte nevű festő külön ciklust csinált azokból a képeiből, amelyekkel pont azt akarta elmagyarázni, hogy egy festmény az almáról az nem egyenlő magával az almával. Ez a gondolatkör egy tipikus mém.

Nos, megvan minden. Már csak össze kell rakni. Önző gén… önző mém.
Miért ne létezhetne szellem anyag nélkül is? Miért ne létezhetne szellem, mely azért, hogy gyarapodni tudjon, megteremtette az anyagot? Azzal, hogy az anyag gyötrődik, gondolatokat termel, pont a mémek túlélését valósítja meg. Azzal, hogy a mémek harcolnak a túlélésért, pont a gondolati struktúrák fejlődését segítik elő.

Na de… nem pont erről írtam az elején? Amikor az élet értelmét emlegettem?