Magunk között szólva, nem kicsit aggasztó. Amikor nem ismered pontosan a mechanizmust – csak éppen használod. Különösen aggasztó, ha nagyon jól megy – csak éppen nem tudod, hogy mitől?
Mi van, ha egyszer megváltozik? Mi van, ha már nem megy olyan jól? Hogyan fogod megjavítani, ha nem tudtad, hogyan működött?
Ami tudatos: elgondolom, miről akarok írni és nagyjából megvan, milyen hangulatot akarok kelteni. A többi… csak úgy jön. Leülök a gép elé, várok egy kicsit… aztán már alig győzök olyan tempóban gépelni, ahogy megjelennek a mondatok, kifejezések a fejemben.
De honnan jönnek?
Kicsit olyan, mint Constant Malachi a Titán Szirénjei-ben.
2009. December 21. Monday at 22:59
Ezt érdemes megnézni a témában: http://www.ted.com/talks/elizabeth_gilbert_on_genius.html
2009. December 21. Monday at 23:22
Hát, igen. Nagyjából én is erre a végkövetkeztetésre jutottam: csak semmi para, csináld amíg tudod.
(Csak ne lenne ott a sok példa kiégett, magát kiírt személyekről.)
2009. December 21. Monday at 23:34
Nem hiszem, hogy félned kéne attól, hogy elmúlik.
A tehetség nem szokott csak úgy elmúlni.
2009. December 22. Tuesday at 21:10
Mondta valaki ,hogy jól írsz?:-)))))))
2009. December 22. Tuesday at 21:57
Persze. :)
Már az általános iskolai magyartanárom is akkora karót vágott be a naplóba, mert nem hitte el, hogy én írtam a házi feladatként feladott könyvismertetést. Meg volt győződve róla, hogy a könyv végéről másoltam ki az ajánlót.
2009. December 22. Tuesday at 21:59
Na jó, a jóban nem vagyok annyira biztos, de a sokban maximálisan. :)
2009. December 22. Tuesday at 23:39
na ezt a konyvismertetost nekem is megtette a tanero, mentsetgere szolgaljon, hogy igaza volt :D)