Hiszen szeretnék alkotni. Most érzem úgy, hogy teljes fegyverzetben állok a csatatéren. Megbetegedni sincs érkezésem, egyszerűen folyamatosan kerülnek ki kezem alól a munkák – még végig sem tudom gondolni, jó lett-e vagy sem, már jön a következő feladat. Három könyv… most írom a negyediket… a blog maga is ezernél több oldalnyi szöveg… szédület.

Természetesen élni is szeretnék. Semmi értelme nagyokat alkotni, ha közben elszalad mellettünk az élet – úgy, hogy közben észre sem vettük az örömeit. A család, egy kirándulás, egy pohár bor, egy jó könyv, kajak, kerékpár, szöszmötölés a kertben, mászkálás idegen városokban, gyönyörű tájakon, ezeket le is fényképezni… mind-mind remek időtöltés.

Viszont megélni is meg kell. Pénzt keresni. Amihez nem elég a napi 8-9 óra munka, hanem tanulni is kell. Akár éjszaka is. Még öreg fejjel is… hiszen ez egy életünk végéig tanulásra kényszerítő szakma. (Szerencsére.)

A frappáns megoldás nyilván az lenne, ha a kerékpáros / kajakos / gyalogos csavargásokból írnék könyveket és abból meg is lehetne élni… de ez most nem egy olyan világ.

Így viszont mindháromra külön kell időt szakítani. Egy életen belül.

Megint az alvás vesztett.