Érdekességek

Ilyeneket lehet pölö olvasni.

Windows a hadihajón?

Két nappal később viszont az angolok vesztettek el egy hajót, a modernnek számító Sheffield rombolót. A hajót egy super etendard exocet rakétája találta el. Az argentín flotta visszavonulásával ugyanis az angolok előrébb helyezték a rombolóikat, hogy egy külső légvédelmet hozzanak létre a szárazföld felől támadó argentín gépekkel szemben. Elméletileg ezek a rombolók komoly légvédelmi rendszerekkel voltak ellátva, a Sheffield elsüllyedése pont ennek a modern légvédelmi rendszernek a hibájából következett be, ugyanis a hajó elektronikai rendszere a két támadó super etendardot egy jó darabig egy célpontnak ismerte fel, majd amikor felfedezte, hogy két repülő közeledik, nem volt hajlandó törölni a korábbi célpontot, és újra kellett indítani a rendszert :) Közben a gépek túl közel értek, kilőtték a rakétáikat, mielőtt a hajó reagálhatott volna.

A korrekt tájékoztatás

A légitámadások kezdetben nem voltak túl sikeresek, mert a brit légvédelem miatt alacsonyan repülő gépek túl kis magasságban oldották ki a bombáikat, így azok egy része fel sem robbant. Sajnos a BBC túl jó munkát végzett, és a hírekben beszámoltak erről, amit az argentinok köszöntek szépen, és módosították a bombáik kioldó szerkezetét. Ennek következtében további hajókat sikerült elsüllyeszteniük, és a partraszállókat támogató helikopterflotta is jelentős veszteségeket szenvedett. Angol részről ezek érzékeny veszteségek voltak, mert a logisztikai lehetőségeiket gyengítették.

Borzasztó töri

Itt ragadom meg az alkalmat és tájékoztatok mindenkit, aki olvassa ezt a blogot és határidőre vár tőlem valamit, hogy… baj van. Rátaláltam erre a blogra és képtelen vagyok felállni a számítógép mellől. Tegnap is reggel akartam elmenni bringázni, ehelyett délután négy lett belőle. Mondanom sem kell, a kertimunka is vasárnapra maradt. És mindez akkor, amikor már nagyon kezdett zavarni, hogy sokat vagyok a monitor előtt.

Az internet veszélyes hely.

Ez a harc lesz a végső

A kapitalizmus általános válságának közepén, amikor az országunk nemcsak a kapitalizmusba sodródott bele, hanem a válságba is keményen… amikor a kikászálódás – és némi pátosszal az ország sorsa is – pillanatnyi nüanszokon múlik… akkor a kapitalista válságot menedzselő párt ország-világ előtt elénekli az Internacionálét.
Szép volt, elvtársak.
-5%.
És olaj a tűzre.

Vagy enélkül nem lett volna sportértéke a rendrakásnak? Ennyire szeretjük a kihívásokat?

Mészkénlé

Habár én kaptam fiatalkoromban mindenféle vegyészkiképzést – még kommandósat is – de azért ettől az anyagtól megborzongtam. Pedig elég jól bírom mind a büdös, mind a maró, mind a büdös-és-maró löttyöket.
No, ez egy lemosó permethez való anyag. Bio, meg természetes, meg lebomló – tehát ilyen szempontból mindenképpen természetbarátabb, mint bármilyen szintetikus vegyszer… de ha én lennék a Természet, akkor egyáltalán nem tekinteném baráti lépésnek, ha ilyen trutymót spriccolnának rám.
De sok választásom nem volt. A monilia és a levéltetű ellen harcolni kell, a levéltetvek tavaly még a sapkám csúcsát is lerágták, a monilia meg elvitte az egyik meggyfát… ezekkel nem lehet viccelni. A leanderekből szinte csak a törzsük maradt meg.
Naná, vasárnap, ilyenkor gazdabolt már nincs nyitva – miért is lenne, ugyan, ki a fene szöszmötöl már ilyen szép tavaszi napon a kertjében vasárnap – maradt a Bricostore. Ott viszont csak a subjectben említett mészkénlé volt, a Tiosol-tól. (Na, ha van hely, ahol nem dolgoznék, ez dobogós lenne. Fordítsuk csak le magyarra a nevét: ‘mindenféle kénes oldatok’. Egészségetekre.)
Hozzáteszem, baromira utálok permetezni. Úrkúton még ilyen klasszikus réztartályos hátipermetezőm volt. (Apóstól örököltem.) Egyszer használtam.
Na, az is nagy kaland volt.
Kaptam valami extra erős gyomirtószert. (Amilyen gazos volt az udvar, kellett is rá.)
– Józsikám, ez ki fog söpörni mindent a kertedből! – kapacitált apósom – Mi a vasútnál ezt használjuk a sinek mellett, nincs is ott soha semmilyen gaz. De nagyon vigyázz, a bőrödre ne kerüljön, mert a csontodig bemar.
Így is álltam hozzá, megkevertem a tartályban a cuccot, felvettem egy kidobásra itélt melegítőt, sapka, napszemüveg… aztán hadd szóljon. Éreztem, hogy hideg a hátam… de azt hittem, csak a fémtartály. Hát, nem. Ahogy a műanyagcső becsatlakozott a tartályba, ott eresztett a tömítés, és amint nyomtam kifelé a permetlét, az úgy spriccelt bele hátul a nadrágomba is. Egy idő után rájöttem, mi történik, de szerencsére nem vagyok pánikolós alkat. Gondoltam, ha ez az anyag annyira veszélyesen marna, akkor már csak megéreztem volna, szóval végigpermeteztem így az udvart.
Csak a végén jöttem zavarba. Addigra már permetlében tocsogtam, de totálisan. A melegítő felsőm, az alsóm, alatta a lengemagyar, a zoknim, a cipőm… gyakorlatilag mintha ruhástól fürödtem volna a Balcsiban. Így biztosan nem mehetek be a házba – gondoltam – a garázs meg nem volt nyitva. A vége az lett, hogy ledobtam magamról mindent és pucéran sétáltam előre, bízva abban, hogy senki nem jár éppen az utcában. Nem járt.
Többet elő sem vettem. Mármint a permetezőt.

Itt, Pesten már egy kicsi, kezelhető, ötliteres műanyag permetezőm van. Időnként még ez is sok.

Délután bekevertem a koktélt a permetezőbe, felpumpáltam… és eldurrant a pisztoly csatlakozója, lerepült a fej. Rávetődtem, a kilövő vízsugár ellenére visszagyömöszöltem… és csak ekkor néztem körbe, mi is történt. Rólam vastagon csorgott a halványbarna, irgalmatlan büdös folyadék. De nem csak rólam: beterítette a házfalat, a földet, a füvet, a fenyőket… de leginkább engem. Mint a híg fos. Nem is csodálom bakker, hogy ilyen hatásos a szer: ha én levéltetű lennék és ezzel borítanának nyakon, sértődésemben a világból is kivándorolnék.
Ennek ellenére végigmentem minden növényen. A kritikus állapotúakon kétszer is. Később megtaláltam a szórakozást is a szituációban: figyeltem a kirándulók arcát. Ugye kijöttek ide a városszéli parkerdőbe egy kis friss levegőt szívni… aztán beletüdőztek egyet ebbe a kénhidrogénes, merkaptános ájerbe. Csak úgy néztek körbe, zavartan. Időnként meg egymásra.
Még a kölykök voltak a legőszintébbek:
– Apu, itt szarszag van!
– Ne foglalkozz vele fiam, biztos a tóból jön.
Aha – bólogattam és csak nyomtam tovább a gombot.

Végül csak körbeértem. Kimostam, elpakoltam az eszcájgot. Felsétáltam az emeletre. Lányom éppen a macskák seggét szagolgatta, vajon melyik szart be.
– Befejeztem a permetezést – közöltem Nejjel.
– Ügyes vagy – reagálta le, oda sem figyelve.
– Hallod, ez egy elég durva anyag volt.
Az orra itt kapta meg az első ütést.
– Te vagy ilyen büdös?
– Nem, hanem a permetlé – kértem ki sértődötten.
– Ja, akkor ne is vizsgáljam a macskákat? – csapott a fejére a nagylány.
– Hát, ne – vigyorogtam vissza, miközben ledobtam magamról a melegítőt.
– Ezt itt akarod tárolni? – akadt ki Nej.
– Csak addig, amíg fel nem hajtod a másik melegítőm szárát.
– De ez itt fog bűzölögni addig!
– Most mondd, hogy nincs tehetségem a motiváláshoz.
A végét nem hallottam, mert gyorsan bevettem magam a fürdőszobába.

És most már késő délután van, a nap már elbújt az erdő mögött, de azért még átsüt a fák között. Vasárnap délutáni csend van. A kertibútorok kikerültek a teraszra, lehet élvezni a tavaszt, a friss levegőt.
Pontosabban, lehetne.
Tényleg kiváncsi vagyok, ez a természetbarát anyag mennyi idő után bomlik le.