Szeged

Villámlátogatáson voltunk Szegednél. Remélem, élvezte. Mert mi igen.

Túl sok mondanivalóm nincs a kirándulással kapcsolatban. A város szép, az idegenforgalmi látványosságok mind tudták, mi a dolguk – egyik sem vándorolt el máshová. Sajnos az emlékeinkben élő városhoz képest három kellemetlen változást tapasztaltunk: a Hági valamiért nincs nyitva, a Ligetben lévő Sörkertet felverte a gaz és a hídláb alatti kis halászkocsma sincs már meg. Istenbizony, kezdtünk megijedni, hogy a város józan útra tért.
Viszont hihetetlen mennyiségű virág mindenfelé, jóval rendezettebb lett, a Kárász utca az emlékeimben sehol sem volt… szóval tetszett így is, kocsmátlanítva.

Sétáltunk pár órát – nem nehéz ám, ha ennyi fényképezőgép van a családban – ebédeltünk a Kárász udvarban, kétszer is fagyiztunk a Kis Virágban… nagyon kellemes nap volt.

Végül fényképek:

Nagyítás

Egy adag a rengeteg virágültetvényből.

Nagyítás

Le merném fogadni, hogy ez a galamb valamire készül. Szadista nyugalommal keresi a megfelelő pontot és a megfelelő időt… a szobor pedig sztoikusan tűr. Bár mintha lenne valami dacos elszántság a tekintetében.

Nagyítás

Egy érdekes csomópont néhány érdekes épülettel.

Nagyítás

Őszintén szólva, ezt a hidat nem igazán tudtam hova tenni. Maga a tér az Aradi Vértanúk tere, az egész környezet egyfajta ‘háborúban elesett dicső hőseink’ hangulatot áraszt… és akkor az ív belső felére valaki karikatúra jellegű festményeket festett. Körülbelül azt éreztem, mintha engem kért volna fel valaki, hogy fessek egy magasztos festményt… ha minden tudásomat beleadtam volna, akkor jöhetett volna ki valami hasonló műalkotás. Akinek karikatúrákra áll rá a keze, az nem igazán tud mást.

Nagyítás

Nem meséltem még róla, de negyedéves vegyész hallgatóként át akartam jönni a JATE TTK-ra, programozó matematikusi szakra. Ez nem csak ábrándozás volt, egész konkrét lépéseket is tettem az ügyben: elmentem a TTK tanulmányi osztályára, egy hölggyel lepapíroztuk a dolgot (én akkor már diplomás embernek számítottam), minden további nélkül átvettek volna a negyedik évre. Ez egy hosszú történet, egyszer, ha lesz ráérő időm, úgyis megírom részletesen… a vége az lett, hogy nem mentem át.
De azt egész pontosan megtanultam, hogy Szeged mely részein van felső inflexiós pontja a kockafejűek tartózkodási valószínűségfüggvényének.
Persze amennyiben ezt nem tudtam volna, elég lett volna csak azt megnézni, merrefelé vannak kirakva a városban a Don Quijote pizzéra reklámtáblái. Egyszerű és zseniális. (Habár a családom némileg más véleményen volt, amikor lefordítottam nekik a kódot.)

Nagyítás

A Dóm. Ezt mindenki úgy fényképezi, hogy addig mászkál a téren, mire az egész épület benne nem lesz a képben. Oké, lennie kell ilyen képnek is… de szvsz a fenti sokkal hatásosabb.

Nagyítás

Boszik egymás közt, nem messze a Boszorkány-szigettől. A rövidnadrágos diszkréten a másik lábára tapos, nehogy az túlságosan elbízza magát.

Nagyítás

Végezetül az árvizi emlékmű. Én se tudom, hogyan sikerült ilyen tökéletesre a kompozíció, de lenyűgöző lett: nézd meg, ahogy az emlékmű teteje beleolvad a felhőbe. Akár Magritte is festhette volna.

Link:
A kirándulás fényképalbuma (39 válogatott kép).

Még csak zene sem kell

Mostanában úgy dolgozgatok itthon, hogy nem szól mellette semmilyen zene. Nincs rá szükség.

Kora reggeli napsütés, zöldellő, virágzó növények, virágillat(1), madárcsicsergés. Teraszajtó, ablak nyitva, harmónia be. Semmilyen zene nem kell mellé.

Este ugyanez a teraszon, békakoncerttel.

(1) A permetezőszer már lebomlott.