Tavasz és kikelet

Mármint ki kellett menni végre kerékpározni. Szezonnyitó túrának most teljesen rendhagyó módon nem valamilyen dunaparti célpontot választottam, hanem elmentem a dimbek-dombok hazájába. (Egyfelől a rakpartot széttúrták, az Északi Vasúti összekötő híd meg még mindig le van zárva, így a Duna-part kiesik. Másfelől mostanában egész használható a térdem és boldog örömmel kezdtem bele ismét az emelkedők lealázásába.)
Sajnálatos módon dombokért elég messzire kell mennem. (A Ferihegy… hát maximum annyira hegy, mint amennyire Feri.) A talaj csak úgy Cinkota környékén kezd igazából meggyűrődni, viszont utána sokáig nem is talál magához. Ebből következett az az útvonal, melyet itt oldalt a térkép is mutat: Bélatelep – Rákoskeresztúr – Cinkota – Nagynetegyele – Rákoscsaba – Ecser – Vecsés – Gyál – Pestimre. (Zölddel firkáltam bele. Ahol a térkép nem mutat utat, az nem azt jelenti, hogy átvágtam a szántóföldeken az outival – sokkal inkább azt, hogy a googlemaps kissé elavult.)

Végül 49 kilométer lett, két és fél óra alatt. Ebből két óra volt a tiszta menetidő (két helyen álltam meg pihenni), így 24 káemhá lett az átlag. Ilyen terepen ez nagyon jó.

Élmények:

  • Piszkosul sütött a nap. Nem mertem egy szál pólóban elmenni – pedig úgy kellett volna. De nagyon bennem volt, hogy pár nappal ezelőtt bizony még kellett a négy réteg ruha fent, a sál, a velúrkesztyű és az inka sapka.
  • Én sem vagyok egy balettáncos alkat, de azért úgy nagyjából ember formám van. Még. Viszont amit Cinkota környékén láttam… attól eltátottam a számat. Egy fazon kerekezett szembe velem… aki kábé úgy nézett ki, mint egy Michelin baba. A füle tövétől a kislábujjáig vastagon lötyögött rajta a háj, termetes pocakja emellett gyakorlatilag külön életet élt. Mint egy oroszlánfóka. Mindehhez képzeld hozzá az országúti bringát, a kerékpáros sisakot… és az alul-felül sztreccs(!!) kerékpáros rucit.
    A fazon szája ezenközben a füléig ért, lelkesen integetett és szemmel láthatóan remekül érezte magát a kerékpáron. Így is lehet.

Honnan is jött az az alak?

Durván tízévente fordul elő, hogy bemutatkozáskor valaki érdeklődve visszakérdez:
– Érdekes név. Nem tudja, merrefelé lehet az a Petrény nevű település?

Nem kellene, hogy az ilyesmi beleragadjon az ember gondolkodásába, de mivel az egyik ilyen kérdés egyetemi vizsgán volt mentőkérdés (átmentem:) – így gondoltam, már csak annyival is tartozom a tanárnak, hogy utánanézek a valódi válasznak.
Semmi. Ezzel a szóval tudnám összefoglalni az akkori – azaz jó 20-25 évvel ezelőtti – kutakodásaimat. Magyarországon nincs ilyen nevű település.

Bezzeg most, az internet korában kábé öt percre volt szükségem – és megkaptam egyből minden információt.
Az első találat az Erdély Története című könyvből van, annak is a glosszáriumából. Azt írja, hogy létezik ugyan Petrény nevű község, de ezt arrafelé inkább Petreni-nek nevezik. (Legkorábbi okleveles előfordulás: 1425.) A következő találat a Wikipedia-ból jött, méghozzá nagyon durván: 4 különböző Petreni nevű települést is kaptam, három Romániában, egy Moldovában található. Innentől két szálon is elindultam: nekiálltam térképen megkeresni a legvalószínűbb települést. Érdekes volt. A maps.google.com nem ismerte a Petreni nevet, ezzel szemben egy weblapra beágyazott verziója meg igen. Amint viszont azt írtam be, hogy Petrény, egyből kidobott egy megoldást. A kettő szemmel láthatóan nem ugyanaz a település, egyik Hargita megyében van, a másik pedig Hunyad megyében. És akkor nem beszéltünk még a Fehér megyeiről, mely nem szerepel a Google térképein.

No. Ahhoz képest, hogy korábban egy falu sem volt, most csak győzzek válogatni. Azt mindenesetre valószínűsíteni lehet, hogy erdélyi falvakról lesz szó, hiszen Moldova azért jócskán arrébb van. Az, hogy a környék akkoriban magyar volt, vagy román, az így utólag már elég necces – nem csak a korabeli nemzetiségi térkép alapján, hanem már csak a fogalmak zavarossága miatt is. De ha még egyértelmű is lenne… azért gondoljunk bele, mennyi is ennek a jelentősége? Annak a bizonyos ősnek nyilván volt felesége, lettek gyerekei. A fiúk vitték tovább a nevet, jöttek generációk generációk után. Kevés olyan hely van, mint a világnak ezen szeglete, ahol ekkora a népkeveredés. Ha már csak a saját anyai ágamra nézek vissza, például sváb ősök is látszódnak.
Így mindösszesen annyit lehet biztonsággal kijelenteni, hogy egy a többszáz ősöm közül erdélyi faluban született. A többszáz-1 meg a jó ég tudja, hol. De a családnév attól az egy vándor lélektől ered.