Mostanában megszállták a környéket a kátyúzók. Sorra zárják le a környék – egyébként borzalmasan vacak minőségű – kertvárosi utcáit, és kátyúznak. De hogyan? Kivágnak egy téglatestet a burkolatból, majd rászórnak pár lapát bitument, megdöngölik, aztán avec. Jöhet a következő.
Mondanom sem kell, az út nem lett simább. Csak ahol eddig hepe volt, ott most hupa van. Ugyanúgy dobálja az autót, ugyanúgy szétrázza a bringát, ugyanúgy hullámzó tengerhez hasonlít.
Csak beleöltünk egy csomó pénzt. Ja, meg kipipáltuk a ‘kátyúzás’ rubrikát.

Külön egyéni dühöngés. Ma éjjel tekertem haza a Közdűlő úton. Erről tudni kell, hogy egyrészt a vége elég meredek, tehát jól neki kell szaladni az elején, másrészt közvilágítás, az nulla. Na, itt szaladtam bele 27 káemhával egy bekátyúzatlan téglalap alakú kivágásba. Akkorát ütött az első keréken, hogy az rögtön ki is durrant. Felütéses defekt éjjel fél tizenegykor. Kevesebbért is öltek már embert.
Körülbelül öt percnyi kényelmes gurulásra voltam a lakásomtól. Így lett belőle egy 25 perces séta. Ennyivel kevesebb időm maradt éjjel a teraszon üldögélni, olvasgatni.