Teljesen furcsa gondolatok törnek reám, csak úgy, a semmiből.

Most például elgondolkodtam, mennyire is érzem öregnek magamat. Összességében nem panaszkodhatok: az agyam továbbra is friss, és habár néha már nem egyből jut eszembe a megfelelő szó, de a memóriám még mindig átlagon felüli. Igaz, lassan bele kell törődnöm a szemüvegbe, az apró betűknél már kihívásokkal küszködök, sőt, a térdem se nagyon bírja már az extrém terheléseket… de minden más rendben van.
Aztán eszembe jutott, hogyan éreztem magamat hat évvel ezelőtt, 38 évesen. Teljesen depressziós voltam. Kezdtem igazán pocakot ereszteni. Abba kellett hagynom a focit, mert már az apróbb sérülések is csak hetek alatt gyógyultak. Végképp elveszítettem a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akikhez valamikor sok kellemes emlék, esemény kötött. Nem volt egy kellemes időszak.

38 évesen egy megtört, elkeseredett, öreg fiatalember voltam. 42 évesen pedig egy optimista, életerős, fiatal öregember.