Month: June 2007

Milyen a szép arc?

A túlzottan szabályos szép arcok valamiért taszítanak.
Valószínűleg azért, mert az ilyen arcokkal bíró nők soha nem álltak szóba velem.

Mi az akkor, ami számít?

Számomra leginkább az, hogy legyen benne élet és látszódjon rajta az értelem.
Ettől már pont elég szép lesz.

Egyszerű RAM bővítés – update

Csak jelzem, a keserű pohár még nem múlt el – a RAM modulokkal továbbra is szívok. Eljutottam odáig, hogy ha a régi 512-es mellé berakom mindkét 1 GB-s modult, akkor öt alkalomból négyszer csak sípolás jön. Ha csak az egyik 1 GB-s modult teszem be, akkor gyökeresen megváltozik a helyzet: öt alkalomból csak egyszer sípol, négyszer elindul.
Nem vagyok túlzottan elégedett. Tegnap utánanéztem az alaplap gyártójánál – már amikor működött a weblapja, mert leginkább elérhetetlen volt. Az alaplap leírása legalább annyira volt pontos, mint az utóbbi idők elindulási statisztikája.
Először is ott vigyorgott a BIOS legújabb frissítése mellett:

Patch Kingmax DIMM (MPWC22D-38KT3R-FBA) compatibility issue

Bakker. Természetesen a modulok a Kingmax-tól vannak. Nosza, gyors BIOS frissítés, szerencsére van Magic Flash, még csak ki sem kellett lépnem az XP-ből. Amilyen flottul lement, olyannyira semmit sem ért.
Ekkor tettem meg azt, amit legelőször kellett volna: elolvastam az alaplap részletes doksiját a weben. (Érdekes módon, a kézikönyv nem volt ennyire részletes.) Nos, itt található két mondat:

System Memory:
Three 184-pin DDR SDRAM DIMM sockets
Support single-sided or double-sided 2.5v DDR-266/333/400 DIMMs with dual channel architecture in 128/256/512Mb technologies.

Elég egyértelmű… egészen a következő mondatig:

Support up to 3 GB system memory.

Na most akkor mi van? Maximum 512 MB modult tud kezelni, de a belerakható maximális memóriamennyiség 3 GB – miközben 3 slot van??

Most küzdhetek, hogy esetleg a kereskedő visszavegye a RAM modulokat, vagy megpróbálhatom beleműteni a kölykök gépeibe.

És akkor még itt van a frissen vásárolt DVD író, amellyel szintén szívtam pár napot, mire kizárásos alapon kiderült, hogy maga a drive hibás, valószínűleg a fej sérült.

És ha már panaszkodni kell, mind az otthoni gépem, mind a munkahelyi csak úgy szórják a kékhalálokat, az itthoni wifi megbolondult, egyre sűrűbben lebont majd újraépít – pedig itt ülök tőle fél méterre… eh.

A legbosszantóbb persze az, hogy ilyesmikre kell pazarolnom az időmet, amikor már készülnünk kellene a nyaralásra, meg úgy egyáltalán egy csomó fontosabb dologra.

Érdekes ügykezelés

Alapvetően ez úgy szokott kinézni, hogy az ember fogyaszt, a szolgáltató ezt megméri, a fogyasztó pedig kifizeti az összeget.

Most elmesélem, hogyan lehet az elvárható jóindulat mellett eljutni odáig, hogy a normális ügymenet része lesz a bírósági per is.

A történet még a múlt évezredben kezdődött. 36 darab sorházas lakásból létrejött egy Lakóközösség.
Hogy miért nem lehetett mindenki úr a maga portáján? Mert az építtetőnek így olcsóbb volt. Örüljetek emberek, hogy nem hagyták az egészet osztatlan közös tulajdonnak – mint sok más épületet a környéken. No, mindegy, megalakult a kamu Társasház, összedobtak valami Alapító Okirathoz hasonló papírt, közös képviselő – az nincs, lakógyűlés szintúgy. De így legalább minden ingatlan alszámot kapott az ingatlannyilvántartásban, azaz pl. vehető fel rá kölcsön.
Nos, a szolgáltatók nagy részével normális a viszony. A Gázművek, az ELMŰ, a T-Com mér és számláz, az átalánydíjas szolgáltatók is teszik a dolgukat – de a vizesekkel bajok vannak. Mivel nincs minden lakásban vízóra, meg a meglévők a hitelesítések terén itt-ott már kihívásokkal küszködnek, így a Vízművek nem számláz külön a lakásoknak. Van egy főmérője, ő az ezen fogyasztott viz ellenértékét szeretné megkapni, jelen esetben a Társasháztól. Attól, mely nem igazán működik. Mivel nincs közös képviselő, így nemes egyszerűséggel annak a lakónak küldik a számlát, akinek a lekerített területén van a főmérő. Szép nagy számlák ezek, öröm ránézni.
Az idők során sok próbálkozás volt.
A tiszta munka – ha van közös képviselő, akit fizetnek ezért a melóért – az az, hogy egyrészt az órák vagy hitelesek vagy nem léteznek. Aztán a számlából levonjuk a vízórával rendelkezők óraállásait, majd a maradékot megkapják az óra nélküliek tulajdoni hányad szerint. Értelemszerűen itt rengeteg ellenérdek ütközik, ezeket a harcokat, legalábbis induláskor, a közös képviselőnek meg kell vívnia. De nincs. Helyette néhány ember megpróbálkozott így-úgy osztogatni, de állítólag majdnem lincselés lett belőle.
Végül az lett a mindenki által elfogadott kompromisszum, hogy minden lakó tulajdoni hányad alapján fizet, akár van vízórája, akár nem. Ebből azért érdekes dolgok tudnak kisülni: például ha spórolok a vízzel, akkor jól ráfaragok: mert az elszámoláskor sokkal több vizet kell fizetnem, mint amennyit elhasználtam. És itt jön be a csoportdinamika: mivel mindenki így gondolja, ezért mindenki vízpazarlásra rendezkedett be. Nehogymá.
De legalább a növényzet szép dús errefelé.

Csakhogy van itt még egy probléma. Sem a Vízmű, sem a Csatornázási Művek (ugye ezek mindig párban járnak, csak hogy még áttekinthetetlenebb legyen a helyzet) nem hajlandók tulajdoni hányad alapján egyenként számlázni. Valahol igazuk van, a pénz szétosztása a lakók boltja, a Szolgáltató nem Igazságosztó Hivatal, aki felvállalja a konfliktusokat. Ők kiküldik egyben a számlát és kész. Az ember meg, aki megkapta, úgy ahogy van, ki is dobta a kukába – mert neki ugyan ne küldjenek ekkora összegekről számlákat, nem Krőzus ő. A vizesek erre megvonták a vállukat és görgetik maguk előtt a tartozáshegyet. (A vízórások természetesen közben fizetgetnek.) Aztán eltelik pár év, a kintlévőség egyszercsak kiveri valamelyik hivatalnoknál a biztosítékot. Elindulnak a felszólítások, de ugyanoda kerülnek, mint ahová a számlák.
Na, ekkor jön a per. Mivel közös képviselő nincs, így a szolgáltató kiválaszt találomra néhány lakót és rajtuk veri le a tartozást. A víz elfogyott, arról vita nem lehet, így a szerencsétlenek vagy befizetik a milliókat vagy végrehajtják rajtuk a határozatot. Aztán perelhetik a többi lakót, hogy visszakapják a pénzüket.
A társasház fennállása óta egy ilyen alkalom volt, akkor úgy oldódott meg a helyzet, hogy a lakók többsége megértette a szituációt és elment a Szolgáltatóhoz. Mert ugyan automatkusan nem bontják szét a számlát, de ha XY bemegy, hogy kifizetné a részét, akkor kiszámolják neki. A Szolgáltató pedig végül azokat perelte, akik nem rendezték a számlájukat. Pontosabban pereli még mindig.

És most jött el a második alkalom, nemrég kaptam meg egy ránézésre is igen emberes számlát. De aztán a dörzsöltebb lakók felvilágosítottak, hogy semmi probléma, be kell menni a vizesekhez, rendezni a tartozást és várni, hogy a többiek mit pereskednek. Mert ez a hétköznapi ügymenet.

Anziksz

Hungária körút. Kerékpárral várok, hogy átmenjek a körút másik oldalára. Piros lesz az autóknak és az egyik hapi későn eszmél, félig már ráhajtott a kerékpárútra. Megszoktam már, fel sem venném – de a hapi kihajol a kocsiból és már messziről elnézést kér, hogy kényelmetlenséget okozott, de már nem tud visszatolatni.
– Óh, nem tesz semmit – mosolygok vissza… és nem értem. Nem ehhez szoktam.
…::..:::……..:::::::::………..:::::::..:..:::::..:..:..:
Még mindig a Hungária, az aluljáróból mennék felfelé. Itt nagyon kell tekerni, ha a zöldhullámmal végig akarok menni a Népligetig. Megyek is, mint a hülye… de a keskeny részen utolértem egy kerékpárost, aki hol balra, hol jobbra dűlöngél a bringájával. Csengetni már nem volt idő… nagy levegő, megpróbáltam elmenni balról, nyilván balra húzta a kormányt, mentem én is balra, a zsákom már hozzáért a falhoz, de aztán szerencsére gyorsan elhúztam mellette.
Viszont a zöld hullám már nem lett meg, közvetlenül a liget előtt meg kellett állnom. Ez pont elég volt ahhoz, hogy utolérjen.
– Elnézést, hogy dűlöngéltem – vágott bele – de beragadt a váltóm, azt próbáltam kiszabadítani, amiatt volt.
– Óh, nem tesz semmit – leheltem vissza pillanatnyi oxigénhiányos állapotomban. Pedig igenis tesz… legszívesebben megveregettem volna a vállát, hogy kösz haver, örülök, amikor példákkal bizonyítják, hogy nem mindenki közömbös köcsög.
…::..:::……..:::::::::………..:::::::..:..:::::..:..:..:
Pedig. Már Kispest kertvárosában andalogtam, csupa jobbkezes kereszteződés. Az egyiknél jött egy autó balról, benne fiatal kölyök. Lassított, jobbra nézett, látta, hogy csak egy kerékpáros, az meg nem akadály – és kijött elém.
Nekem meg még a farkamat is az aszfaltba kellett mélyesztenem, hogy meg tudjak állni.

Cegléden buli volt

Nem is akármilyen. Közel két tonna informatikus döntött úgy, hogy összefog és együttes erővel elpusztít némi sört, bort, pálinkát – no meg kolbászt. Az akció remekül sikerült, bátran elmondhatom, hogy a világ alkoholkészlete jelentős vérveszteséget szenvedett el. Hasonlóképpen a kolbászok számára is valószínűleg gyásznap lesz a tegnapi.

A részletekről beszéljenek a fényképek.

Nagyítás Nagyítás

Az összes kép: