Fotó Háber

Mostanában egyik ügyfelünknél szorgoskodom, éppen címtárat fogunk frissítani 2000-ről 2003-ra. (Micsoda véletlen, Jani is pont ezzel szórakozik egy másik ügyfélnél. Úgy látszik a késő ősz jó a címtárfrissítésnek.)
Szorgoskodunk a tesztszobában egy kollégával – és eszembe jutott a három évvel ezelőtti címtárfrissítés, ugyanennél az ügyfélnél. Maradandó élmény volt.

A Windows NT4 PDC/BDC világból kellett áttérnünk WIndows2000 Active Directory-ra. A körülmények nem feltétlenül voltak ideálisak. A projektet nem önállóan nyertük el: külön – ellenérdekelt – cég írta a terveket, mi pedig az ő terveik alapján végeztük az implementációt. A projekt vezetését külső projekt manager végezte, természetesen egy harmadik külső cégtől. Helyismeretünk egyedül nekünk volt (onsite L2 mérnökeink voltak kihelyezve az ügyfélhez) – alig volt megalázó, hogy nem szólhattunk bele a tervezésbe, sőt, buta biorobotként csak azt tehettük, betűről-betűre, amit a külső cég mérnökei leírtak. Nem ez az életre szóló barátságok receptje.
A tesztelést is nekünk kellett elvégeznünk, természetesen ezt sem a saját fejünk után haladva. A tervező cég különösen erősen írta elő, hogy minden lépésről screenshoot-ot kell nyomni, mert azok alapján fogják elkészíteni az implementációs tervet.
Kollégámról tudni kell, hogy remek, magasan képzett szakember, aki nem ismer megoldhatatlan problémát – de kurvára utál dokumentálni. Úgy érzi – és valahol jogosan – hogy az ő tehetségét vétek ilyen alantas feladatokra pazarolni. Számára a képernyőfotózási kényszer kellemetlenebb élmény volt, mint egy tökönrúgás vasalt Martens bakanccsal. De csináltuk, bár néha nehezen hallottuk egymás hangját a folyamatos fogcsikorgatástól.
Lementek a tesztek, született többszáz mega képernyőfotó, átadtunk mindent a tervező cégnek, akik ezek alapján méltóztattak megírni az implementációs tervet. Most tekintsünk el az olyan barátságos megjegyzéseinktől, hogy “egyik ujjamat a seggembe dugva, seggrészegen is különb terveket írtam volna, mint ez a szar”, képzeljük el, hogy ez hogyan finomodott tervmódosítási javaslattá… a lényeg, hogy elkészültek végül a tervek.
Melyeket rögtön az implementáció első lépésében dobhattunk is ki, ugyanis amikor beraktunk egy ideiglenes PDC-t, majd megpróbáltuk lábon upgradelni, a folyamat végtelen ciklusba került. Az első 5 órát még viszonylag jó hangulatban töltöttük el, jó heten körbeállva azt az egyszem PC kategóriájú gépet. Ugyan kollégám erősködött, hogy nyomjuk ki a szemét a faszba, de senki nem merte meglépni. Az ügyfél négy napot adott az átállásra (hosszú hétvége), így őriztük a gépet még pár óráig. Aztán a külső cég felhívta a Microsoftot. (Nekünk meg volt tiltva. Mondtam már, hogy biorobot?) A Microsoft gondolkodott egy kicsit a problémán, majd azt javasolta, hogy nyomjuk ki a gép szemét a faszba. Az ő kontójukra kikapcsoltuk, elkezdtük az egészet újra – és most már sikerült. Na persze nem egyik óráról a másikra, az ügyfélnek igen cifra tartományi rendszere volt, megspékelve egy barokkos Exchange organizációval, szóval azt is csak egy nap késéssel vettük észre, hogy odakint közben leesett a hó. Nem kicsit rongálta a munkamorált, hogy azt is előírták nekünk, hogy az implementáció egyes fázisait is fényképeznünk kellett.
Aztán eljött az utolsó éjszaka, vasárnap. Látszólag minden rendben muzsikált. Kollégám a külső cég emberével a finombeállításokat reszelgette, amikor kiderült, hogy nem működik a címtár replikáció a vidéki telephelyekre. Azt hiszem, nem követek el súlyos indiszkréciót, ha elárulom, hogy akkor sem mi, sem a külső cég emberei nem álltak olyan szinten a címtárban, hogy izomból le tudtunk volna kezelni egy ilyen szituációt. Beszartunk, na. Alig volt időnk és nem tudtuk megmagyarázni, miért nem megy a replikáció – a hibajavítási módszerekben meg nem voltunk még járatosak. Rollback-re már nem volt idő, ennek a cuccnak pár órán belül működnie kellett.
A külső cég embere remegő ujjakkal tárcsázta a Microsoftot. Természetesen a ‘follow-the-sun’-elv miatt egy jóképességű kansasi legény vette fel a telefont. Röpke félóra alatt sikerült tisztázni a helyzetet. Az amerikai legény lekérdezett mindent, kért hozzáférést, hümmögött, végül közölte, hogy dobjuk ki az összes automatikusan létrejött IP site-link konnektort és hozzuk őket létre újra manuálisan. Ma már fel sem veszem az ilyesmit, de akkor ez kb. olyan volt, mintha egy papnak azt mondanák, hogy dobja ki a francba a feszületet és tegyen a helyére egy akváriumot. A külső cég embere izzadságtól csöpögő vörös fejjel kattogtatott a képernyőn, mereven betartva mindent, amit a telefonos szakértő súgott a fülébe.
Na, kollégám ezt a pillanatot választotta ki, hogy megbosszulja mindazt a megaláztatást, melyet az utóbbi hetekben kellett lenyelnünk. Odahúzódott a hapi mögé, majd félhangosan, de mindenki számárá hallhatóan rászólt:
– Aztán fényképezzél, bazdmeg!

Kis híján az a pizzaszelet – melyet akkor majszoltam a háttérben – volt életem utolsó pizzája. Végül a folyosóra rohantam ki, hogy méltóságomat valamennyire megőrizve próbáljak az elkövetkezendő öt percben levegőhöz jutni.
Ezért a beszólásért érdemes volt végigszívni azt a három hetet.

3 thoughts on “Fotó Háber

  1. A Foto Háber egy viszonlag jó krimi volt Szakács Miklóssal a főszerepben. Tiétek is az lehetett. A tegnapi Lurdy utolsó perceiben kaptam néhány (15) hívást. Kedvenc ügyfelem a HP Deutschland Support talált meg újra egy hasonló migráció végrehajtásával. Nehezítés, hogy szimultán német és angol nyelven folyik a szakmai egyeztetés. Korábban – ugyanúgy, mint az általad leírt esetben – ők tervezték, mi egy lengyel faszival erősködtünk, hogy ez botorság. Megterveztük másképp. A nóta vége az lett, hogy megcsinálják a németek saját elgondolásaik szerint, letesztelik, majd megcsináljuk mi, leteszteljük. Amelyik a célkitűzésnek megfelelően működik, az a banda kasszíroz. Hát mi nyertünk. Tegnap ugyanezen német társaság keresett, hogy megint lenne egy ilyen feladat, de szőrőstől-bőröstől ránk van bízva, mert közben mi lettünk a német társaság magyarországi ill. régiós emberei (mindenhol, ahol van Vaillant vállalat) emberei (most, ezzel a megkereséssel értesítettek a lankadtak). A polák haverral már össze is kaptuk a feasibility studyt, az implementálási tervet és a tesztelési tervet, mostanra el is fogadták. Nekem van egy ácsceruzám, a poláknak van egy izraeli állami címeres golyóstolla, ezzel megírtük a szerződést. Válaszként emailben változtatás nélkül elfogaták, az aláírt példányokat ups-el elkezdték köröztetni, holnapra meglesz az is. Persze itt is migráció, de távolról végrehajtva 20 országban (legalább öt nyelven), router konfiggal együtt. De legalább 2 hét kell a teljes migrációhoz a nyelvi gondok miatt. (nem tudunk dánul, franciául még kevésbé).
    Azért a brahinak is van eredmény (legalábbis jól fizető munka). Hasonló az “- Aztán fényképezzél, bazdmeg!”-hez.

  2. Kedves JoeP,

    hala a remek irasodnak, majdnem a mai csokoladem lett az utolso, amit a post olvasa kozben majszoltam.

    Kepzelj el egy csokoladeval a szajban megfulladni keszulo embert, aki kozben szakad a rohogestol, csapkodja az asztalt es a kollegai teljesen hulyenek nezik.

    Viszont jol kezdodik a nap :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *