Nem vagyunk czukorból

Hát… több okból sem lesz könnyű dolgom.
Egyfelől, annyira lehajtottuk magunkat minden nap, hogy este még kártyázni sem volt erőnk, nemhogy félrevonuljak és feljegyezzek apróságokat az illető napról. Így most csak annyi lesz, amennyi így estefelé eszembejut a három napból.
Másrészt nagyon nehéz úgy írni Bécsről, hogy az ember ne kezdjen párhuzamot vonni. Régebben mondták, hogy Bécs és Budapest között nagy a hasonlóság. Nos, ha valaki most mondana ilyet, rögtön ápolóért küldetnék. Az ódon épületek, az öreg város, a folyó… ezektől akár még lehetne is, de az emberek mentalitása, a város hangulata, az érzés, hogy a város a benne lakókért van… mely érzésnek nyoma sincs Budapesten, sőt, itt mintha a város pont azért lenne, hogy minél hamarabb kinyírja kellemetlen lakóit – nos, ez nagyon más. Attól tartok, az állandó összehasonlítgatást és az ebből eredő frusztráltság gerjesztését nehéz lesz elkerülni. Őszintén szólva nem is vagyok biztos benne, hogy teljesen el akarom.

2006.06.03 Szombat, Sopron

Már rögtön az indulás sem volt egyszerű. Eredeti terv szerint pénteken mentünk volna Sopronba, de az özönvíz miatt átszerveztük a kirándulást. Kilőttük a soproni bobozást, kilőttük a csavargást a Lővérekben és bevállaltuk a város megtekintését a valószínűsíthető hidrofílikus közegben. Sokat dobott a helyzeten a nemrég vásárolt rexasztal és a családtagokban fellángolt golyóböködési vágy. Soproni kollégától jó tippeket kaptam (köszönjük Pisti), így címekkel felszerelkezve vágtunk neki egy kényelmes reggeli összekészülődés után.
Mivel tervben volt Bécsben a Schönbrunn kastély, mindenképpen szerettem volna előtte megmutatni a kölyköknek az Esterházy kastélyt Fertődön, ne érezzék egyből a negatív kontrasztot. Természetesen ott is szakadt az eső. A kastély azért még belefért, de a kőfejtőt elhalasztottuk. Szerencsére.

A szállást a Wieden panzióban már hónapokkal korábban lefoglaltuk. Semmit nem tudtam róluk, egyszerűen csak megtetszettek az Interneten. Ehhez képest nekünk bejött. Az előző mondat kulcsszava a ‘nekünk’. Ugyanis nem volt minden tökéletes, de ami nekünk kellett, az jó volt. Az apartman gyakorlatilag egy nagy, kétszobás lakás. A konyha béna volt, evőeszköz nem igazán tobzódott a fiókokban… de nem is hiányoltuk. A fürdőszobában a zuhanyfülke ajtaja kétféleképpen működött: vagy be tudtuk húzni vagy szétesett az egész fülke. A nagyobbik szobában a kanapé az idióta fajta IKEA stílust képviselte, melynek két legfontosabb stílusjegye, hogy meghökkentően néz ki és képtelenség benne kényelmesen ülni. De minden más jó volt. A hatalmas térben kényelmesen elfértünk, az ágyak jók voltak – és ez a lényeg, mert gyakorlatilag csak aludni jártunk be. Nagyon közel volt a belvároshoz, a Tűztorony kb négy és fél percbe telt gyalog. Alaphelyzetben nem rajongok a szállásdíjba applikált reggeliért, de most le a kalappal. Olyan bőséges reggeli volt, hogy még Barnán is kifogott. Volt svédasztal és a srác egyszerűen nem hitte el, hogy annyit ehet, amennyi belefér: ha valami elfogyott, szinte azonnal pótolták. Emellett lehetett kérni komplett reggelit is (virsli, ham&eggs, felvágott tál) és amíg kihozták, addig ott volt a svédasztal. Meg utána is. (Barna meg is kapta a Deficit becenevet.) Gyakorlatilag úgy jól lehetett lakni, hogy jó sokáig nem is gondoltunk utána ebédre; ez különösen a bécsi napon jött jól, amikor semmi nem úgy sikerült, ahogy elterveztük – de erről később.

No, vissza a történethez. Indulás előtt megnéztük Pártai Luciát. Igaz, a múltkor csúnyán hibázott, de hátha most. Azt mondta, hogy a viharfelhők áthúzódtak keletre, nyugaton száraz, de felhős idő lesz. Talán Győrben eshet egy kicsit.
Ez utóbbit jól eltalálta, Győr mellett akkora felhőszakadást fogtunk ki, hogy a legerősebb fokozatban sem bírta az ablaktörlő. Amit már kevésbé talált el, az az volt, hogy Sopront is megszállta egy gusztustalan esőfelhő. Kora délután érkeztünk meg, persze szakadó esőben. A GPS megint hülye volt, simán bevitt egy szálloda magánútjára. Becsületére legyen mondva, utána viszont segített kikeveredni onnan. Leccuccoltunk és megkerestük a kolléga által ajánlott Jégverem éttermet. Az esőben bejártuk jól a környéket, mire megtaláltuk a helyet: pedig gyakorlatilag pont a szállásunkkal szemben volt. Ennyit a szerencsétlen irányválasztásról. Az étteremről csak jót tudok mondani. Előre szóltak, hogy óvatosan rendeljünk, az adagok igen emberesek. Pusztán kisadag kajákkal teljesen jóllaktunk. Időnként láttuk a nagy adagokat is – nem volt nehéz, kilógott rendesen az emberek mögül.
A háromfogásos ebéd után volt egy óra csendes pihenő, majd öt óra körül nekivágtunk a városnak. Szakadó esőben, persze. Csavarogtunk, tekeregtünk, ahogy kell. Láttunk szép helyeket, hangulatos utcákat. Mindössze annyit kellett tennünk, hogy nem arrafelé mentünk, amerre a sok ember. Végül megnéztük az ún. nagy látványosságokat – kellettek ezek is a város hangulatához, természetesen. Hét óra körül pedig átsétáltunk a Biliárd klubba. Nagyon jó döntés volt. Egyrészt az eső makacsul szakadt, a klub pedig fedett hely volt. Másrészt, írd és mondd, 300 pénz volt egy asztal egy órára. Kicsit tartottam tőle, hogy három abszolút kezdővel a törzsközönség gúnyolódásának esünk áldozatul, de persze ilyesmiről szó sem volt: egyrészt a kezdeti homályok után mindenki belejött, másrészt a kutya sem foglalkozott velünk. Végül pusztán a sajgó derekak kényszerítettek arra, hogy abbahagyjuk. Két és fél óra játékért, egy csomó üdítőért, kapucsínóért, sörért fizettünk 2200 forintot. Csak összehasonlításként, a durván 15 perc Tűztorony mászkálás volt 1500 pénz. És mindkettő bőven megérte.
Este nyilván mindenki összetörve mászott ágyba. Én ugyan mondtam, hogy ez mind lófarok a holnapi fáradtsághoz képest, de azt hitték, hogy ez csak egyike bizarr tréfálkozásaimnak.

2006.06.04; Bécs

Korai ébresztő volt, várt minket a császári város. Előtte megtapasztaltuk a bőséges reggeli élményét, aztán megnéztük újra Lucia drágát. Azt mondta, hogy csak keleten várható eső, nyugat csontszáraz lesz. Be is vágtak egy műholdképet, szépen látszott, hogy a Kisalföld felett semmi felhő, de gyk. Burgenland is tiszta volt. Hurrá.
Ehhez képest, ahogy kiértünk Sopronból, nekiállt cseperegni, Bécsnél meg már szakadt az eső.
Még indulás előtt végignéztem a bécsi parkolási lehetőségeket és végül a Stadtpark melletti Beethoven platz mellett döntöttem. Ez volt a legközelebb a Ring egyik végéhez és úgy terveztem, hogy bejárjuk a félkört, utána bevetjük magunkat a sűrűbe, majd a Mariahilfer utcán lenyomulunk a Schönbrunn kastélyhoz, megszálljuk az Állatkertet, végül a 4-es metróval visszasurranunk a városi parkhoz.
Mondanom sem kell, a tervhez képest némileg felpuhult a megvalósítás.
A körút még viszonylag sima volt. Hol csepergett, hol szakadt az eső, de úgy csináltunk, mint a bécsi konflislovak: szartunk rá. Az mindenesetre elmondható, hogy a szökőkutak nem örvendtek a máskor szokásos júniusi népszerűségüknek.
Beszéljünk most a döbbenetes dolgokról. Teljesen lemeredtem pl. a rengeteg kerékpárút láttán. Valahol itt kezdődnék… nem csak az fontos, hogy tényleg legyen kerékpárút, hanem ott, hogy ez a szemlélet annyira beépüljön a gondolkodásba, mint ahogy ennél a közlekedési lámpánál is látszik.
De volt más meglepetés is. Láttuk a becsületkasszás újságvásárlást. Mindenen, mely oszlophoz hasonlított, ott lógott egy-egy zacskó, bennük különböző újságok. Ha kellett, bedobtad a pénzt a kasszába és kivettél egy újságot.
Hasonlóan nagy élmény volt a bérbringa. (Itt, az Opera mellett látható is néhány.) Csak gondoljuk végig: kiveszel egy cangát, mész vele X ideig, majd visszaviszed. A visszarakáskor számolódik ki, hogy mennyit kell fizetned érte. Azaz ha nem viszed vissza, nem kell fizetned, plusz van egy kerékpárod. Nálunk vajon meddig működne ez a koncepció?

Mindemellett nem kell magunkat mindenféle erkölcstelen, jellemtelen alakoknak elképzelnünk, pusztán mert mások még a reflexeink. Nagyon sokat számít a jólét és annál is többet a hosszas jólét. Magamról tudom, hogy amióta megnyugtató anyagi körülmények között élek, mennyire megváltozott a világképem és az erkölcsi hozzáállásom. Nem lehet bebolondítani az ‘ingyen’ varázsszóval és döntéseimnél egyre kevésbé befolyásolnak anyagi szempontok. (Oké, nyilván hétköznapi határok között.)
Ugyanez érvényes lehet egy városra is. Akinek aprópénz az egy euró egy napilapért, az nem olcsójánoskodik a zacskóba rakott újságért. Az az ember már eljut addig a gondolatig, hogy az újság elkészítése pénzbe kerül, tehát ha holnap is olvasni akarja a kedvenc lapját, akkor be kell dobnia az érmét. Nálunk ez még úgy van, hogy kivesszük az újságot ingyen, most, mert az már biztos… aztán a többi meg le van szarva.
Szeretnék hinni benne, hogy 40-50 év elég lesz ahhoz, hogy ez az ország is eljusson odáig, hogy ne egyik napról a másikra éljen, hanem megengedhesse magának az erkölcs luxusát. Feltéve, persze, hogy lesz akkor még emberi civilizáció.

Ami szintén szembeötlő volt, az az, hogy Bécsben van hely. A Ring annyira széles, hogy pl. vasárnap délelőtt tele volt futó emberekkel. Bőven volt helyük, a fák alatt. Elfértek a kerékpárút és a járda között. El tudná valaki ugyanezt képzelni Pesten a körúton? Mindezt úgy, hogy a Ringgel párhuzamosan megy egy másik széles út, mely elviszi a forgalom nagy részét.
Pesten ugyanezt a tágasságot nem lehet már elérni… de az sem megoldás, hogy a zsúfolt utcákba beengedjük azt a rengeteg autót. Bécsben a Ringen belül az utcák jó része zárt terület. A Ringen megy egy sűrű villamosjárat, alatta végig megy egy metró. Metróból egyébként is van egy csomó, de ahogy néztem, ezek nem olyan mélyfúrásúak, mint nálunk. Simán elmennek a kéregben, sőt a vizek felett is láttunk érdekes megoldásokat.
A magam részéről nagyon várom már a körgyűrű bezárását, elterelő utak építését – és azt, hogy lezárható legyen végre a körúton belüli része a városnak. Hogy ne kelljen fuldokolni sem az Üllői sem a Rákóczi úton… magáról a körútról nem is beszélve. Persze ehhez pénz kellene (EU?), meg lendületes városvezetés és egységes szándék. Ehelyett van ez a…

No, vissza az élménybeszámolóhoz. Délutánra néha már el is állt néha az eső. A belvárosi csalingázást kifejezetten élveztük. Az egész úgy szép, ahogy van. Tiszta, szellős – és a történelmi épületek nagyszerűek. Erről többet nem igazán tudok írni, tessék megnézni a fényképeket.
A komoly Bécs mellett essen szó az idióta Bécsről is. Nekem speciel tetszett, hogy az impozáns Rathaus előtti térre kiraktak vagy száz kosárpalánkot, aztán hagy szóljon. Még esőben is ott pattogtak a labdák meg a kölykök.
Aztán ezen a kirakaton is jót mosolyogtam. Vajon melyik másik városban képzelhető el, hogy a kirakati próbababák mellett ott flangál két kirakati próbaba tacskó (wiener dog) is? És jó volt még ez a tetoválószalonos merdzsó is. Meg az egész biztosan megállni tilos.

Végül az árakról. Bár korábban megfogadtam, hogy külföldön nem fogok foglalkozni az árakkal – ami kell, megvesszük és kész. Ez Bécsben nem annyira jött be: azért ez egy igen drága város. Az első pofon a fagyi volt: egy gombócot 1,7 euróért mértek, ami a jelen árakon durván 450 forint. Persze, azért ettünk, de a szürcsölés rendesen váltakozott a fogszívással. A másik durvulás a tömegközlekedésnél volt. Azt tudtam, hogy van öt eurós napijegy, mely mindenre jó. Ilyet nem akartunk venni, de ez alapján az egy zónára vonatkozó, egyszeri utazásra jó jegyet olyan 50-90 cent közé lőttem be. Ehhez képest kezdtem furcsán szedni a levegőt, amikor megláttam, hogy darabja 1,5 euró. Nyolc jegyet kellett bevetnünk a csavargás során, ez bizony 3200 forintba került.
Rövid magyarázat azoknak a jó megfigyelői képességekkel rendelkező embereknek, akik még emlékeznek a tervezésre. Igen, ott csak négy jegy volt betervezve, de a Westbahnhof-nál elfogyott a szufla. Különösen, amikor jeleztem, hogy ez durván a fele a kastély felé vezető útnak. Itt azért felugrottunk a villamosra.
A következő korrigálás az Állatkertnél volt. Ekkor már elmúlt öt óra és a pestiből kiindulva már nem vágtunk bele. Majd legközelebb.
Ja, a legnagyobb korrigálási sorozat. Külön étteremmel nem készültem. Akiket kérdeztem, azt mondták, hogy Bécsben nem lehet hibázni, mindegyik étterem jó. Azt terveztem, hogy olyan 1 óra körül bemegyünk a legelső étterembe. Mit ád az ég, pont a Schotten ringnél kaptuk el ezt az időt és nem találtunk a környéken egy szimpatikus éttermet sem. Ezzel szemben a belvárosban belefutottunk egy jellegzetes wurst árusba. Gyorsan megbeszéltük, hogy eszünk valami helyi finomságot és majd késő délután eszünk étteremben. Ezzel nem is lett volna baj, hat óra körül megvolt a késő délután és találtunk éttermet is… csakhogy ekkor már csak 59 euró volt a zsebemben. Először nem érzékeltem a bajt, ez ugye közel 16e forint, gondoltam négy darab bécsi szelet csak kijön belőle. Nos, nem. Úgy jött volna ki belőle, hogy nem kérünk sem savanyúságot, sem semmilyen innivalót. Bankom a külföldi pénzkivételt 1500 forinttal bünteti és valahogy ez így együtt kezdte átlépni nálam az ingerküszöböt. (Vegyek ki 10 eurót 2600-ért, meg fizessek 1500 sarcot…) Kártyával pedig nem szívesen fizetek étteremben. Nevezzetek paranoiásnak, de ez nem változtat a helyzeten. Végül gyors kupaktanács, majd úgy döntöttünk, visszahúzunk Sopronba. Az út nincs egy óra és majd vacsorázunk egy nagyot a Jégveremben.
Nem volt rossz döntés, mert a parkolóházban a parkolóautomata kifogott rajtam. Egyszerűen nem bírtam rájönni, hogyan lehet egyszerre beledugni a parkolókártyát és a bankkártyát. Végül kápéval fizettem, jólesően nyugtázva, hogy szerencsésen nem vertük el a zsét wienerschnitzelre.
Megint valami, ami szokatlanul jól működik odakint: táblázás. Életemben először jártam Bécsben autóval, a GPS pedig feldobta a talpát még Sopronban. Ennek ellenére simán, eltévedés nélkül landoltunk befelé a Stadtspark-nál, és kifelé is ugyanilyen olajozottan értünk ki az A3-ra. Az összes segédeszköz a táblázás és egy 21(!) éves gyűrött Bécs térkép volt, melyet Nej kezelt boszorkányos ügyességgel, kiérdemelve a ‘bongyor GPS’ címet.
Sitty-sutty Sopronban is voltunk, átsétáltunk az étterembe… amely valami rendezvény miatt tele volt. Ösztöneinkre bíztuk magunkat, besétáltunk a belvárosba. Én ugyan mondtam a Gyógygödört, de a család valami konszolidáltabbra gondolt. Aztán ahogy a csajok meglátták a Fogas éttermet, egyből döntöttek is. Patriarchátus… ugyan már.
De ez sem volt rossz döntés. Mindenféle finom halak kerültek terítékre és a férfiszakasz sem panaszkodhatott. Barna megszerezte végre reggel óta áhított bécsi szeletét, én pedig életem egyik legfinomabb tárkonyos vadragu levesén estem túl. A háromfogásos, nagyon finom vacsora tokkal-vonóval volt 9e pénz.
Furcsa ez… tulajdonképpen ez volt a második ostromom az echte bécsi gasztronómia felé… és megint az anyagiakon buktam meg. Az első esetben ez valahol érthető is… de most bennem volt a csakazértis szándék – aztán mégse sikerült.
Nyilván megint gyors zuhanyzás és alvás volt az esti program. A kutyák iszonyúan ugattak.

2006.06.05; hazafelé

Két biztos pont volt a napban. Az egyik, hogy este otthon szeretnénk aludni, a másik pedig, hogy ebédelni a Ráspi étteremben kellene. Nem túl bonyolult dolgok, de mégis majdhogynem lehetetlen feladatra kényszerítettek.
A panziót tízig kellett elhagyni és a tegnapi nap után nem akartunk korán felkelni. Csakhogy a kései reggeli után mivel húzzuk ki az időt ebédig? Az étterem jó 5 kilométerre volt, és az összes szóbajöhető program egy kőfejtő a faluban.
Jobb híján ez maradt. A kőfejtőt ismertem korábbról, jó harminc évvel ezelőtt jártam már itt. Nem sokat változott.
Végül is, simán elbohóckodtunk délig. Barna lemakrózott minden vadvirágot, de maga a táj is nagyon fotogén volt.
Persze problémát okozott, hogy ekkor a társaság még nem volt igazán éhes – de végül teljesen váratlanul ez is megoldódott.
Ja, hogy miért Ráspi. Többek között azért, mert eddig csak jókat hallottam róluk. Márpedig egy olyan étterem, mely elismerten ott van a top10-ben, de még nincsenek annyira elszállva az áraik, megér egy benézést, különösen akkor, ha az ember ebédidőben úgyis éppen arra jár. Nos, a találkozás az elit gasztronómiával nem volt meglepetések nélküli – különösen úgy, hogy az előző esti kaja emléke még nagyon élt bennünk. Először is, az árak azért már nem voltak alacsonynak nevezhetők. Ránézésre összefutott az ember szájában a nyál… szinte mindenből kértem volna egy harapást, hogy megkóstolhassam, mit is kérek majd… de így, beleválasztani az elég húzós árú ételekbe… végül maradtunk az alacsony árfekvésű ételeknél. Ezeket sem bántuk meg, nagyon finomak voltak… és nagyon kis adagok. Sopronban megszoktuk, hogy mindenhol bazi nagy adagokat vágtak hozzánk… itt, nem. Itt inkább a minőségre mentek rá. Szerencsére. Ugyanis éppen nem voltunk nagyon éhesek. Viszont ilyen szalvétagombócot még nem ettem soha és a marhapörkölt is megérne egy ódát. Apró érdekesség, hogy üdítőital nincs, helyette házi gyümölcslék vannak, melyek gyakorlatilag szörpök. A fogashoz viszont járt automatikusan egy deci rozé. Dóra ilyet nem iszik, én vezettem, így kénytelen volt Barna meginni. Az első néhány korty után bejelentette, hogy ez jobban ízlik neki, mint a sör… ezentúl ilyet fog inni.
Viszont egy nagy fekete rosszpont: a kapucsínóba tejhab helyett hideg tejszínhabot raktak, így az egész már a kihozás pillanatában langyos volt. Ilyen helyen ekkora csúnya hibát… nem kellett volna.

Erre a napra még egy programpont volt beütemezve: Nagycenk. Azt tudtuk, hogy a kastély be lesz zárva, de gondoltuk a gyerekvasutat megnézzük. Barna durván két hét múlva jön ide két nap vendégfellépésre, legalább lássa, mi vár rá. Nos, látta.
Pont akkor érkeztünk, amikor bemondták, hogy a vonat azonnal indul.
– Te, fussunk, hátha tudunk közeli fényképet csinálni róla! – szóltam oda a srácnak.
– Ugyan már. Amikor ezt mondják, akkor még percek vannak az indulásig – legyintett.
A jó öreg vasutas szellem.
Odaértünk. Váratlan ötlettől vezérelve odafordultam az egyik gyerekhez.
– Szia, lehet a vonaton is jegyet venni?
– Azt ugyan nem – válaszolta.
– Ejnye – vakartam meg a fejem.
– Józsi, ne indíts! – kiáltotta oda a társának.
Ezután Józsival elmentünk az épülethez. Komótosan kinyitotta a pénztárat és nekiállt letépkedni a nyolc jegyet.
– Te, nem fog elmenni közben a vonat? – idegeskedtem.
– Az ugyan nem. Én indítom – közölte hanyagul.
És tényleg nem ment el. Az a vonat, amelyhez én futni akartam, hogy egyáltalán fényképközelbe kerüljön, még bevárta, amíg kinyitják a pénztárat, megváltjuk a jegyet és felszállunk. Hja kérem, ez múzeumvonat.
Vonatoztunk jó tíz percet oda, ugyanannyit vissza, jó volt. Aztán Barna levette az inkognitóját, elvegyült a vasutasok között. Így tudtuk meg, hogy piszok mázlink volt, ugyanis felváltva szoktak indulni rövid és hosszú járatok. Mi pont egy rövidet fogtunk ki. A hosszú másfél óráig zötyögött volna a szántóföldeken.

Végül sétáltunk még egy kicsit a Széchenyi kastély parkjában is. Eleve nagyon furcsa volt, hiszen mindkét napon bejártunk egy-egy kastélyt, nem is akármilyeneket. Mégis ez a picike volt a legbarátságosabb. Ebben tudtam volna elképzelni, hogy eléldegélek. Minimális kertészművészet, a kastély mögött pedig szintén minimálisan gondozott park. Itt éreztem azt, hogy legszívesebben leheveredtem volna a nagy fa alá, nagy ívben hanyagolva az etikettet.

Nos, ennyi. Összességében mindenhol hagytunk el valamit (Sopron: Lővérek, Bécs: állatkert), szóval nem lepődnék meg olyan roppant nagyon, ha valamikor megismételnénk ezt az utat.

Linkek:

2 Comments

  1. Mi is Bécsben voltunk a hétvégén (péntek-hétfő).

    A bicajos közlekedési lámpát én is lefotóztam, nagyon aranyos, ahogy pirosnál lerakja a lábát. :) Nekem legjobban az tetszett, hogy szinte mindenhol van megfelelő lezárási lehetőség bicikliknek, többnyire ez a fordított U-cső.

    A bicajkölcsönzés (www.citybikewien.at) nem annyira bizalmi alapú, mint gondolod, mert bankkártya vagy ottani mobilelőfizetés szükséges hozzá (vagy turista kártya kiváltása, de ezt csak az irodában lehet intézni). Az első óra ingyenes, utána viszont elég szépen emelkedik az óradíj. 120 óra után viszont nem már csak a kamatokkal emelkedik a 600 eurós alapdíj… A járgányt a sok állomás bármelyikére vissza lehet vinni, ha éppen van szabad hely. Az egész rendszer a rövid kölcsönzésekre van kihegyezve.

    A tömegközlekedést illetően egy család számára két napra talán a 8*1 napos bérlet éri meg legjobban: ez 25 euróba kerül és több személyre/napra felhasználható, vagyis egy személynek 8 napra, 2 személynek 4 napra stb. Mi a retúr vonatjegy mellé kaptunk 5 euróért 4 napos bérletet.

  2. Akkor nálatok sem volt ideje megszáradni az esernyőnek.

    A bérletinfót kösz, két napra tényleg jó így egy családnak.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *