Month: July 2006

Nos, jó hosszú ideig nem leszek gépközelben. Elmentünk. Hogy mivel fogom múlatni az időt, még nem tudom.
De vannak ötleteim…

Azt olvastam itt, hogy

Viszont ami megdöbbentő, hogy egészen tragikusan rossz a helyzetünk az egészségügyi ellátás eredményességét tekintve – és ha csak egyetlenegy okot szabad mondanom, hogy miért is kell hozzányúlni a magyar egészségügyhöz, akkor ez volna az. A kórházi kezelést követően elhunyt infarktusos betegek és a rákbetegek halálozási rátáját, a nem megfelelően kezelt betegségek miatt elvesztegetett éveket valamint a csecsemőhalandóságot tekintve Magyarország a huszonöt ország között a 24., utolsó előtti helyen végzett, csak Lettországot előzzük meg.

Miután négy évnek kellett eltelnie, hogy megállapítsák a bajomat – azt a bajt, melyet az első rutinvizsgálaton ki kellett volna szúrnia egy közepes képességű gasztroenterológusnak -, csak lelkesen bólogatni tudok. De azért meglepett – és gondolom, téged is, Hamurabi -, hogy erről pontos statisztika is van.

Jött egy telefon valamelyik délelőtt.
– Halló, jó napot kívánok, aktuális még a lakáshirdetés?
– Igen, bár mostanában nemigen hirdetjük.
– Remek. Megkérdezhetném, hogy pontosan merre is található?
– A Mészáros és a Rákóczi utcák sarkán.
– Mennyi a házszám? Tudja, a hirdetésben csak a telefonszám volt benne.
– 44.
– És ez tégla épület?
– Abszolút. A külső falak 60 centi vastagságúak. Sima tégla, nem a Wekerlén megszokott mészhomok tégla.
– És mit takar az, hogy mostanában nem hirdetik?
– Azt, hogy egyrészt alig vagyunk itthon, tehát úgyse tudnánk érdeklődőt fogadni, másrészt meg a politikai ökörködés miatt annyira visszaesett az érdeklődés, hogy maximum akkor kezdjük újra hirdetni, ha vége lesz a hitelfelvételi pániknak.
– És mikor hirdették?
– Durván tavasztól nyárig.
– Csak újságban vagy közvetítőnél is?
– Mindkettő. De most éppen sehol sem megy.
– De attól még eladó?
– Természetesen.
– Nagyon jó. Tudja én egy ingatlanközvetítő vagyok és nemrégiben adtam el egy lakást az Önök utcájában. Csakhogy arra a lakásra két vevőjelölt is volt és amelyik lemaradt, az nagyon szomorú lett. Ezért örültünk meg mindketten, amikor rátaláltunk az Ön hirdetésére.
– Remek.
– Viszont én csak úgy tudnám kivinni Önhöz az ügyfelet, ha előtte szerződést kötünk.
– Lehet róla szó.
– Önnek nem kell fizetnie előre semmit. Amikor létrejön az üzlet, akkor vonunk le egy meglehetősen alacsony közvetítői százalékot… viszont a szerződés kizárólagos.
– Stop. Kizárólagos szerződést elvből nem kötök.
– De miért? Úgyse hirdet sehol. Mi viszont minden létező fórumon hirdetünk, újságban, interneten.
– Ha akarok, én is tudok hirdetni újságban és interneten is.
– De nálunk itt van egy komoly érdeklődő.
– Igen, ez elgondolkodtató.
– Melyik délután tudnánk leülni átbeszélni a lehetőségeket?
– Jó kérdés. Minden napom be van táblázva a héten, reggel héttől éjfélig.
– Akkor jövő hét? Mondjuk kedd?
– Rendben. Előtte azért csörögjön rám.
– Jó. Viszonthallásra.
– Viszonthallásra.

Hátradőltem a székben. Most ezzel mit csináljak? Egy bizonytalan érdeklődő miatt kössek szerződést? De mi van, ha pont ez veszi meg? Amilyen vevőínség van, minden apró esélyt meg kellene játszani…
Jó öt percig néztem a plafont, majd széles vigyor költözött az arcomra.
Már tudtam, mit fogok válaszolni a hapsinak, ha legközelebb felhív.
Kitalálod?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Azt, hogy bassza meg a telihóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóódat!

Gondold még egyszer végig. Először megkérdezte, hogy hol is van pontosan az ingatlan. Később utalt is rá, hogy csak a telefonszámot ismeri. Aztán előhúz a cilinderből egy érdeklődőt, akivel a _hirdetés láttán_ mennyire megörültek, hogy van egy ingatlan abban az utcában, ahol a csóka vásárolni akar.

Élesedik a verseny.