Egyik kedvenc könyvem. Komolyan.
Zen buddhista tanmesékből áll. Ha nem olvastad, akkor négy sorban összefoglalom a lényeget:
- Ifjú tanítvány odamegy az Öreg Mesterhez.
- Ifjú tanítvány kérdez valami zöldet.
- Öreg Mester szó nélkül fejbevágja egy cséphadaróval.
- Ifjú tanítvány megvilágosodik.
Zseniális.
Olvasva az internetes fórumokat, levelezőlistákat, végtelenül el vagyok keseredve, hogy nem találták még fel a virtuális cséphadarót.
Nem azért, mintha a bennem rejlő szadista állatnak akarnék utat engedni, nem: egész egyszerűen vannak emberek, akiket csak a legbrutálisabb eszközökkel lehet rávenni arra, hogy az állandó kérdezősködés helyett néha a saját agyukat használják.
Ha már itt tartunk, említtessenek meg Halmai Tamás zen buddhista paródiái. Annyira jók, hogy időnként magam sem tudom, hogy komolyak-e vagy paródiák. Szemezgettem néhányat:
***
– Mester, hogyan érhetem el a megvilágosodást?
– Nem így.
– Akkor hát hogyan?
– Így sem.
A tanítvány ekkor megvilágosodott.***
– Mester, milyen a megvilágosodás?
– Hunyd le a szemed.
A tanítvány lehunyta.
– Most nyisd ki.
A tanítvány kinyitotta.
Ekkor megvilágosodott.***
– Mester, föltehetek egy kérdést?
– Magadnak föltetted már?
A tanítvány ekkor megvilágosodott.***
– Mester, hogyan kell megvilágosodni?
– Nem kell megvilágosodni.
A tanítvány ekkor megvilágosodott.***
– Mester, minden kérdésre van válasz?
– Igen.
– Valóban minden kérdésre van válasz?
A mester elszégyellte magát.***
A tanítványok egyszer cigarettázni látták a mestert.
Nagyon meglepődtek.
Aztán rémület lett úrrá rajtuk.
Aztán megvilágosodtak.***
Recent Comments