Avagy mivel múlatja idejét a fiam.
Március közepén lesz meg az 50. szolgálatja a gyerekvasútnál. Eszméletlen sok variálással összehoztuk, hogy ez pont a 19-ei napra essen, akkor lesz ugyanis hétvégi csoportszolgálatjuk, ahol az ötvenedikre tekintettel tetszőleges beosztást választhat – és hétvégi rendelkező még nem volt.
Most már csak az maradt a kérdés, melyik állomást válassza. Tegnap este ezzel foglalkozott.
Először is letöltötte a 19-ére vonatkozó menetrendet. Ebből kiszámolta, melyik állomáson mennyi lesz aznap az átlagos járatsűrűség. Ebből egy perc érték lett. Figyelembe vette, kik lehetnek az állomásfőnökök és leosztályozta őket egytől ötig. Végül kiszámolta, hogy az egyes állomásokon hányszor fordul elő ún. kereszt – azaz hányszor találkoznak szembejövő járatok.
Állomásonként elkészítette a következő mérőszámot: a szóbajöhető állomásfőnökök jegyeit leátlagolta, majd hozzáadta a járatsűrűséghez, végül ebből levonta a keresztek számát. A legnagyobb szám nyert.
Az egész számítást teljesen magától találta ki, hozzám már csak a végeredménnyel jött át.
Félelmetes.
12 és fél éves.
Ha addig agyon nem ütjük, felnőttként nagy dolgokra lesz képes.

Megjegyzés:
Nem is tudom, kitől örökölte az ösztönös optimumszámolási hajlamot.:)
Csak aztán úgy ne járjon, mint én. Az esélye megvan rá, mert van a csoportban egy deviáns kölyök, aki azzal szórakozik, hogy sunyi módon tönkreteszi a többiek munkáját. Ha például minden optimumszámítás ellenére őt kapja meg segéderőnek, akkor cseszheti az egészet.