Levezetés

Kemény ez a világ, ha valakit olyan egyéniséggel áldott meg a sors, hogy állandóan optimalizálni akar.
Sokszor persze előny.
A szakmámban mindenképpen.
Egészen addig, amíg a menedzserek meg nem jelennek. Meg úgy általában az üzlet. (Majdnem azt írtam, hogy az üzleti logika, de az igen izmos oximoron lett volna.)

Nos, azért a legtöbbször hátrány. Rengeteg váratlan apró frusztráció színezgeti napjaimat.
Legnagyobb ellenségem a lokális szélsőérték.
Elmagyarázom.
Péntek délután, szolíd nap az uszodában. Nincs oktatás, kevés ember lézeng a medence körül. Lenyomtam a napi adagot, leülök pihegni. Na jó, hörögni. Párc perc múlva felállok, elindulok zuhanyozni. Ugyanebben az időpontban dönt úgy öt másik ember, hogy pont most jött el az ideje, hogy lecsutakolják magukat – és mind az öt pont előttem lép be az ajtón. A hatszemélyes zuhanyzóban az egyik fülkében csak hideg víz van, és az se nagyon.
Tipikus lokális szélsőérték. Valószínűleg az egész pénteki nap során nem volt és nem is lesz olyan pillanat, amikor egyszerre foglalt az összes használható zuhanyzó – de pont akkor alakul ki ilyen helyzet, amikor én akarok zuhanyozni.
Persze mindenki jó alaposan kiélvezi a forró vizet – én pedig ácsorgok a lépcsőfordulóban és füstölgök magamban.
Majd amikor sorra kerülök, jó húsz percig ácsorgok a zuhany alatt és egy ember sem jön be a helyiségbe.

Mondanom sem kell, hogy a tömegközlekedés kifogyhatatlan forrása ezen apró frusztrációknak. Amikor gusztustalanul nagy agyammal kiszámolok mindent: mikor kell jönnie ennek, mikor kell jönnie annak. Melyiknek mekkorra a valószínűsége? Melyik járat mennyire dugóveszélyes útvonalon keresztül ér ide? Majd miután mindent alaposan kikalkuláltam és az eredmény alapján döntést hoztam, befut – busz helyett a lokális szélsőérték. Üresen szalad el mellettem egy csomó alternatív buszjárat vigyorgó sofőrökkel – miközben amelyre vártam, pont akkor késik hosszú perceket, majd verekedhetek, hogy felférjek és összepréselődhessek odafent Kóbi bácsival.

Nem folytatom: rengeteg lehetőség van ilyetén szituációk kialakulására.
Mindemellett furcsa gondolatokat tudnak ezek az esetek indukálni – különösen, ha az ember szeret valószínűségeket számolni és jó memóriája van. Egészen odáig el lehet jutni, hogy az áldozat elkezd hinni valamiféle természetfelettiben. Hiszen ennyiszer véletlenül nem borulhatnak fel a matematikai törvények. Pontosabban felborulhatnak, de akkor az már nem véletlen. Ez viszont egyfajta őrangyal létezését bizonyítaná. Ami nem is lenne rossz dolog. Jó érzés bízni abban, hogy egyszer majd találkozhatunk vele.
Remélhetőleg egy néptelen sötét sikátorban.

2 thoughts on “Levezetés

  1. Nos erre igen egyszerű a megoldás: ahogy töritanárom mondotta volt annak idején: “Gondolj valamire, vedd az ellenkezőjét az lesz a jó.”. Tehát ha kikalkulálod, hogy “A” busz lesz a jó, menj a “B”-vel. Ha nem jön be, még mindig lamentálhatsz káosz- és/vagy összeesküvéselméletekről :)

  2. Ismerem a módszert. Amikor anno a Kedvessel túráztunk és eltévedtünk, rendszeresen megkérdeztem tőle, hogy szerinte merre kell menni – majd elindultunk az ellenkező irányba.
    De a tömegközlekedésben nem működik. Voltak ilyen irányú kísérleteim is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *