A múlt héten volt a szezon utolsó angolórája. Mindenki kapott egy cetlit, rajta egy újsághír – azokról kellett beszélnünk valamit. Nekem egy öregember jutott, aki abból élt, hogy az óceánparton guberált. Csavartam egyet a helyzeten, és előadtam egyes szám első személyben a sztorit. Hogy valamikor rendőr voltam, de vonzott a szabad élet és most boldogan élek, mert az óceán minden igényemet kielégíti. A tanerő vette a provokációt és rögtön körbekérdezett mindenkit, hogy kinek mi lenne álmai munkája… az a munka, amellyel garantáltan boldog lenne. Velem kezdte és magam számára is meglepő gyorsan vágtam rá, hogy be akarom utazni a világot és megírni, lerajzolni az élményeimet.
Halló… most, hogy már tudom, mit szeretnék… nem ismer valaki véletlenül egy szponzort…?
Habár… mindegy. A kutya sem tudja, ki vagyok. A könyveim ott rohadnának el a könyvespolcon. Ahhoz, hogy vegyék is, az kellene, hogy egyfajta szellemi ribanc celebritássá váljak – akkor tuti minden érdekelné velem kapcsolatban az országot.
Szóval, módosítom a kérdést: halló, nincs itt a vonalban valami szellemi kihívásokkal küzdő celeb, aki dagadtra szeretné keresni magát egy világ körüli út leírásával, de sajnálatos módon nem ismeri az összes betűt?
Tudnék segíteni…
2013. June 24. Monday at 09:36
Visszanezve azert sikerult leirni, lefotozni a vilagkoruli elmenyeidet… :-)