– Ne mindig magadból indulj ki! – szokták mondani.
– Hát mi másból? – szoktam erre meg én mondani.

De most komolyan. Világképünk, akárhogyan is nézzük, hagyma szerkezetű. Látjuk magunkban – rétegről rétegre – a mikrokozmoszt, ott van az a gusztustalan szörcsögő héj, amit fizikai valónknak becézünk és látjuk rétegről rétegre magunk fölött a makrokozmoszt. Mindent látunk – egyedül embertársainkat nem. Belső világukat semmiképpen sem és azt is csak sejtjük, hogy ugyanúgy érzékelik a külvilágot.
Nem tehetünk semmi mást – csak azt feltételezhetjük, hogy hasonlóan gondolkodnak, mint mi.