Nemrég társaságban hangzott el, hogy bizony mások is szívnak akkorákat, mint én, de már nincs kedvük/erejük megírni ezeket. (Jó kis társaság lehet.;) A kocsmai zsivajban nyilván nem lehetett ezt teljes mélységében kivesézni, ezért megpróbálom itt összeszedni az érveimet.
- Javítja az íráskészséget. Kell magyarázni? Nem. Azért megemlítem, hogy Stendhal az íróiskolájában olyan feladatokat adott a reményteljes palántáknak, hogy írjanak tíz oldalt egy szál rózsáról. (Nem is lett egyikből sem híres író.)
Ehhez képest egy AD szuttyogtatás kimeríthetetlen forrás. - Javítja a problémamegoldási készséget. Egész egyszerűen az ember ilyenkor végiggondolja, hogy mit is csinált. Hogy miért csinálta. Nem igaz, hogy utólag már késő rájönni, hogy hol böktük el. Külön öröm, ha valahol megtaláljuk, hogy bizony, csak azért sikerült megoldanunk a problémát, mert szerencsénk volt.
- Ha úgy akarom megírni az esetet, hogy egészen biztos legyek benne, hogy senki sem fog belekötni, akkor bizony rendesen körbe kell járnom a témát. Igen rendesen, mert az internet tele van kötekedő alakokkal, akik szenyó módon kijavítják az embert és ami még borzasztóbb, általában igazuk is van. Utána kell olvasni,, miért is történt az, ami. Meglepő összefüggések jönnek elő. A zavaros részek logikus egységekké állnak össze. Ha nem írnám meg, akkor nem lenne, ami rávenne, hogy agyaljak egy már megoldott problémán.
- Jó adni. Nemcsak annak jó, aki kap, hanem annak is jó, aki ad. És ez nem csak az ökölvívók esetében igaz.
- Az írások – és a visszajelzések növelik a blegónkat. Nagyon fontos szempont! Az ember úgy fejleszt személyiséget magának, hogy pozíciót foglal az életben. Ha jó dolgokról írok jól, akkor masszívabb lesz a pozícióm a világban; jobban el tudom fogadni magam. Mondhatjuk úgy is, hogy csináltam valamit, nemcsak úgy éltem bele az univerzumba.
- Felejtsük el, hogy az én-blog ciki. A világirodalom tele van jobbnál jobb naplókkal. Ha Goethe vagy Márai nem érezték cikinek, hogy én-blogot írjanak, akkor nekünk sem kell. (Részletesebben lásd Keltnél.) Nyugodtan lehet színezni a szakmai írásokat hétköznapi apróságokkal. Egy szabály van: mindig legyen benne legalább egy érdekes mondat. Egyébként hamar meg fogják unni az olvasók.
- Ez már általánosabb egy kicsit, nem annyira szakmai. Az embernek nagyon sokszor nincs ideje/lehetősége a szűkebb környezetében elmondania a gondolatait. Mindenki siet valahová, máshol jár az agya, pont akkor nem fogékony, amikor épp mi érnénk rá – az lesz a vége, hogy eltelik az idő és eléltünk egymás mellett. Ha szeretnénk, hogy a gondolatainkból, a személyiségünkből maradjon fenn valami, amire lehet emlékezni, akkor írjuk le azokat.
Lesznek, akiknél nem azonnal fog hatni. A gyerek egész biztosan nem fogja most megérteni. De ha felnő, akkor ez egy időkapszula lesz a számára.
István királynál bejött. Nálunk akkor miért ne?
Recent Comments