GT kolléga feszeget fontos dolgokat ebben az írásában. (És Fisher99 is hasonlókat, szinte mindegyikben.)

Belefeledkezett pörgés a szakmában vagy együttlötyögés a kicsi emberrel? Pörögni nem lehet úgy, hogy megszakítjuk egy-két percre, hiszen a gyerekhez lazítás, végtelen türelem kell, a pörgéshez meg pont nem. A gyerek imádja ugyanazt a koreográfiát eljátszani hónapokon keresztül, minden este, hiszen ismeri, megszokta, biztos benne, hogy jól csinálja. A felnőtt idegrendszerét viszont pont ez teszi tönkre, a legjobb játék is marhára unalmas lesz az első száz alkalom után.

Mi már túl vagyunk ezeken, összességében nem is rosszul. Voltak bizarr dolgok, ez tény.

Amikor kicsik voltak a gyerekek, akkor az egyik kedvenc játék a ‘döglöttmedvés’ volt. Hazajöttem munkából, átöltöztem melegítőbe, majd lefeküdtem a puha padlószőnyegre, közölve a családdal, hogy apamedve megdöglött. A két gyerek persze minden erővel megpróbált feléleszteni. Jó játék volt, a legtöbbször sikerült rángatás közben egy-egy félórácskát szundikálni. Nem, alig voltam ekkoriban lehajtva a munkahelyemen…
A másik kedvenc játék a tigrisezés volt. Becsuktam a nappali ajtaját és beültem a fotelbe. A kölykök nekiálltak kapirgálni az ajtón. Kikiabáltam, hogy ki az. A játék szerint egyedül a tigristől féltem. Mindkettő kitalált magának valami állatot. Természetesen jól elhúztam ezt a részt, hiszen ekkor pihentem. (‘Biztos, hogy nem tigris? Egész biztos? Olyan csíkos hangod van…’) Végül bejöttek és nekiálltak keringeni a fotel körül, gondosan hátuk mögé rejtve a kispárnákat. Én persze folyamatosan faggattam őket az álcájukról. (‘Te kecske, miért morogsz ennyire?’) Aztán amikor már nem tudtak mit válaszolni, elkiáltották magukat, hogy ‘azért, mert tigrisek vagyunk!’ – és a játék vad párnacsatává alakult át.
Ezt a koreográfiát naponta többször is eljátszottuk. Én élveztem, mert tudtam őket irányítgatni – rá lettek kényszerítve, hogy használják az eszüket. Kétszer egymás után nem használhatták ugyanazt az álcát és csak akkor jöhettek be a szobába, ha tényleg meggyőzően alakították a kiválasztott állatot.

Miután Pestre költöztünk, Nej olyan munkahelyet talált magának, ahová korán kellett mennie, így rám maradtak a reggelek. A két kicsit felöltöztetni, később rávenni, hogy maguktól öltözzenek – reggelente akár többször is :-), reggeliztetni és elkísérni őket oviba, később iskolába… ez elég sok lehetőséget adott az együttlétre. Gyalog, illetve tömegközlekedéssel mászkáltunk, még akkor is, amikor az ovi, az iskola és a munkahelyem különböző kerületekben voltak. Ezek a reggeli séták beszélgetésekkel, később társasjátékokkal (szókígyó, országváros, barkochba) teltek, illetve a villamoson autószámolós játékkal. (Tudtátok, hogy Pesten Opelből van a legtöbb? Mindig az nyert.) Ebben az együttlétben az volt a jó, hogy reggel volt, még nem kellett pörögnöm, tudtam a gyerekek tempójában élni, rájuk figyelve cselekedni.
Később bejött a társasjáték korszak. Ha naponta nem is, de azért elég sűrűn próbáltunk időt szakítani egy-egy menetre. Jellemzően a Gazdálkodj Okosan, a Cattan, gyerek Monopoly, Activity és a Hotel voltak a sztárok, illetve kártyák közül a römi, és a bridzs. (Naná.) Később, ahogy ritkultak ezek az alkalmak, a bridzset elhagytuk; ez tipikusan olyan játék, melyet nem lehet szórványosan játszani.

Ma már egyedül járnak reggelente dolgukra. (Barna szerintem jobban ismeri a várost, mint az anyja.) Az együtt töltött idők lecsökkentek és kevésbé játékosak lettek. Akármennyire is zsúfolt a napom, igyekszem egy-egy órát rászánni, hogy átvegyem a sráccal az aznapi dolgait: mi volt az iskolában, hozd át a füzeteket, beszéljünk át minden órát, mi volt az edzésen, egyéb óhaj/panasz/zokogás? Nej ugyanezt zongorázza le a lányommal. Társasjátékok ugyan még vannak, de ritkán. Igyekszem családi programokat szervezni, ezek főleg kirándulások, esténként kártyapartival. (Mára a Pikk Dáma lett a sztár – windows-függők számára Fekete Macska.) Legnagyobb társasjátékos akció a szilveszter. Elvből nincs ilyenkor bekapcsolva a tévé. Kinyitjuk a gyerekszobában a nagyasztalt és végigjátsszuk a teljes társasjáték spektrumot, hajnalig.
Még van pár évünk, hogy így múlassuk az időt, aztán menni fognak ezerfelé. Barna már most is rengeteg időt tölt a vasútnál, előbb-utóbb a lány is ki-ki fog maradozni.
Valószínűleg hamarosan vissza fogunk térni Nejjel a páros snapszerhez.

Másrészt, felkapva az eredeti fonalat, most érzem úgy, hogy megalkuvásmentesen jött el a lehetőség felfuttatni szakmai karrierünket – immár végtelen a lehetőség a pörgésre. Igaz, már nem vagyunk annyira harapósak, de ezt ellensúlyozza a tapasztalat.

Szerintem jól csináltuk.

(*) Abban az elhanyagolható valószínűségű esetben, ha esetleg nem informatikus is olvassa az írásaimat, magyarázatként közlöm a címbéli szakkifejezés feloldását: Time To Live.