Day: November 17, 2005

Lucky search

Ma éppen fejtágításon ültem. (Hogyan implementálta holland-francia anyacégünk az ITIL-t és mi változott legutóbb a folyamatkezelő programunkban…) Aztán csörgött a telefon, hogy leállt egy szerver az általunk támogatott egyik kórházban.
– Legalább a lélegeztetőgépek vannak rajta? – kérdeztem vissza.
– Majdnem – jött a tömör válasz – Gyerekosztály, diagnosztikai adatok.
Tartalékszerver, install cédék, irány a kórház. A helyszínen egy elgyötört Oracle szakértő fogadott. Hogy ilyet még nem látott és csak félnapos mentés van. És tényleg, ilyet még én sem láttam. A szerver látszólag működött, de ha bármilyen szervízt álltam neki piszkálni MMC konzolból, hosszas tökölődés után kiírt egy nem túl információgazdag szöveget (‘Letelt az idő, kötsög!’) és ennyi. Eventlogban semmi üzenet. Annyit megtudtam,hogy tegnap volt egy áramszünet, a szünetmentes lekapcsolta a gépet, visszakapcsolták és azóta ez van. A szervízként futó Oracle alkalmazás elérhetetlen. Az összes többi szervízzel egyetemben.

Az első körben víruskereső megállít, a registry RUN kulcsa alatt megnéztem, milyen processzek indulnak, ezeket leállítottam, de semmi hatása sem volt. Átfutottam, vannak-e egyáltalán patchek a gépen – voltak. Na jó. Akkor még futok egy kört a neten, ha nincs semmi, akkor SP4 újrarakás, ha az sem segít, akkor gép újrahúzás. (Az ITIL egyik fontos momentuma, hogy incidens esetén amilyen gyorsan csak lehet, vissza kell állítani a szolgáltatást. Ha kell, workaround bedobásával. A probléma okának megkeresése már egy másik, hosszabb folyamat része. Nem is beszélve a kiküszöbölésről.) A dokkerek beletörődtek a fél napos adatvesztésbe, bár nem voltak boldogok.
Szerencsére volt egy event ID-m. Na nem az eventlogban, csak egy üzenőablakban. Irány az eventid.net – és már megint nem érhető el. Gyakorlatilag 1 hónapja áll. Van valakinek infója, mi történhetett a fiúkkal?
Oké, jöhet a Microsoft – pedig nem igazán kedvelem a support oldalt. Szvsz elég béna. Egy értékelhető találatot kaptam, de az is elég indifferensnek tűnt. Azt mondta, hogy ha .net alatt fejlesztettem egy szolgáltatást és rosszul használtam bizonyos függvényeket, akkor annak lehet ilyen üzenet a következménye – de csak annál a szolgáltatásnál. Megoldás: telepítsük a .net sp1-et. Isten látja lelkemet, nem szokásom dotnet alatt szolgáltatásokat fejleszteni. A szerveren sem volt fent még a runtime sem.
Maradt a google. Itt már több találatot kaptam – de ezek is falsnak tűntek. Egy csomó oldal MS programok hibáira utalt. (Úgy látszik, a fiúk is kedvelték rosszul használni azt a függvényt.:) Egyre kedvetlenebbül futottam át a találatokat, a harmadik lap után már ritkán szokott értékelhető infó akadni.
De nem most. Belefutottam egy fórumba, onnan pedig ebbe a linkbe. Bingó – legalábbis annak látszik.
Azt mondja, hogy amennyiben van fent egy APC 6.x verziójú UPC managerprogram, akkor az hajlamos arra, hogy áramkimaradás utáni újraindításkor megbolonduljon és rejtélyes hibákkal szórakoztassa a rendszergazdát. És tényleg – a gépen van egy APC progi és tényleg volt áramkimaradás okozta újraindítás. Sajnos a program verzióját nem tudtam megnézni, mert nevet és jelszót kért – az az ember, meg aki telepítette, már rég elment, meghalt, nemet változtatott és egyáltalán nem is létezett. (Ezt a kórházat nem túl régóta kezeljük, egy csomó gépet – köztük ezt is – igazából még át se vettünk.) De a hozzáállásból sejthető volt, hogy erre egyszer felraktak egy őskori változatot és a kutya sem foglalkozott azzal, hogy azóta az APC kiadott egy kritikus foltot. Azaz jó eséllyel 6.x lehet rajta.
Nosza, safe módban elindít, APC szolgáltatások disabled – és megette. Ez mindenképpen jó jel. Gép újraindít, oracle szolgáltatás megpöcköl – és indul, mint a versenymalac. Oracle szakértő rávetődik, tíz perc múlva boldogan közli, hogy van mentés, el lehet indítani az adatbázist. És tényleg. Minden működik rendesen.
Sikertörténet. József sír.

Ja, és hogy miért lucky? Mert egy farok voltam. Ha nem találom meg a cikket, nyomtam volna rá az SP4-et ész nélkül. Pedig egy safe módban történt újraindítás egyből megmutatta volna, hogy vagy driver vagy service a bűnös.

[Update]
GT szólt, hogy nála megy az eventid.net. Otthonról megnéztem, és tényleg, nekem is ment. Ma délután javult volna meg? És lám, a kisgonosz: a hibaüzenetnél a második találat rögtön meg is mondta a frankót.
Azért ilyenkor derül ki, mennyire megváltozott ez a szakma. Megakadsz, irány az eventid.net, a KB, a Google. Ha azok valamiért nincsenek, csak a szerencse ment meg a nagy szopástól.

Tánc a ködben, tánc a jégen, tánc a hóban, tánc a fagyban

Jobbra lassan, balra lassan,
Ritmus halkan ring a hajban,
Újra kavarog a –
Végre csikorog a –
Mégis mosolyog a –
Napra hunyorog a –

Tánc a hóban

Nem tudom, ki hogy van vele; nálam, amikor folyamatosan monoton, megállás nélküli terhelésnek vagyok kitéve, teljesen váratlanul bukkannak elő rég elfeledettnek hitt képek. Például az a januári groteszk tánc.

Először a liget és a téli hideg szaga ugrott be, majd a köd, a szmog, végül apránként a többi. Dunaújváros a helyszín.

Nej – akkor még csak jövendőbeli – és én is Veszprémben koptattuk az iskolapadot ún. kétlépcsős egyetemen. Ez röviden azt jelentette, hogy a harmadik év után államvizsgázni kellett, illetve megvédeni egy szakdolgozatot; mindezért kaphattunk egy üzemmérnöki oklevelet. Akik jól feküdtek, meg maradt még kedvük hozzá, dekkolhattak plusz két évig, majd egy újabb államvizsga és diplomavédés után nyerhették el az okleveles mérnöki diplomát.
Nej a harmadéves szakdolgozatát valami vasgyötrésből írta, emiatt január közepe felé leutazott három hétre Dunaújvárosba. Én elég korán befejeztem a vizsgákat és váratlanul nagyobb mennyiségű szürke pénzhez jutottam – úgy döntöttem, lemegyek pár napra boldogítani a csajszit.
Szokás szerint nem problémáztam sokat a szállással. Majd csak lesz valahogy. Bementem a kohász főiskola kollégiumába, hogy ‘csókolom, hasonszőrű vagyok, adjanak szállást’. Először csak egy nevelőtanárt uszítottak rám, később kirángatták az igazgatót is – de én váltig ragaszkodtam hozzá, hogy felsőoktatási intézmény tagjának kötelesek szállást adni. Végül kaptam is egy vendégszobát.
Nej a munkásszálláson lakott és ebből a szituációból mulatságos dolgok sültek ki. Ott kezdődött, hogy első délután beinvitáltam magamhoz a leányzót. A kollégium portása irtózatos visítással csapott le rám: ‘A vendégnek tilos nőt behoznia magával!’ Mondtam neki vigasztalólag, hogy ne hülyéskedjen már, a hölgy egy éve a barátnőm, szintén egyetemista és egyébként sem szándékozunk dugni – de ettől sem javult meg a kedve. Ki lettünk ebrudalva. (Másnap pedig behivatott az igazgató, hogy ‘mit képzelek, vendégként bordélyházat akarok csinálni a kollégiumából?’ Úgy csináltam, mint aki elgondolkozik. A hapi megsejtette, mit akarok mondani, mert azelőtt kizavart az irodájából, mielőtt azt mondtam volna, hogy ‘nem is rossz ötlet’.)
Azért még megkérdeztem Nejt, hogy mennyi esély van arra, hogy beengedjenek a munkásszállóra, de nem sokkal vígasztalt. (‘Mint a hintalónak Epsomban.’) Így maradt az, hogy a délutánokat mindenféle barátságos melóskocsmákban töltöttük a kies Dunaújvárosban. Az egyik lebujban volt egy romantikus lelkű pincérbanya, szerintem meg volt róla győződve, hogy a háttérben valami súlyos dráma zajlik, melynek következtében kénytelenek vagyunk ilyen helyeken rejtőzködni. Mérhetetlen empátiával szolgált ki minket, összeesküvőként suttogva vette fel a rendeléseket és valósággal sugárzott az együttérzéstől.
Egyik éjjel sikerült bejutnunk egy züllött éjjeli diszkószerűségbe is. Ugyan mindenfélét próbáltak kérdezni a bejáratnál, de udvariasan intettem nekik és bementünk. (Ez az egyik kedvenc trükköm; kellő határozottsággal egy csomó helyre be lehet menni.) Nem érte meg.
Szemben a következő napi Komár Laci koncerttel. Zenei ízlésem elég széles skálán mozog, emiatt szobatársaim többször is megpróbáltak már eltenni láb alól. Pusztán szeretnivaló személyiségemnek köszönhetem, hogy még élek. Az egyik ilyen vörös posztó volt az idétlen Komár Laci rákkendrollok szeretete. (A másik Nikisz Teodorakisz Axion Esti-je.) Természetesen marhára megörültem, amikor megtudtam, hogy a nagy ember azokban a napokban ad koncertet a művházban. Már nem emlékszem, miért, de jegyünk, az nem volt. Még az se kizárt, hogy elvből.
Becserkésztük az épületet: a szokásos szocialista stílusú művház volt, böszme nagy réttel, apró ligettel a háta mögött. Itt vertünk tanyát és bevált a számításom: a zene tisztán kihallatszott a hátsó bejáraton.

Enyhe köd volt, a levegőben szmog keveredett a kémények füstjével, az egész városban mindenki hazulra menekült a farkasok elől. A csillagok időnként átragyogtak a ködön. Nemrég havazhatott, mindenfelé még érintetlen hó nyújtózkodott. Itt hajoltam meg Nej előtt, majd nekiálltunk a ritkás ligetben, bokáig érő hóban rokizni. Csak úgy szállt a friss porhó körülöttünk.
Kösz, Laci.