Jönnek. Eveznek. Elmennek.

2012.05.23; péntek
Leutazás

Hajnal kettőig pakoltunk. Hétkor ébresztő. Tízig pakolás. Kemény munka a nomádélet.
700 kilométer. Kényelmesen lekocogtunk este hatra.
Kipakolás. Ismerősök észrevétele a kocsmában, látogatás. Csakis az ismerősök miatt.
Ház összerakása. Egy meleg sör. Terasz összerakása. Még egy meleg sör.

From Murter 2014
From Murter 2014

A szomszéd lakóautójában nagyképernyős tévé. Nagyobb, mint nálunk a nappaliban. Rohadtul nem szeretnék odáig eljutni, hogy ennyire ne tudjak élni tévé nélkül.
Aztán reggel kijött Hilda és összesöprögetett. A lakóautó körül. A füves kempingben.

Este kilenckor átmentünk meglátogatni az apartmanházban lakókat. Adtunk nekik meleg bort, kaptunk érte hideg pálinkát. Az emberek vidámak. Gábornak széles a mosolya. Jánosnak meg már nincs is. El is aludt a betonmólón.
– Nem kellene átrakni egy napozóágyra?
– Á nem. Barlangász. Kifejezetten kedveli a betont.

2012.05.24; szombat
Evezés Tisno és Jezera körül

Kora reggel fürdés a harapós tengerben. Közben fejben – stilszerűen – Rammstein. Aztán kajakpucolás. Nem szeretnék úgy ébredni, mint az a meztelencsiga, akit tengervízzel mostam le. Utána kávé, szivar. Kellemes reggel.

Hűtő nélkül viszont halálos. A kempingben nem igazán akad árnyék, kocsi is, sátor is a napon. Meg a sörökborok is. Éjszaka ellenben durván lehűl a levegő, így praktikusan azt találtam ki, hogy reggel borozok. Jókedvű evezgetések jönnek.

Első nap. Gyerekekre méretezett túra.

A túra adatai:
Célpont: Jezera és környéke
Távolság: 16,07 kilométer
Térkép: Endomondo

A gyerekek végül nem jöttek el, így egy óra után csak néztünk bután: akkor mára vége a programnak?

From Murter 2014

Az élboly (csak szólok, 18 egység volt) nem is variált sokat. Úgy megindultak, mintha addig akarnának evezni, ameddig tart a tenger. Nejjel mi úgy döntöttünk, hogy most inkább nem megyünk át Grúziába, bevettük magunkat a szigetek közé tekeregni. Így sem volt rossz, van egy rész, ahol két nagy csatorna találkozik merőlegesen, ott mindig vicces a víz, most meg még erős szél is fújt, ráadásul pont ott van egy világítótornyos sziget, azt azért körbealáztuk.

Itthon derült ki, hogy Nej gondosan elrakta a reggeliből maradt fél üveg bort. A kocsiba. Ahol minden felforrt. Ebéd után megint el kell mennem abba a rohadt drága kocsmába, inni egy hideg sört.
– Megyek én is – tüsténkedett Nej.
– Deficit.
– Nem is igaz. Az a Barna.
– Is.
– Dög.
– Na jó, Barna deficitebb.

Jónak tűnő megoldás: a hullámtörő sziklák között pont találtam egy borosüvegnyi üreget. A jó hideg vízben. Árnyékban. Grósze Kühlschrank.
Majd utána magam is bemásztam úszni egyet. A hűtőszekrénybe. Ezt csináld utánam.

A vízben összefutottunk két kajakossal.
– Nem hideg a víz?
– Tudod, két ember van: aki ki tud szállni kajakból, illetve aki hozzászoktatja magát a hideg vízhez.

Befutottak Tiborék. Lécből és vászonból eszkábált kajakon.
– Milyen volt?
– Jó. Bár nem mentünk sokat.
– Többet mentetek, mint amennyire számítottam. Ezekkel a kajakokkal. Ilyen szeles, hullámos terepen.
– Ezekkel a kajakokkal nincs semmi baj. Minél hullámosabb a víz, annál stabilabbak. Kipróbálni ugyan nem tudod, mert ezeket súlyra, magasságra méreteztem, de ettől még bátran elhiheted. Évának ez volt az első tengeri útja és simán megcsinálta.
– Hát, oké.
– És a kiszállásokkal sincs baj, hiába olyan törékenyek. Egyszerűen ki kell belőlük lépni.
– Jó, itt ilyen a part. De mit csinálsz, ha a vihar egy durva sziklás részen kap el?
– Kikötök, a kajak roncsaiból összerakom a hülye kajakos emlékművét, aztán otthon szögelek magamnak egy másikat.

Délután fürdés. Azért harap még a víz. Utána zuhany a strand szabadtéri zuhanyrózsájánál. Ez eleve melegebb, mint a tenger. Egy német pacák már régóta nézegetett.
– Kalt? – jött oda érdeklődni.
– Ach, nein.
Amikor eljöttem, boldogan aláugrott. A sikoltozását még a sátornál is hallottam. Ez valami elkorcsosult német lehetett.

– Ez már majdnem olyan, mint egy nyaralás – közölte Nej.
– De hát az!
– A víz azért még nem az igazi.
– Igaz. És a kabócák sem reszelnek.
– Pontosan. Seggbe kellene rúgni őket, hogy ne legyenek nyulak.
– De hát nem is azok. Kabócák.

Vacsoráztunk. A mellettünk lévő lakóautóból pár akkord csendült fel.
– Bmeg, ezek elhozták a zongorát is?
Aztán megszólalt a többi hangszer és megnyugodtam: egy komplett ragtime band-et talán csak nem hoztak el. Utána durván átváltottak bárzenére. Azannya. Mekkora perverzitás kell már ahhoz, hogy valaki lejöjjön Murterre, leparkolja a lakóautóját közvetlenül a vízpartra és özséncicerót bömböltessen?
De ezzel még nem volt vége. Egyszer csak felhajtották az előtér függönyét és megláttam a kaszott nagy szintetizátort. Bmeg, ezek tényleg lehozták a zongorát! És innentől egész este nyomta a pacák a legkeményebb bárzenéket.
– Moon River – jelentette ki Nej.
– Nem ismerem.
– Nekem gyerekkorban betöltötték.
– Aha. Ez viszont a Midőn Havannában.
– Azt meg én nem ismerem.
– Mondjuk úgy, hogy ezt meg nekem töltötték be.
Az Indián Nyárra már egyszerre kiáltottunk fel.
– Nem szürreális?
– De. Nem is kicsit.
– Mindjárt felkérlek táncolni.
– Kérni, azt lehet. Én sokkal inkább azon csodálkozom, hogy a környező lakóautókból nem perdültek még elő a táncrakész Brünhildák a totyogós Günterekkel.

Este megint apartmanház. Gábornak már megint széles a mosolya. Vagy még mindig. János él.

Éjfél körül séta vissza a kempingbe. Lakóautók, körbekerítve napelemes lámpákkal.
– Ez most miért zavar? – kérdezte Nej – Jobb, mint ha csak körbepisilték volna a territóriumukat.

2012.05.25; vasárnap
Betina – Pirovac – Murter – Betina

Mint egy sakkjátékos, úgy foglalom el a stratégiai pontokat: egy bor a tengerbe estére, egy bor az apartmanba éjjelre, egy bor a kocsi alá reggelre.

– Na most ez hogy van? – kérdezte Nej – Ott van a busz méretű Mercedes lakóautó, meg ott van a Merci kabrió is?
– Valószínűleg látogatója van.
– És akkor az a BMW nagymotor?
– Az az övé. Biztosan belefért a lakóautóba.
– Vagy az utánfutóba. Ha jól látom, az is van.
– Igen, de az a yachtnak.
– Kíváncsi vagyok, eszembe fog-e jutni ez a kép, amikor öregek leszünk?
– Arra gondolsz, amikor száraz kenyeret fogunk koldulni a Blahán?
– Arra.
– Engem az vigasztal, hogy kölcsönösen irigykedünk egymásra. Mi a felszerelésükre, ezek a vén farkak meg arra, hogy mi még be tudunk pattanni a a kajakba és fáradság nélkül letolunk 20-25 kilométeres túrákat.
– Igen, de 20 év múlva már te sem fogsz tudni evezni. Ellenben kenyeret fogsz koldulni a Blahán.
– Ők meg halottak lesznek. Az se túl jó perspektíva.

A túra adatai:
Célpont: Pirovac, Murter
Távolság: 19,88 kilométer
Térkép: Endomondo

Ma megint a nyugdíjasklubbal indultunk, a lazább útvonalra. Régóta (Nej egy éve, én kilenc hónapja) nem eveztünk, gyógytúrások lettünk. (Persze a tegnapi naphoz hasonlóan most is megtoltuk a végét, hogy legalább a beszoktatási kilométer meglegyen.)

A tenger teljesen úgy viselkedett, mint tegnap: induláskor tükörsima, majd jó egy óra után feltámadt a szél és estig nem is hagyta abba. Emiatt nincsenek fényképek sem, mert a Gopro-t még csak-csak be tudtam kapcsolni, de a fényképezőgépet a duplacsomagolásból előszedni végképp nem.

Pirovac, a kultikus kocsma. Én úgy emlékeztem, itt söröztem életemben először a fiammal (olyan 12 éves lehetett), de aztán beugrott, hogy nem: Plitvicén, pár nappal korábban. De ettől még ez a kocsma jó hely, el nem mulasztanám meglátogatni.
A nyuggerek innen haza is indultak. Mi Nejjel még elindultunk a part mellett felfelé, jutunk, ameddig jutunk. Erős szembeszélben. Erős szembehullámzásbam. Nem sokáig jutottunk. Végül tekeregtünk egy kicsit a Murter előtti szigetek között, majd bementünk a strandra, ettünk (műzlicsoki), ittunk (sör), aztán hazafújt minket a szél. Közben rájöttem, hol rontottam el: amikor le akartam kamerázni, mennyire erősek a hullámok és bekapcsoltam a készüléket, akkor mindig eltűntek a hullámok. Ahogy kikapcsoltam, egyből megjelentek. Végül meguntam és levettem a fejkamerát, betettem a a kajak gyorstárolójába. Ezt nem kellett volna. Abban a pillanatban indult az özönvíz.

Megérkeztünk a túrából. Nej jócskán lemaradva, de ezt direkt így szoktuk. A parton viszont messziről látszott, hogy gond lesz: két német öregasszony pont oda ült le a sziklákra, ahová indulás előtt a bort rejtettem. Éreztem, hogy ezt a szituációt csak látványos technikával tudom megoldani, így a part előtt tíz méterrel felpörgettem az evezőket, a kajak határozottan, férfiasan futott fel az aprókavicsos partra, kipattantam, aztán odasétáltam a két megdöbbent spinéhez, benyúltam a lábuk közé és előrántottam a bort. Voilá! Majd mivel még mindig le voltak fagyva, magyarázólag hozzátettem, hogy grosse kühlschrank.

Újabb fejlemény. A tegnapi bárzenésznek van egy nyomorék, szellemi fogyatékos fia. Éppen most tolta el előttünk. Ha jól emlékszem, tegnap is ott ült a hapi mellett. Valószínűleg a zenész neki játszott. Kicsit hülyén érzem magamat. Eugen Cicero. Aha.

Vacsorára májkrém, mogyoróval. Mindkettőnknek durván elege van a téliszalámiból. First world problem.

Este… na mi? Apartmanház. Gábor és János rákot sütnek. Két kilót. Mindkettőjüknek széles a mosolya.

2012.05.26; hétfő
Gyalogtúra

Éjszaka 3-4 átvonuló eső, a hegyekben villámparti. Reggel hűvös. Boldogan aludtunk nyolcig és ekkor is csak a kötelességtudat rángatott elő minket. Az idő borult, különösen arrafelé, amerre menni terveztünk. Reggeli közben board meeting. A mai napot kihagyjuk, inkább sétálunk egyet Tisnóba.

A gyalogtúra adatai:
Célpont: Tisno
Távolság: 10,19 kilométer
Térkép: Endomondo

A hős mikroszálas törölköző. A szárítókötélen ez is elázott, de reggelre már meg is száradt.

Nej jön a mosdóból.
– Rámköszöntek, hogy Grüsz Gott! Erre mit kell mondani?
– Ich bin der Gott. Grüss willkommen.

Békaember a strandon. Neoprénben. Fuldoklik. Legalábbis állandóan a lába lóg ki a víz fölé.

Hanyag elegancia. Fehér lenvászon ing, fehér lenvászon nadrág, élénkpiros norvég sízokni, túraszandál. Kicsit hektikusan pakoltam, de otthon 30 fok volt, a franc se foglalkozott a hidegben is hordható, étteremképes ruházattal.

From Murter 2014
From Murter 2014

A nap félórával azután bújt ki a felhők mögük, amikor elindultunk. Utána pedig nem lopta a napot, perzselt, ahogy a csövön kifért. Nagyon örültünk neki. Norvég sízokniban.

From Murter 2014

Tisno még mindig nagyon kedves kisváros. Minél többször járunk erre, annál jobban megfog.

From Murter 2014

A gyógyszertár udvara, melyet egy megszállott kertész csinosít évek óta.

From Murter 2014
From Murter 2014

A picike óváros, ahonnan tucatjával indulnak girbegurba utcácskák a hegyekbe.

From Murter 2014
From Murter 2014

Ma éppen kirakodóvásár volt a főtéren, ilyet sem láttunk még errefelé. Az áruk persze a mindenfelé megszokott műanyag gagyik, de a tömeg az minden vásáron más. Nyilván volt birkasütögető gépsor, a hentes a pulton csontozta ki a vevők igényeinek megfelelően, akik alig fértek hozzá, annyi volt a fényképezgető német. (Ez egyébként teljesen általános, minden kemping németekkel van tele, nekik ez a víz talán már meleg is, tömeg nincs, az árak meg olcsók. Valószínűleg nem is értik, miért nincsenek mások is ilyenkor.)

From Murter 2014
From Murter 2014

Felfelé a templomhoz. Hatalmas tömeg lefelé, többszáz ember. Odafönt a templom kábé 20 személyes. Ezt most hogyan?

From Murter 2014

A megodás a templom mögött volt: a meredek domboldalon amfiteátrumszerű kialakításban egy hatalmas szabadtéri misézőhely, oltárral, elektromos támogatású kántorral. Zseniális. Ilyenkor gondolkozik el az ember, hogy más mediterrán településeken miért építenek méregdrága templomokat, amikor szabadtéren a hívők sokkal közelebb érezhetnék magukat az Istenükhöz.

From Murter 2014

Öreg, kövér dalmát nénike, lépcsőfokról lépcsőfokra szenved felfelé a meredek úton. Szemmel láthatóan infarktusközeli állapotban kapkod levegő után, két felnőtt unokája támogatja, de esze ágában sincs megállni. A hit tényleg hegyeket mozgat.

From Murter 2014

Az általam többször is emlegetett Toni saláta.

Tisnóban vettünk bureket. Komolyan bután éreztem már magamat: több napja dekkolunk Horvátországban, és eddig még nem ettünk bureket. Pedig a család horvát csatakiáltása is ez: reggel burek, este burek, ettől leszünk mozgéburek!

Vacsora.

– A vasakkal mégis csak könnyebb bánni, mint az emberekkel. A vasaknak nincs lelkük – közölte Nej.
– Attól függ. Az én szakmámban már van. Sötét, fekete lelkük van.
– Arra célzol, hogy a számítógépeid nőneműek?
– Kizárt. Ezek logikusak.

A kocsmából mintha integetnének emberek. De lehet, hogy csak vakaróznak.

Megtaláltuk a végső megoldást a hideg italokra. Nyilván az utolsó nap délutánjára. Az éjszaka lehűlt italokat be kell dugni a kocsi alá, nagyjából a közepéig. Így délutánra pont pincehideg innivalókat kapunk.

Hat óra körül szállingóztak vissza a többiek. Ma már csak két fő alkotta a hajtós brigádot. Ők megint megkerülték a szigetet, csak mivel a múltkor durva ellenszelük volt, így most megfordították az irányt. Sajnálatosan a szél is, ebből kifolyólag immár komoly rutinjuk van a szembeszeles szigetkerülésekben. A csapat többi tagja pedig átigazolt a nyugger szekcióba, elindultak északnak, az első kocsmánál letáboroztak, majd hazaeveztek. A kocsmáról viszont áradoztak: eldugott hely a parton, két művészlélek viszi, az egészet tengerparti hulladékból – kövek, uszadékfák – építették. Ugyan még csak előkészíteni akarták a terepet, de nagyon megörültek a tucatnyi éhes-szomjas kajakosnak. Kaja ugyan nem volt, de gyorsan fogtak halat és azt sütötték ki. (Akit érdekel, itt vannak a hivatalos koordináták. Vigyázat, ez az autós megközelítés: kocsi leparkol, ösvényen be. A vízről értelemszerűen más.)

Este nyolckor búcsúbuli az apartmanháznál. Gábor nem jött ki, de biztosan mosolyog. Jánost alig ismertem meg. Józan.

Szemrehányás.
– Ott ültünk a kocsmában. Integettünk nektek. Nem láttatok?
– De. Csak azt hittük, hogy a rajongók.

Éjfélkor haza.

2012.05.27; kedd
Hazautazás

Éjszaka megint tartós eső. Direkte, hogy vizesen kelljen mindent összecsomagolnunk. Korai ébredés, óriási pakolás. Tíz körül készültünk el. Búcsú. A többiek még borulgatást gyakorolnak a vízben. Kezdők. Nekem már tökéletesen megy.

Gracsacnál elfogyott a belső sáv a sztrádán, majd elfogyott a külső is. Kénytelen voltam lehajtani, de nem hittem el, hogy így jártam, így közvetlenül a kapu előtt visszafordultam, de innen sem tudtam ráhajtani a sztrádára Zágráb felé, így megint visszafordultam. Nem lettem volna aznap záróvonal Gracsacnál.
Végül csak kimentünk a kapun. Valami tábla, magyarázat, sehol. Mentünk a tömeggel. (Go with the room, ahogy a bridzsjátékos mondja.) Ugyan volt egy tábla, miszerint Zágráb 200 kilométer, de senki nem vette komolyan. Persze, ez a régi hegyi út. Biztosan visszaengednek hamarabb is a sztrádára.
Ja. Karlovacnál. 150 kilométer után. Addig viszont őrült driblizés a kanyargós, végig záróvonalas hegyi utakon, az autósztrádányi forgalomban. Én pedig pont itt álmosodtam el, zombiként rángattam a kormányt, mint a tehén tőgyét. Az út jelentős részére nem emlékszem. Illetve, de. Az kifejezetten bosszantott, hogy keresztülmentünk Plitvicén, közvetlenül az elmondhatatlanul gyönyörű park mellett és nem volt időnk beugrani 3-4 órát sétálni. Máskor meg ugye nem járunk erre, mert nagy kerülő, térben is, időben is egyaránt.

From Murter 2014

Ez a kis hegyi kirándulás két óra pluszba került. Este hat helyett nyolckor értünk haza és még csak ekkor jött a rengeteg pakolás, a vizes cuccok szétteregetése, a digitális tartalmak biztonságba helyezése. Hajnal háromkor jutottam ágyba. Reggel már munka. Pihenni meg majd a föld alatt.

Linkek:

9 thoughts on “Jönnek. Eveznek. Elmennek.

  1. Sokadiknapi szálláskeresés pihenése képen mondom megnézem mit csinált ez a Józsi,erre tessék onnan jössz, ahova mennénk, szóval akkor ezt égi jelnek veszem, hogy az idén tényleg Murter lesz nekünk az igazi.

  2. Murtert (települést)néztem ki, annak is a “nyílt” tenger felüli oldalát, családegyesítő sziklán napozásra, tengerbámulásra, és ha nagyon elfáradnánk van némi néznivaló is nemtúlmessze.Pár éve körbekirándultuk már a környéket.

  3. Igazából az egész sziget nem nagy. Némi lelkesedéssel gyalog is bejárható, de kerékpárral királyok vagytok. (A legnagyobb megtehető távolság kábé 10 kilométer.) Meg nyilván neked nem kell magyaráznom, mennyi látnivaló van autóval 100 kilométeren belül. Szóval jó döntés.

  4. Ismet egy elvezetes beszamolo, koszonjuk.

    Egy apro eszrevetel: lecci ne hivjuk mar a szellemi fogyatekost nyomoreknak. Tisztaban vagyok a szo jelentesevel, de a koznyelvben inkabb negativ toltete van neki, es ilyen ertelemben semmilyen fogyatekos nem nyomorek. Csak mas mint mi.

  5. Az illető szellemi fogyatékos _és_ ránézésre születése őta járóképtelen, azaz nyomorék volt. Amikor azt írtam, hogy ‘tolta’, az alatt azt értettem, hogy tolókocsiban toltak el egy kezét-lábát mozgatni képtelen embert.

  6. Igen, tisztaban vagyok vele, ezt mozgasserultnek hivjak, magam is az vagyok, bar meg egyelore nincs szuksegem kerekesszekre. Viszont ezek az emberek nem igazan nevezhetok nyomoreknak.

    Megegyszer: tisztaban vagyok a szo jelentesevel, am az manapsag elsosorban pejorative es/vagy negativ jelenteseben hasznalatos, nem pedig az allapot leirasara. Politikailag ugy korrekt, ha ezeket az embereket mozgasserultnek, vagy egyszeruen csak serultnek hivjuk, nincs negativ felhangja, es senki nem tud megsertodni rajta.

    Engem egyebkent nem sert a dolog (na jo, de, egy picit, nem szeretnem, ha valaki nyomoreknak nevezne), de sokan nagyon felhaborodnak ezen. Mint a vakok a vilagtalan elnevezesen. En altalaban torekszek arra, hogy ezeket az embereket, ha csak lehet, ne sertsem meg, van eleg bajuk enelkul is. Hiaba szemelyes a blog, megiscsak a nagy nyilvanossag ele van tarva…

  7. Oké, megjegyeztem. Bár az én szótáramban a ‘béna’ a pejoratív kifejezés, a ‘nyomorék’ már nem, de ha az érintetteknek ez is az, akkor innentől figyelek rá.

  8. Joe: ne hagyd magad megfélemlíteni a politikai korrektség kőbunkójától! Ezzel együtt tűnik el minden színes, érdekes és egyéni a blogról, ha ezt komolyan veszed.

    Például már el is képzeltem, hogy elkezded átírni az “Ügyfél hülye” cikket, mert ugye a “hülye” az egyfajta mentális deficit és ezt így nem szabad nevezni…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *