Thassos. És? (5/6)

2011.06.22; szerda

Reggel hétkor ébresztő, kilenckor indulás. Este azt beszéltük, hogy reggelre biztosan csillapodik a tenger. Reggel azt, hogy biztos csak itt, az öbölben ilyen erősek a hullámok, kint már valószínűleg más irányból fog fújni a szél.

Térkép

Mindenesetre ez volt az az indulás, amikor mindenki már az elején komor tekintettel felvette a mentőmellényt. Ave Caesar, a moritúrik szalutálnak. Maga a vízreszállás sem volt egyszerű, egy kollégával betologattuk a hajókat, aztán magunk is bepattantunk. A spricót már csak a hullámokon túl tudtuk felvenni, így a változatosság kedvéért megint került víz a kajakba. (De nem sok, az alábbi videón láthatod is, hogy kábé mennyi.)

Kapcsolódó videó:
Indulás szembehullámban

Aztán ahogy kiértünk az öbölből, úgy lett még erősebb a szél és még nagyobbak a hullámok. A sziget délkeleti csúcskén van egy gusztustalan alakú kinövés, na ezzel jól elvoltunk. A kétméteres hullámokat 45 fokban hátulról kaptuk, és az sem vigasztalt, hogy a reflexiók időnként meg balról pofoztak vissza. Volt egy-két kisebb sziget méretű szikla, a hullámzás meg a sok fehér taraj miatt inkább kívülről kerültük mindet. A pár kilométeres szakaszból így lett végül 7,5. A legdurvább etap volt az egész túrán, én is itt engedtem le egyedül a kormányt. Jellemző, hogy itt mentünk 3,2 km/h átlagot egyedül, minden más szakaszon 5 km/h feletti értékeink voltak. Egyéni szocprobléma, hogy én ráadásul végigbüfiztem a hullámokat. Ha emlékszel még a Retzina cimkéjére, ott egy stilizált alak issza a bort, és közben egy kulcs mélyed a hasába, jelezve, hogy ez az ital rendbeteszi az emésztését. Ja. Annak, akinek nincs gyomorsava. Én viszont éppenhogy túltermelésben szenvedek és a helyzeten az se javított sokat, hogy a gyroshoz adott nyers hagymát is bevágtam tegnap este. Úgy égett reggel a gyomrom, hogy az egész napos vízadagomat megittam már a szieszta kikötés előtt.

Ahogy a holywood-i filmekben szokott lenni, a legvacakabb szakasz után jött a legjobb öböl. Homokos tengerpart, sokáig sekély víz, a betörő nagy hullámok hamar tarajossá váltak. Itt derült ki, ki mennyire tud szörfözni a kajakkal. Barna simán beborult a vízbe (még azt sem tudta, hogy a kajakkal lehet szörfözni), én vigyorogva száguldottam ki a partra, majd a billegő kajakból kiszállás helyett háttal vetődtem bele a vízbe. Egyedül Nej szállt ki kulturáltan, igaz párszáz méterrel arrébb tőlünk. Ő ugyanis azt választotta, hogy ha elindult vele a hullám, akkor utazott vele, akárhová is vitte. Integettünk neki, amikor kerekre tágult szemekkel elszáguldott mellettünk.

From Thassos 2011
From Thassos 2011
From Thassos 2011

Az öböl tipikus karibi paradicsomnak nézett ki. Türkiz tenger, sekély víz, dübörgő, tarajos hullámok, fehér homok, pálmafák, sziklák. Emellett piszok meleg volt. Nem, még annál is melegebb. A nap veszettül sütött, a fehér homok meg nem hagyta magát, igyekezett az egészet visszaverni. A háborút nyilván mi, frontvonalban tartózkodó humánok szívtuk meg. Elméletileg lehetett volna összevissza is sétálni a parton, de a kocsma felé már lécekből volt kirakva a járda. Alternatíva lett volna az aljnövényzet. Az, amelyet még a legyek is óvatosan kerültek, mert a fűszál simán kettévágta volna őket.

Itt voltak egyedül fizetősek a napozóágyak. Nem is méltattuk egyiket sem használatra. Ettünk egyet az étteremben (a muszaka egész jó volt), aztán pont ellenkezőleg, végül majd egy órát ücsörögtünk az árnyékban. Terveztük, hogy direkt beevezünk, gyakorolni a szörfözést, de addigra olyan sok süket ember lett a vízben, hogy lemondtunk róla. (Honnan tudom, hogy süketek voltak? Amikor indultunk, időnként ordítottunk, mint az állat, hogy menjenek már arrébb, mert annyira nem könnyű ekkora hullámokban, ilyen sekély vízben kormányozni a kajakokat – de a fülük botját sem mozdították.)

Ebéd után fürödtünk egyet, majd kifigyeltük, hogy a strandot határoló sziklafal előtt vannak pici árnyékos öblök. Bevettük magunkat és ki sem mozdultunk a szieszta végéig. Érdekes élmény volt, először szivaroztam tengerben. (Nem, nem a szivarozó fehér bálna.)

A beszállást viszont túlspiláztuk. Akiket lehetett, betoltunk a vízbe, túl a sekély részen. Utána már mindenkinek a szerencséjén múlott, hány bóját gombáz el. (Elnézést a bójáktól, hogy a farok fürdőzőket hozzájuk hasonlítottam.) A két utolsó embert már nem volt, aki betolja, ők bejöttek maguktól, simán.

From Thassos 2011

Innentől a sziget takarásában, gyakorlatilag unalmas, sima vízen jutottunk el az újabb szirtig, onnantól pedig közepes hátsó hullámok emelgették a popsinkat az esti szállásunkig, az Arany Öbölbe.

Az előzetes tanulmányok alapján tudtuk, hogy itt sátrazni ugyan nem lehet, de ha eddig nem vertünk fel egyet sem, miért pont most kezdenénk el?
Amíg a partról néztük, hol kössünk ki, gyorsan elmutogattam Barnának, hogyan lehet hullám tetején szörfözni a kajakkal. Hátha jó lesz valamire. Aztán amikor kikötöttünk, ugyanolyan viszonyok fogadtak, mint délben: hosszan sekély víz, ahol feltorlódtak a nagy hullámok, majd fehér habokkal a tetejükön csapódtak a partnak. Mindketten higgadtan szörföztünk ki a partig. Nej – aki másik társasággal jött – a szokásos módon száguldott ki balfenéken a képből, én pedig barátságosan kocogtam mellette a parton. Végülis csak 3,2 kilométer a beach, semmi ez az ausztrál partokhoz képest.

From Thassos 2011
From Thassos 2011
From Thassos 2011
From Thassos 2011

Kikötés után a szokásos partsör (ez olyasmi, mint hegymászáskor a csúcs-csoki), pakolászgatás, tollászkodás. A helyzet némileg szokatlan volt, ez ugyanis egy népes strandnak nézett ki, a közelben lakóházakkal. Az biztos, hogy itt sosem maradunk magunkra. (Vécé? Alvás?) Végül bölcsen legyintettünk rá és elmentünk kocsmázni. Két sör, egy hotdog. A sör duplaannyiba került, mint amennyit kiírtak a becsalogató táblára (bocs, most pont nincs olyanunk, ez viszont drágább), ehhez képest némileg vizes volt. Álcázásképpen raktak bele jégkockát is. (Némi gyanútlan kézbentartás után a jégfélgömb úgy szállt fel a pohár aljáról a tetejére, mint egy medúza.) A hotdog sem volt mindennapi, a kiflit hosszában kettévágták, a főtt virslit megszórták oregánóval majd beledobták a kiflibe – és ennyi. Mustárt, kecsapot külön kaptunk hozzá egy-egy üvegben. Mindennek ellenére nem volt rossz befektetés, mert a tulaj a fogyasztásért cserébe megengedte, hogy éjjel a napozóágyain aludjunk. Azt ugyan nem mondta, hogy el is cipelhetjük azokat, de csak nem gondolta komolyan, hogy a bazi nehéz kajakokat fogjuk odavinni a partszakaszához. Ja, meg még azt is kérte, hogy csináljunk egy közös fotót vele és a kajakokkal, hadd tegye ki a facebook oldalára. Mivel reggel kilencig a pacák színét sem láttuk, így ez az attrakció elmaradt.

Itt találtunk olyasmit, amit addig még sehol sem a szigeten: édesvizű zuhanyt. A kocsmából hazafelé gyorsan le is vetkőztem egy szem alsónadrágra és beugrottam alá. A víz és a levegő hideg volt, a szél erős, de már nagyon hiányzott. Habár ez a sós víz messze nem volt olyan erős, mint az adriai, de emlékszel még, mit csinált az akksim érintkezőjével? Feloldotta. Na, én meg már négy napja állandóan sósvizes cuccban éltem. Nem is csoda, hogy a combom körben fel volt marva. (A homok meg ráadásul folyamatosan polírozta a felmarásokat.) Zuhany után elsétáltam átöltözni a cefet messze lévő kabinba, keresztül a híres görög aljnövényzeten. Jó kis expedíciók voltak, de a tiszta, száraz érzés megérte. Utána esti beszélgetés, szivar. Egy kolléga, feljavítandó a szintetikus vacsoráját, borított bele a mi szintetikus vacsoránkból, valami Vishu fantázianevű izéből.
– Te, Barna, szóltál már neki, hogy ez a kaja első alkalommal mindig megfosatja az embert? – kérdeztem a srácot.
A kolléga egyből felcsapta a fülét. Már csak pár falat árválkodott a tányérján.
– Hű, bakker, elfelejtettem! – vigyorgott vissza a kérdezett.

Végül már sötétben ágyazás. Hülye fejjel csak felkaptam egy polár felsőt, úgy bújtam bele a hálózsákba. Éjszaka valami nagyon durvát hűlt a levegő, a partot szélvihar támadta be, a hullámok is majdnem felcsaptak az ágyakig. Kimászni meg nem akartam abban a hidegben, megkeresni valahol a zsákomat, amelyben valahol volt egy mackóalsó. Így inkább magzatpózban vacogtam végig az éjszakát.

3 thoughts on “Thassos. És? (5/6)

  1. Az elsőnek említett strand a Paradise beach. Szerintem a sziget egyik legjobb strandja.
    Mikor mi voltunk ott, voltak olyan hullámok, hogy a 60 cm-es vízben állva a hullám simán felborított és úgy vitt magával, mint egy kólásflakont.
    Nagyon király hely.
    Mr várom a márványstrandot.

  2. @S. Balage:
    Azt ne nagyon várd. A következő napon szétváltunk, mi már csak Thassosnál kötöttünk ki. A többiek néztek még be a márványstrandra.

    A Paradise stranddal kapcsolatban egyetértek, messze az volt a legjobb. A felborítás nálam is kis híján megtörtént, pedig nem vagyok egy karácsonyfadísz.

  3. Kár, hogy nem voltatok a márványstrandon.
    A lehető legszebb strand, ahol életemben voltam.
    Igaz már azt is tönkretették. Napernyők, bár, zeneszó és persze fizetős…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *