Szerencsére.

Igazából már három héttel ezelőtt kellett volna ujjonganom, mert az esemény akkor dobta fel a napomat, de talán még most sem késő.

Előljáróban: van egy bunkó paraszt, Mónikasón szocializálódott tizenévesekből álló társaság, akik rendszeresen itt, a szomszédos játszótéren élik magánéletük izgalmas óráit. Megjelennek, aztán ordítoznak egymással 1-2 órát. Nem vagyok prűd, csak azért nem írom le, mi mindentől zeng a környék, mert még rámfognák, hogy a trágár kifejezések özönével akarom növelni a blog google ranking értékét. Van, amikor hétvégén is megjelennek, ilyenkor bebaszással színesített műsorban van részünk, hosszú órákon keresztül.

Durván egy évvel ezelőtt ültettem el egy ginkgo biloba fát a játszótér sarkán. Egy ilyen fa nagy, szép és szimpatikus is, mert a leveléből csuda orvosságok nyerhetők ki. Szóval szeretjük a bilobát. A fa megfogant, ágakat, leveleket hajtott. Egészen addig, amíg márciusban egy buja hétvégén valaki – feltehetően a fenti társaság egyik tagja – ketté nem törte. (Gondolom, jófejségből kardozni akart és nem volt más kéznél.) A baj csak az volt, hogy úgy törte le, hogy egy darab hajtás nem maradt a törzsön.

El voltam kettyenve rendesen, de nem szedtem ki. Gondoltam, megvárom a tavaszt, hátha.

Három héttel ezelőtt leltároztam a növények között és ujjongva találtam egy apró zöld hajtást a kettétört fán. Most pedig… tessék, a képek.

From MiVanVelem
From MiVanVelem
From MiVanVelem

Az utolsó kép extra meglepetés: nem elég, hogy a fa törzséből indultak új hajtások, de a régi törzs mellett beindult egy újabb is. Hajrá, biloba.