Sej Badacsony, de messze vagy

Az utóbbi időben eszméletlen, mennyit írtam Ebikéről.

Valahol érthető a dolog, elég komoly kognitív disszonanciát élek át, de nagyjából már meggyógyultam. Ezt a rengeteg írást eddig szerencsére nem publikáltam, nem is fogom. Lesz majd hamarosan egy rövid összefoglaló, aztán haladjunk tovább. (Basszus, még egy félórányi videónyersanyagot is vettem fel, természetesen ezt sem fogom megvágni.)

És akkor jöjjön maga a túra.

Szerda délután jött az értesítés, hogy a szervező lemondta a csütörtöki megbeszélést. Azaz felszabadult a csütörtököm. A péntekem meg eleve szabad volt. (A hétvégém viszont nagyon nem.) Adta magát, hogy behúzzam a régóta esedékes tesztet: mennyit bír Ebike egy feltöltéssel? Az első elképzelés az volt, hogy lerongyolok – a Bubán keresztül – Keszthelyig, utána meg a déli partnak haza. Ez olyan napi 240 km lett volna. Itthon már volt egy hevenyészett tesztelgetésem, akkor az jött ki, hogy 100 kg súllyal, 1500 méter szinttel 198 kilométert mentem, közepes spórolgatással. Ez 198*10+1500=3480 HTI (hatótávolsági index), önmagában is nagyon jó érték, talán túlságosan is, erre biztosan nem mernék túrát tervezni. Keszthely meg 110 kilogrammal lenne 240*10+1400=3800 HTI, nyilván nem férne bele. Erre találtam ki azt, hogy csak Badacsonyig megyek (200 km, 3400 HTI), onnan pénteken átkompolok Fonyódig és úgy jövök haza. Meredek lesz? Az. Eleve 10 kilóval súlyosabban próbálom megközelíteni az egyébként meglehetősen bravúros itthoni értéket. De mindenképpen szerettem volna egy nagyon kisarkított mérést. Legfeljebb spórolok. Meg mit tudom én, ha elfogy a nafta Révfülöpnél, attól még simán el tudok tekerni áram nélkül is a célig.

Ez az egész teljesen impulzusszerű volt. Először csak kiváncsiságból rajzoltam meg az útvonalat, aztán puszta kiváncsiságból kerestem szállást Tomajban, de minden tökéletesen klappolt, nekem meg a bringáim állandóan túraközeli állapotban vannak, így szerda estére már minden elő is lett készítve. Csütörtök/péntek, 400 kilométer, 2300 méter szint. Jó lesz.

Budapest – Badacsony
2025.08.28; csütörtök

Reggel nyolc környékén indultam el. Úgy okoskodtam, hogy rögtön Budapesten spórolok egy nagyot. Városban úgysem lehet 16-18 km/h-nál többet menni, ehhez meg nem kell rásegítés. Azaz a Buba kezdetéig – tőlünk 24 km – rásegítés nélkül tekertem ki. Utána viszont maszívan használtam, hiszen szinte végig emelkedik. Biatorbágyig enyhén, Etyektől meg nagyon. Utólag kiderült, hogy a spórolásra igencsak szükség is volt. Biatorbágy után megjelent a 40-43 km/h erősségű viharos szembeszél, ez gyakorlatilag legyilkolta, levette a tábláról a rásegítést… és kitartott egészen Balatonalmádiig. Nem ez volt a nap legjobb része, sőt. A kezdeti lelkesedés úgy szivárgott el, ahogy egy kilyukadt csónak süllyed. 30-34 fok, a legmagasabb növény a szőlő, árnyék sehol, a bokrok és cserjék fekszenek a viharos szélben, mely nem hűt, hanem forró. Erre jött rá a meglepően sok 9%-os emelkedő (igen, a rásegítésest is tekerni kell). illetve nekem a parlagfű/ürömfű allergiám, mely otthon tűrhető, de terepen nem annyira. A mélypont Nadapon volt – mely egyébként a túra legmagasabb pontja volt – itt leültem egy dohánybolt árnyékos padjára és nyugodtra ittam magamat zéróradlerrel. Aztán vissza a túrába, mely persze nem lett jobb, Fehérvárt eleve utálom, legalábbis kerékpáros szemmel, aztán még 40 kilométer dombvidék, izzasztókemence és szélvihar. Berhidánál mindkét combom begörcsölt, ekkor voltam a legközelebb ahhoz, hogy feladjam, de aztán 3-4 kilométerenként egy-egy egyperces pihenőkkel végül csak tudtam haladni. A szélvihar Balatonalmádinál csillapodott le, ekkor már a hőség is enyhült, na meg a balcsipart, ott mindig jobb bringázni, mint az érdektelen dombvidéken, szóval innen már ment minden rendben. Nagyjából. Az látszott, hogy időben igencsak megcsúsztam. A napközbeni szél nagyon megfogott, persze a hátralévő távon rátolhattam volna állandóra a bringára a rásegítést, de az azért látszott, hogy eléggé ki vagyok centizve. Miközben a combom egyből újrakezdte a görcsölést, ha megterheltem. Füreden bevásároltam estére, aztán toltam, ahogy tudtam. A szállásadóval folyamatosan beszélgettünk, végül eljutottunk oda, hogy neki kisgyereke van, nem bír éjszaka is várni, de szerencsére egy hős nagymama megmentette a helyzetet. Este tízkor érkeztem meg. Rádugtam a bringát a töltőre, leültem az asztal mellé harapni valamit (az étkezés teljesen kimaradt a napból), megettem egy zacskó rágcsát, ittam egy sört… majd elaludtam ülve. Éjfélkor riadtam meg, átmásztam az ágyba. Fogalmam sincs, hogyan, de még felhúztam az órát reggel hatra.

Badacsony – Balatonkenese
2025.08.29; péntek

Hát, igen. Reggel hatkor ébresztő. Kemény élet a bringás túrázóké.

Nézzük, mi lett a tegnapi mérés eredménye: 203 km, 1400m szint, maradt még benne 11 km, az annyi, mint 3540 HTI, ami megint egy igencsak szép érték. Persze az egésznek nem volt semmi értelme, a nap nagy részében tomboló szélvihar miatt az eredmény nem használható tervezésre. Annyit tudtam meg, hogy az erős szél nagyon megfogja a bringát, gyorsan lezabálja az akkumulátort. És persze erős szél bármikor jöhet, arra nem lehet túrát – napi túratávolságot – előre tervezni. Szóval csak óvatosan: hiába adja magát egy közel 200 kilométeres napi túratáv, 150 fölé nem szabad tervezni. A tegnapi nap is úgy lett csak meg, hogy extrém sokat spóroltam az árammal.

Jó. És hogyan megyek haza?

Az eredeti elképzelés úgy kapott halálos sebet, hogy megnéztem a hajó menetrendjét. A legkorábbi járat 10:15-kör indul, háát, jó, ha 11-kor elkezdhetek bringázni. Soha nem érek haza. Aztán itt vannak ezek a lábgörcsölések, sima úton tudom kezelni, de meredek terepen nem annyira. Pedig jó lett volna az is, hogy tekergek egy kicsit a Balaton-felvidéken, aztán Veszprémből vonatozok haza. Meg egyáltalán a vonat. Nyilván megfordult a fejemben, hogy akár Badacsonyból, akár Fonyódról is mehetnék azzal, de átszállás nélkül csak expresszvonat van, azokra meg felcipelni egy bazi nehéz elektromos bringát, majd utána felakasztani a henteskampóra… ehhez nem fűlött a fogam.
Végül úgy döntöttem, hogy vagyok annyira kemény, hogy hazabringázok. A korai indulás miatt az északi parton, viszont a szokásomtól eltérően most nem megyek el Fűzfőnél Fehérvár felé, hanem bubakompatibilisen lemegyek Akarattyáig, onnan Fehérvár, Velencei-tó… és a rövidebb, 7-es úton haza. Trekk nem volt, de ehhez nem is kellett, ránézésre olyan 190-200 km lesz, azaz egy újabb kisarkított aksiteszt. Illetve nem. A tegnapi viharos szél mára is kitartott, csak éppen ma hátulról fog fújni. Ami egyfelől öröm, másfelől viszont megint hazavágja a tesztet.

Nyolckor úton is voltam. Az idő kellemesen hűvös volt, szél sehol, madarak csicseregtek a fákon, jól ment a bringa. Próbáltam itt is spórolgatni, de ez azért nem volt egyértelmű: városban könnyű spórolni, mert úgysem lehet gyorsan menni, de itt, a néptelen kerékpárúton simán lehetett döngetni 25-tel. Aztán úgy döntöttem, hogy akkor döngetek. Egyfelől ma hátszelem lesz, meg ha elfogyok a végére, Budapesten akkor ia hazagurulok valahogy, még ha négykézláb is kell hazahúznom a bringát.
Mentem is, mint a golyó. A révfülöpi kocsma sajnos még nem nyitott ki, hja a koránkelés átka. Jól megpörgettem, hamarosan Káptalanfüreden voltam, na ott már több szerencsém volt. A strandbejárat mellett van egy kocsma, ahol Budweisert csapolnak, soha nem hagynám ki, ha erre járok. (Tegnap este ki kellett, szorított az idő.)

Aztán amíg üldögéltem, beállt mellém egy vonat. Egy egészen szimpatikus motorvonat. Olyan, amilyennel Egerbe szoktam járni. Gyorsan meg is néztem a MÁV alkalmazásban, Katica interrégió vonat. Hoppá. Nekem pont ez kell. Füredről indul. Szintbeli felszállás, egyszerűen csak fel kell tolni a bringát. Nincsenek kampók, csak a biztonsági övvel kell odakapcsolom a korláthoz. Klímás. Ráadásul nem kell pályudvaron bolyonganom, aluljárókba le/fölcipelnem a bringát, ezekben a megállókban van 1, azaz egy sín, el sem lehet hibázni. Oké. Mikor jön a következő? Két óra múlva. Háát… Oké, hogy olyan helyen üldögélek, ahol Budweisert csapolnak, oké, hogy hamarosan nyit a konyha és lehet kajálni is, de két óra ücsörgés egyedül egy asztalnál, az nagyon nem kellemes. Meg mit puhánykodok én itt? Gyerünk tovább.
Balatonkenesére terveztem az ebédet, abba az étterembe, melynek a fogadójában az Ultrabalatonon megszálltunk. Nem is volt ezzel baj, megérkeztem, megkajáltam. Aztán elkezdtem nézegetni a térképet. Hat kilométer és elhagyom a Balatont. Jön megint a sivatag jellegű dombság, most van 35 fok, a tűző napon nyilván keményebb lesz, Főkajárnál van egy durva emelkedő, mit fog arra mondani a lábam? Aztán Fehérvár, a tömött Velencei-tó, a határozottan kellemetlen 7-es út, Budapest sem egy leányálom, ráadásul ott már megint centizhetem a rásegítést… kell ez nekem? Mi is van azzal a vonattal? És igen. Megáll Kenesén is, 40 perc múlva érkezik, kábé 25 percet kell várnom rá, az már belefér.
És ennyi. Nagyon kényelmesen felértem a Déli-pályaudvarig, onnan még hazatekertem, összességében ma is meglett a száz kilométerem, két nap alatt meg a háromszáz. Ha úgy nézem, nem volt ez rossz bringázás. Elég rendesen megcáfolta azt az elvet, hogy rásegítéses bringával nem lehet sportolni. De, lehet. Az más kérdés, hogy erre a célra nem ez a legjobb eszköz.

Este még lezuhanyoztam, bekentem magamat mindenfélével és egy olyan pánikszerű alvást mutattam be, amelyen még én is meglepődtem.

[PS]
Mondjuk, legalább a kezemet bevizezhettem volna a tóban.