Oké, ha pontos akarok lenni, akkor villamos _is_.
A júniusi transzalpin túra nem múlt el következmények nélkül.
Nagyon ritkán idézek magamtól, de most muszáj.
2023. december 17
Nyáron voltam az Alpokban. És annak ellenére, hogy felpofozott, megalázott és elvette az üveggolyóimat, mégis megtetszett annyira, hogy szorosabbra próbálom fűzni a kapcsolatunkat.
Mik azok, amelyeken változtatnom kell?
– Normális felszerelés. Rendes vízálló sátor (megvan), komolyabb vízálló ruha (megvan), átgondolt, értelmes táskák (megvan).
– Olyan kerékpár, amelyik magától mászik fel a falra. Ez lehet elektromos kerékpár (nem) és lehet valami vagányabb hajtással rendelkező bicaj.
Megint nem olasz bringát vettem
Nos, megint voltam az Alpokban. És megint elvette az üveggolyóimat. Pedig most a korábban nagy reményekre jogosító montival mentem. Oké, amikor az az írás született, még nem volt eltörve a lábam és az erőnlétem sem zuhant vissza éveket, de ezen a túrán, ha őszinte akarok lenni magamhoz (és persze nyilván igen), akkor el kell ismernem, hogy a balesetre mutogatás csak önfelmentés. Közepes kategóriájú emelkedők gyötörtek meg. Ezek a korábbi erőnlétemmel is meggyötörtek volna. Nem ennyire, de azért fájt volna. És ezek csak közepes hágók voltak. Mit kezdenék mondjuk a Katschberggel? (Ami eredetileg tervben volt idén.)
És még ennél is vannak jócskán keményebb terepek.
Szóval, hazajöttem és nekiálltam töprengeni. Két lehetőségem maradt:
– Belefeszülök és felszívom magam. Láttam mások filmjeit, de most a túrán személyesen is tapasztaltam, hogy ezek a hágok, dacára a rengeteg 10+ százalékos emelkedőnek, még mászhatóak. Mások képesek rá. Oké, jobban megnézve találni felmentéseket: rengetegen rásegítéses bicajokkal járnak, az országútisok nyilván kivételek, a fiatalabbak nyilván jobban bírják, a patent pedál is ad némi plusz energiát, a csomag sem mindegy… ez mind oké. De a Brenner elején egy 70 feletti bácsika tepert felfelé fullra megpakolt hagyományos kerékpárral. Mosolyogva. Hol vagyok én ettől? Szóval van itt még tér a fejlődésre.
– A másik lehetőség az ún. királyi út: elektromos rásegítős kerékpár, röviden e-bike. (Igen, tudom, hogy nem ez a korrekt megnevezés, de ez terjedt el és szvsz ez fog kiszorítani minden más elnevezést. Egyszer a kötőjel is ki fog esni, mint az emailből.)
Nem könnyű választás… és most kivételesen nem viccelek. Végül azt választottam, hogy mindkettő. Párhuzamosan.
– Nézzük először az erőnlét témát. Hegyeket már eddig is másztam itthon, de ez kevés. Eleve az Alföld szélén lakom, belátható távolságra csak a Gödöllői dombság van, ott meg a maximum az 8%. Mindenhová máshová autóval kell elmennem, ami kényelmetlen is, de legfőképpen időigényes. Azt találtam ki, hogy futok. Egyre nagyobb távokat, egyre nagyobb tempóval. A futással szerzett erőnlét konvertálható kerékpárra is, ezt már próbáltam. Az egyedüli limit a lábtörés, az sajnos elég keményen le is szabályoz. És itt jön képbe az időtényező. Fogalmam sincs, hány aktív évem van még hátra, lehet kettő, lehet tizenkettő, hatvan felett ezeket már nem lehet tudni. A hegyimenő erőnlét megszerzése viszont évekbe kerül.
– Ezért indítottam el a másik szálat is. Amíg nincs meg a megfelelő erőnlétem, addig a normál túrákat tolom a gravel bringával, de a magas, meredek hágókat tartalmazó túrákra kismotorral rásegítésessel megyek. Hogy ha a sportteljesítmény nem is, de az élmény meglegyen.
Na most nyilván lehetne rugózni azon, hogy egy ennyire oldschool bringás, mint én, hogyan kezeli le azt, hogy – ha csak néhány túra erejéig is – de átlép a “csalók” táborába?
A “csaló” kifejezés nem egészen korrekt, van is egy adag stichje, de jobb híján ezzel próbálom körbeírni azt, ahogy egy átlagbringás gondol az e-bike-ra.
Ezt lehetne hosszan ragozni, de egyszerűbb, ha leírom az egyik rendszeresen visszatérő élményemet. A transzalpin túrán megérkeztem egy pihenőbe. Az ottlévők elismerően bólintottak, gratuláltak, mosoly, felemelt hüvelykujj. Én pedig élveztem a népszerűséget. Aztán az emberek – idős, punnyadt emberek – felültek a bringájukra és ötezerrel felszáguldottak a meredek emelkedőkön. Én pedig vörös fejjel, izzadtságtól csatakosan mentem utánuk gyökkettővel. Közben persze volt időm elgondolkodni, hogy az a pár perces népszerűség megéri-e azt, hogy a sportra fordított erőfeszítés elveszi az erőforássokat az élmények befogadásától? Hiszen sportolni itthon is tudok, elég keményen csinálom is, mi lenne, ha a túrázást meghagynám csak az élményeknek?
Kicsit hosszúra nyúlt ez a bevezetés, lássuk a medvét. Erről van szó.
Sem a kiválasztási folyamatról, sem a paramétereiről nem akarok sokat írni. Akit érdekelnek a múszaki adatok, a gyártó weblapján megtalál mindent. A bringát online vettem, rendben megérkezett, felszereltem, kipróbáltam, megy, mint a golyó. És hát ez egyben azt is jelenti, hogy a másfél éve nagy reményekkel vásárolt monti nem vált be arra a célra, amire szántam. Meghirdettem.
Recent Comments