Month: June 2025

Zakopane
2025.05.30; péntek

Az eredeti terv szerint ez a városnézés lett volna csütörtökön, de az eső bekavart. Így viszont ragyogó időnk lett. A kocsit ledobtuk a Rondónál, lesétáltunk a piacig, vettünk sajtot, krowkát, én még pluszban gyapjúzoknikat is (itt mindig szoktam, nagyon jók), megnéztük alaposan a főutcát, majd visszasétáltunk a körforgalomhoz.

Eredetileg a Kolibecka kiskocsmába terveztem az ebédet, de amikor megnéztük a gmaps-on a friss értékeléseket, lehervadtunk. Valamikor ősszel személyzetváltás, szakácsváltás történt és többen is panaszkodtak, hogy nagyon leromlott a szinvonal. Kár érte, szerettem idejárni. Ehelyett átsétáltunk a közeli tejbárba. A nevet nem kell komolyan venni, habár a “Tatrzański Bar Mleczny” szószerint azt jelenti, hogy Tátrai Tejbár, szó sincs tejiivási dominanciáról. Ez inkább egy zónaételeket kínáló önkiszolgáló étteremtipus a városban. Nagy előnye, hogy olcsón adnak féladag méretű ételeket, így belefér több fogás is (pl. zsurek és pirog), anélkül, hogy kipukkadna az ember.
Na, itt azért voltak gondok. A személyzet minimum nem volt képben, sőt, elég magasról tojtak is az egészre. Az egy dolog, hogy többen is visszamentünk, mivel nem azt kaptuk, amit kértünk, de legjobban a lányom szívta meg. Nagyon erős tejallergiája van, annyira, hogy ezt tényleg komolyan kell vennie. (Oké, tudom, tejbár, de mint írtam, ez a név már régen nem azt takarja.) A rendelésnél kifejezetten és erősen kihangsúlyozta, hogy _nem_ szabad semmilyen tejnek lennie az ételben, a rendelést felvevő kiscsajszi lelkesen bólogatott, majd ajánlott neki valamit. Elfogadta. Aztán amikor kiadták, akkor derült ki, hogy sült hús volt valami szószban, krumplipürével. Lányom híres az asszertív problémakezeléséről, odarángatta az asztalhoz a kiscsajt, hogy hogyan gondolta, hogy ebben a szószban (fogalmam sem volt, hogy micsoda, de a lányok szerint ez a szósz tutira tejjel készült) és a krumplipürében nincs tej, vagy tejtermék? A pultos csaj fapofával erősítette meg, hogy ebben nincs tej. Sajnos nem állt olyan jól angolból, hogy el lehetett volna magyarázni neki, hogy ha a lányom az ő információja alapján megeszi, majd kórházba kerül, akkor durván szét lett volna rúgva a segge, neki is, meg az étteremnek is. Így becsomagoltattuk a kaját, lányom kért egy adag sült krumplit, majd otthon, a kempingben elmentek étterembe vacsorázni. Tényleg röhejes, mert bármennyire vacakká is vált a Kolibecka, ennél azért csak jobb lehetett.

Este kiültünk a faház elé, sörözgettünk. Szolidarítottunk is lányom traumájával. Közben néztük az életet. A fiatal társaság valami furcsa focit játszott, azt a bizonyos ősi focit, amikor kapu sincs, csak kergeti a labdát két falu népe, aztán az nyer, aki haza tudja vinni a lasztit. Ráadásul valami kézilabda méretű gumilabdával üzték, néha a kavarodásban nem is látszott a labda, néha meg sikerült kirúgniuk a kerítésen túlra, amiben az volt a buli, hogy piszok nagyot kellett volna kerülniük, de ezek sportos kölykök voltak, megoldották, felmásztak egy építóanyag kupacra és már ki is ugrottak. A kemping pedig lassan, de biztosan kezdett feltelni, az emberek csak jöttek és jöttek. Kétségtelenül beindult a szezon.

Hazautazás
2025.05.31; szombat

Erről a napról alig van mit írnom. Korán keltünk, hamar összepakoltunk, megint megetettük a medvéket, ez annyira jól sikerült, hogy az utolsó sörösdoboz már nem is fért be, csak úgy lógott ki a csőből. A kicsekkolás elég bosszantó volt, gyakorlatilag a kulcsot, meg a smartcard-ot kellett volna csak leadnom, de ehhez végig kellett állnom egy baromi hosszú sort, mert ugyanott ment a becsekkolás is. Tetű lassan.
Maradt még mára is attrakció. Terv szerint útbaejtettük volna Lőcsét, de szomorúan láttuk, hogy a 3 Apostol étterem már bezárt, önmagában a főtér miatt meg nem akartunk benyomorogni ezzel a nagy autóval, nem is beszélve a Kultúrsokk márkanevű parkolóautomatákról. Inkább egyből mentünk a Szepesi várhoz. Ez egy szép nagy vár, bőven megvan minden attribútuma, amire egy várnak szüksége van.

Írhatnék róla egy csomót, de ezt már megtette más, itt, meg itt. Annyit fűznék hozzá az első íráshoz, hogy nekünk a parkolás ingyen volt, a belépő viszont 5€ helyett 12 euróba fájt. Ja, meg annyit, hogy a külső vár tele van ürgékkel, érdemes megállni a várfalon és skubizni a gyepet. Előbb-utóbb észrevesszük őket.
Tornalján megint beléptünk a Teszkóba, brindza, sör, fidorka otthonra is kellett. Hazafelé beugrottunk Egerbe, erős kisértés volt, hogy maradjunk is ott, öcsém a haverjaival bográcsozós kertipartit tartott, esti BL nézéssel, de Nejnek vasárnap már evezősversenye volt, jönni kellett haza.

És akkor, egyfajta keretezésként, írnék pár szót a címről. 2005 óta rengetegszer voltunk már a Szlovák Paradicsomban. Egyszerűen kimeríthetetlen élményforrásnak tűnt. Aztán 20 év alatt csak kimerült. A nagy túrákat kis túlzással bekötött szemmel is végig tudtam volna járni. Pontosan tudtam, melyik tálca csúszik, melyik létra lötyög. 2019 óta nem jártunk erre és nem is hiányzott nagyon. Most viszont, amikor nagycsaládi nyaraláshoz kerestem helyszínt, beugrott, hogy van, aki még egyszer sem volt itt. Nosza.
Nos, az ötlet nem vált be, tudomásul kellett vennem, hogy nem mindenki van oda az adrenalintól fröcsögő túrázásért. Egyfajta melléktermékként, egyfajta könnyített túraként elővettük még azokat a részeket, ahol valamiért nem jártunk és sorra be is húztuk azokat. Most már tényleg nincs miért újra idejönni. Ahogy Barna fogalmazott: level completed, next level.
Ami persze annyiból nem igaz, hogy eszem ágában sincs klettersteigelni. Viszont tény, hogy már évek óta a kerékpártúrák dominálnak és ott tényleg rendszeresen történnek szintlépések. Meg van is még hová.
Szóval, vége. Húsz évig tartott a viszony, szépen fogok emlékezni rá. De vége.

Trekkek
– Piecky
– Hernád 1, Menedékkő szurdok
– Hernád 2, Tamásfalvi kilátó
– Zejmár szurdok, Geravy

Fényképalbum
– 2025 Szlovák Paradicsom

Imrikfalva (Dedinky), Zejmár szurdok
2025.05.29; csütörtök

Előző este a következő stratégiákat találtuk ki:
– Ha marad a déli nagy esőcsúcs, akkor pihenőnapot tartunk. (Ebben az esetben úgy döntöttem, hogy végigszaladok a Sucha Bélán. Ne vicceljünk már, itt van a bejárat a faházunk ajtajában, aztán ne menjek fel? Igen, szarrá fogok ázni, de egy zárt szurdokvölgyben azért nem annyira. Erre viszont ráharapott a lányom és a fiam, szóval hárman terveztünk egy erős és vizes technikai mászást.)
– Ha nem lesz délben esőcsúcs, csak marad ez a csepergés, akkor viszont bevállajuk a legutolsó szurdokvölgyet, ahol még nem voltunk. Elutazunk Imrikfalvára és felmászunk a Zejmár szurdokban a Geravy fennsíkra, onnan pedig visszatekergünk a kocsihoz. (Habár ezt a túrát kedd este improvizáltam, de itthon megtaláltam kidolgozva is.)
Ez utóbbi túrának két előnye is volt: egyrészt ide tudott jönni Pali is, mert a szurdok mellett volt alternatív túraútvonal is a Geravyra, másrészt ez volt az utolsó fehér folt a terepen, ahol még nem jártunk. A hátránya meg az, hogy ha délben mégis megjön az özönvíz eső, akkor pont kint leszünk a nyílt mezőn.

Reggel néztük a meteorológiát, mindegyik app azt mutatta, hogy elmarad a déli eső. Akkor irány Dedinky. A településen kettéváltunk, Pali ment a libegő alatti túraúton, mi pedig elindultunk Mlynki felé. A szurdokvölgyről túl sokat nem akarok írni, a fenti linken ott van minden.

Olyan közepes volt, közepesen vadregényes, közepesen nehéz, a leginkább problémás részeket az erős vízhozamú patak jelentette, illetve az eléggé megzuhant létrák/tálcák.

Felértünk. Pali már a szállodánál várt minket. Meglepő módon nyitva volt az étterem, naná, hogy bementünk egy sörre. Üldögéltünk az asztalnál, kortyolgattuk a sört, viccelődtünk a gyomorkeserűt iszogató kitömött mókuson (traumókus), amikor feltűnt, hogy mintha sok lenne odakint a függőleges vonal. Leszakadt a beigért, majd letagadott brutál eső. Rögtön beragadtunk az étterembe, vagy 15 bringás túrázóval egyetemben. Mondjuk nem kispályáztak, tálcákon hordták ki maguknak a helyi Hubertust. Vártunk egy jó háromnegyed órát, valamennyit csitult az eső, megpróbáltuk folytatni a túrát, de a fennsík tisztásán ez a gyengébb eső is elég volt ahhoz, hogy elvegye a kedvünket, így végül visszafordultunk és az alternatív útvonalon, ahol Pali is feljött, lesétáltunk Imrikfalvára. Itt legalább erdőben mentünk, nem áztunk el annyira. Mondanom sem kell, mire visszaértünk a kempingbe, már ezerrel sütött a nap, esőfelhőnek nyoma sem volt.

Annyira korán érkeztünk meg a szállásra, hogy bőven volt időnk egy újabb nyársalásra. A kolbásszal nem volt túl sok szerencsénk. Az előző nyársalásnál vettük észre, hogy éjszaka valami állat rájárt, de szerencsére nem evett sokat belőle. A mostani sütögetésnél meg azt vettük észre, hogy az egyik vége elkezdett penészedni. Mindkét esetben levágtuk az érintett részt, aztán megettük a maradékot. Jó volt, enyhén hajtott csak meg. A másik problémát az jelentette, hogy a villámeső mindent eláztatott. Vastag tüzifánk volt, meg a szelektív kukákból is lopkodtam papír gyújtóst, de apró faágaink nem voltak. Kisebb csodával ért fel, hogy elsőre begyulladt a tűz.

És tulajdonképpen ennyi. Sütögettünk, sörözgettünk, beszélgettünk. A szomszédunkban valami német parasztok laktak (nem, nem a Bauern a szó, amit keresel, sokkal inkább a Prolls), előző éjjel részegen bömböltették a jbl-t és ordítottak hozzá, ezt elkezdték ma délután is, szerencsére elég korán, így este nyolcra ki is ütötték magukat. Sokkal szimpatikusabb volt egy másik társaság, vagy 40-50 kamasz, valami sportiskola lehetett, mert elég komolyan nyomták a testmozgást, na ott vagy öt kölyök elkötötte egy Dotto-szerű kisvonat egyik kocsiját, beleültettek egy csajt és körbe-körbe rohangáltak vele a kempingben. Tetszett.