Imrikfalva (Dedinky), Zejmár szurdok
2025.05.29; csütörtök
Előző este a következő stratégiákat találtuk ki:
– Ha marad a déli nagy esőcsúcs, akkor pihenőnapot tartunk. (Ebben az esetben úgy döntöttem, hogy végigszaladok a Sucha Bélán. Ne vicceljünk már, itt van a bejárat a faházunk ajtajában, aztán ne menjek fel? Igen, szarrá fogok ázni, de egy zárt szurdokvölgyben azért nem annyira. Erre viszont ráharapott a lányom és a fiam, szóval hárman terveztünk egy erős és vizes technikai mászást.)
– Ha nem lesz délben esőcsúcs, csak marad ez a csepergés, akkor viszont bevállajuk a legutolsó szurdokvölgyet, ahol még nem voltunk. Elutazunk Imrikfalvára és felmászunk a Zejmár szurdokban a Geravy fennsíkra, onnan pedig visszatekergünk a kocsihoz. (Habár ezt a túrát kedd este improvizáltam, de itthon megtaláltam kidolgozva is.)
Ez utóbbi túrának két előnye is volt: egyrészt ide tudott jönni Pali is, mert a szurdok mellett volt alternatív túraútvonal is a Geravyra, másrészt ez volt az utolsó fehér folt a terepen, ahol még nem jártunk. A hátránya meg az, hogy ha délben mégis megjön az özönvíz eső, akkor pont kint leszünk a nyílt mezőn.
Reggel néztük a meteorológiát, mindegyik app azt mutatta, hogy elmarad a déli eső. Akkor irány Dedinky. A településen kettéváltunk, Pali ment a libegő alatti túraúton, mi pedig elindultunk Mlynki felé. A szurdokvölgyről túl sokat nem akarok írni, a fenti linken ott van minden.
Olyan közepes volt, közepesen vadregényes, közepesen nehéz, a leginkább problémás részeket az erős vízhozamú patak jelentette, illetve az eléggé megzuhant létrák/tálcák.
Felértünk. Pali már a szállodánál várt minket. Meglepő módon nyitva volt az étterem, naná, hogy bementünk egy sörre. Üldögéltünk az asztalnál, kortyolgattuk a sört, viccelődtünk a gyomorkeserűt iszogató kitömött mókuson (traumókus), amikor feltűnt, hogy mintha sok lenne odakint a függőleges vonal. Leszakadt a beigért, majd letagadott brutál eső. Rögtön beragadtunk az étterembe, vagy 15 bringás túrázóval egyetemben. Mondjuk nem kispályáztak, tálcákon hordták ki maguknak a helyi Hubertust. Vártunk egy jó háromnegyed órát, valamennyit csitult az eső, megpróbáltuk folytatni a túrát, de a fennsík tisztásán ez a gyengébb eső is elég volt ahhoz, hogy elvegye a kedvünket, így végül visszafordultunk és az alternatív útvonalon, ahol Pali is feljött, lesétáltunk Imrikfalvára. Itt legalább erdőben mentünk, nem áztunk el annyira. Mondanom sem kell, mire visszaértünk a kempingbe, már ezerrel sütött a nap, esőfelhőnek nyoma sem volt.
Annyira korán érkeztünk meg a szállásra, hogy bőven volt időnk egy újabb nyársalásra. A kolbásszal nem volt túl sok szerencsénk. Az előző nyársalásnál vettük észre, hogy éjszaka valami állat rájárt, de szerencsére nem evett sokat belőle. A mostani sütögetésnél meg azt vettük észre, hogy az egyik vége elkezdett penészedni. Mindkét esetben levágtuk az érintett részt, aztán megettük a maradékot. Jó volt, enyhén hajtott csak meg. A másik problémát az jelentette, hogy a villámeső mindent eláztatott. Vastag tüzifánk volt, meg a szelektív kukákból is lopkodtam papír gyújtóst, de apró faágaink nem voltak. Kisebb csodával ért fel, hogy elsőre begyulladt a tűz.
És tulajdonképpen ennyi. Sütögettünk, sörözgettünk, beszélgettünk. A szomszédunkban valami német parasztok laktak (nem, nem a Bauern a szó, amit keresel, sokkal inkább a Prolls), előző éjjel részegen bömböltették a jbl-t és ordítottak hozzá, ezt elkezdték ma délután is, szerencsére elég korán, így este nyolcra ki is ütötték magukat. Sokkal szimpatikusabb volt egy másik társaság, vagy 40-50 kamasz, valami sportiskola lehetett, mert elég komolyan nyomták a testmozgást, na ott vagy öt kölyök elkötötte egy Dotto-szerű kisvonat egyik kocsiját, beleültettek egy csajt és körbe-körbe rohangáltak vele a kempingben. Tetszett.
Recent Comments