Nekem legalábbis jó volt. UP a szerdai hírlevelébe vágott bele egy nagyon régi esztrádműsort, az 1977-es szilveszteri zenei blokkot. Habár ő alapvetően kigúnyolta és mi tagadás, mai szemmel voltak is benne nagyon gázos részek, de 1977-ben ez szvsz teljesen elfogadható szint volt.
Mindegy, nem erről akarok írni, hanem egy kicsit magáról a korszakról. Nekem ez volt az utolsóelőtti naív gyermekévem, az egy évvel későbbi szilveszteren már csak rendszeresen hazalátogató vendégként voltam otthon. A zenék pedig… hát, abban az időben ezek voltak a zenék. Ha nem volt valaki idősebb mentorod, aki mutatott volna mást, ha nem hallgattad a luxemburgot, akkor maradt a magyar rádió a tánczenei koktéllal. Az biztos, hogy más nem lévén ezek a zenék nagyon beleégtek a hétköznapokba. Ilyen szemmel/füllel már teljesen máshogy néz ki ez a műsor, durván erős nosztalgiafaktora van. (Szörényi Leventétől eltekintve még mindenki nádszálkarcsú – hja, az ismert alma/fehérbor diéta.:)
Ha jól emlékszem, ez már az éjfél utáni blokkban volt. A szobánkban hasaltunk a kinyitott ágyon, fél méterről bámulva a pici orosz tévé képernyőjét. A nagy színes (szintén orosz) tévén a szülők a mulatós blokkot nézték, az nekünk már fájt. Éjfélig persze együtt néztük a műsort, a két fotelt befordítottuk a virágállvány mellé, a szülők a kanapén ültek, a dohányzóasztal tele volt pakolva süteménnyel, az étkezőasztalon karácsonyfa, konzum (bevonat nélküli fondan) szaloncukrokkal és persze málnaszörp. Akkoriban még meghallgattuk éjfélkor az újévi köszöntőt, ma már egy ilyen köszöntőtől instant elhánynám magam, kész szerencse, hogy kábé tíz éve nem nézek tévét, négy éve előfizetésünk sincs. Hát igen, ez a fejlődés.

Na de sok a duma, szóljon végre a zene, tátogjanak a művészek.