Meg kell követnem a mindenféle kütyük gyártóit, hogy egy ideje már nem csomagolnak usb kábeleket a termékeik mellé. Tényleg durva a helyzet.

Hétvégén rámjött az év végi pakolhatnék. Első körben kibontottam a szerverszobát, megszüntettem a clustert, és kegyetlenül legyilkoltam az öreg G6-os HP szerveremet. Felvágtam a hasát, kiszedtem belőle a diszkeket és a memóriát. Ezeket átpakoltam a HP kockaszerverbe. Ebből NAS lesz. A maradék Dell szerver még elég jó, az lesz a játszós szerver, tele virtuális gépekkel. Mindkét gépre ráküldtem a radírt, majd az egyikre 2019-es, a másikra meg 2016-os Windows szervert telepítettem. Aztán beleborultam az ágyba.
A következő napon jött a neheze: az egyébként szerszámoskamraként működő piciny lyukat újragondolni: hogy elférjenek a gépek is, meg be lehessen költöztetni az összes szerszámot. Fejlámpa, mérőszalag, vízmérték, ácsceruza. Aztán Ikea webáruház. Ez nagy. Az még nagyobb. Kicsi. Na, itt van. Ez jó lesz. Talán. Mivel a levegőben kellett mérnem, nem mehettem biztosra, pedig ránézésre egy centin fog múlni. Bátraké a szerencse.
Ikea. Karácsony előtt. Vasárnap. Ehhez képest világrekordot futottam. A belépés után 12 perccel már ki is jöttem, úgy, hogy még le kellett vadásznom a raktárban a polc mindenféle elemeit. És még erőszakhoz is alig kellett folyamodnom.
Aztán itthon belegóztam a polcot a helyére, tényleg egy centin múlott, de pont befért.

Utána jött a neheze, be kellett szerelnem mindent, a tömérdek kábellel. Főpróba, juhé, elérem a gépeket rdp-vel. Utána még bepakoltam minden szerszámot, azok is pont befértek. Mintha megterveztem volna. Pedig.
Szunya.
Újabb nap. Lerámoltam a nappali polcairól az összes dobozomat. Ezekben vannak olyan 20-30 év kábelei, kütyüjei, számítógép-alkatrészei. Volt itt minden: koaxkábelek, mp3 lejátszó, Vosonic, manager kalkulátor, szótárgép, PS2 fordítók, diszkek, memóriák, legalább egy kiló mindenféle öreg kártya, talán még Elvis Presley is itt bújt el valahol. Na ezt mind kiborítottam a nappali közepére, aztán elszaladtam az Ikeába dobozokat venni. Utána elkezdtem szétválogatni a kupacot, mindent külön nylonzacskóba, a zacskókat különböző dobozokba, a dobozokat rendszer szerint a polcokra. Rend a lelke mindennek. Kidobni természetesen nem dobtam ki semmit, még az angol dugós XBox csatlakozót sem, pedig a játékgép már tíz éve bekrepált. (Odaajándékoztam valakinek, fogalmam sincs, mire kellett neki az a dög nagy ócskavas.)

És akkor most értem vissza a nyitógondolathoz. Külön zacsikba raktam a tápkábeleket, a videókábeleket, a szalagkábeleket és természetesen az usb kábeleket, sőt, külön zacskót kaptak a speciális usb kábelek is. Mit saccolsz, mekkora zacskó lett az usb kábelekből? Ekkora. Nem számoltam át, de saccra kábé hatvan usb kábel gyűlt össze az évek alatt. Nyilván volt köztük usb A, B, C, meg mini és mikro, toldók, fordítók… de akkor is. Hatvan kábel. Kábé húsz százalékuk még csak ki sem volt bontva. Jó, persze, nem mindenki ennyire gyűjtögető tipus, de 5-10 darab biztosan van minden háztartásban. Tényleg tök felesleges minden termék mellé csomagolni egy újabbat.

Aztán persze még nem lett vége a nagy pakolásnak. A dobozokból előbukkant egy kettes monitorelosztó, nem is emlékeztem rá, így elsőre a régi négyest raktam vissza, jelentősen megnövelve a kábelek számát, illetve találtam egy usb rádióvevőt, így le tudom cserélni a vezetékes billentyűzetet vezetéknélkülire (azt is találtam), ezekért meg már megéri újra szétbombázni a szerverszobát.
Megcsináltam. A négyes monitorelosztót a tizenvalahány kábelével olyan volt kirángatni, mint amikor azután a bizonyos heroikus vaddisznóvadászat után a haverok lábukat masszívan betámasztva rángatták ki belénél fogva a disznó belsőségeit a segglyukán keresztül.

De készen van. Az élet szép.