Month: December 2022

Nekem legalábbis jó volt. UP a szerdai hírlevelébe vágott bele egy nagyon régi esztrádműsort, az 1977-es szilveszteri zenei blokkot. Habár ő alapvetően kigúnyolta és mi tagadás, mai szemmel voltak is benne nagyon gázos részek, de 1977-ben ez szvsz teljesen elfogadható szint volt.
Mindegy, nem erről akarok írni, hanem egy kicsit magáról a korszakról. Nekem ez volt az utolsóelőtti naív gyermekévem, az egy évvel későbbi szilveszteren már csak rendszeresen hazalátogató vendégként voltam otthon. A zenék pedig… hát, abban az időben ezek voltak a zenék. Ha nem volt valaki idősebb mentorod, aki mutatott volna mást, ha nem hallgattad a luxemburgot, akkor maradt a magyar rádió a tánczenei koktéllal. Az biztos, hogy más nem lévén ezek a zenék nagyon beleégtek a hétköznapokba. Ilyen szemmel/füllel már teljesen máshogy néz ki ez a műsor, durván erős nosztalgiafaktora van. (Szörényi Leventétől eltekintve még mindenki nádszálkarcsú – hja, az ismert alma/fehérbor diéta.:)
Ha jól emlékszem, ez már az éjfél utáni blokkban volt. A szobánkban hasaltunk a kinyitott ágyon, fél méterről bámulva a pici orosz tévé képernyőjét. A nagy színes (szintén orosz) tévén a szülők a mulatós blokkot nézték, az nekünk már fájt. Éjfélig persze együtt néztük a műsort, a két fotelt befordítottuk a virágállvány mellé, a szülők a kanapén ültek, a dohányzóasztal tele volt pakolva süteménnyel, az étkezőasztalon karácsonyfa, konzum (bevonat nélküli fondan) szaloncukrokkal és persze málnaszörp. Akkoriban még meghallgattuk éjfélkor az újévi köszöntőt, ma már egy ilyen köszöntőtől instant elhánynám magam, kész szerencse, hogy kábé tíz éve nem nézek tévét, négy éve előfizetésünk sincs. Hát igen, ez a fejlődés.

Na de sok a duma, szóljon végre a zene, tátogjanak a művészek.

1. fázis: Megérkezik az ünnepi hangulat (12.24).

A fenyőfa kint pihen az udvaron. Reggeli után szétpakolom a kerékpárokat és nagyon alaposan kitakarítom a nappalit. Utána kimegyek a teraszra és befaragom a fát a tartójába. Bevonszolom a nappaliba, beforgatom a helyére. Két ablakkilincshez is kikötözöm, vizet öntök a tartójába. Újabb takarítás. Előbányászom az égőkészleteket, kibogozom, cserélem a kiégett izzókat. Megy fel mindegyik a fára. Huh. Ez kész. Közben a lányok a bányában konyhában dolgoznak.
Rövid pihenő után kitakarítom az étkezőt, elrendezem az étkezőasztalt.
Gyors, könnyű ebéd, hogy a vacsoráig ne haljunk éhen. Utána jön a díszítés. Ekkor már együtt van a család, hárman körbeülik a dohányzóasztalt és kötözgetik az ehető mindenfélét, illetve bogozzák az összegubancolódott díszeket. A háttérben szól a karácsonyi zene, bontunk bort és közben persze megy a férfias szivatás duma. Én ingajáratban közlekedek, pakolom a fára a már elkészült anyagot.
Amikor befejeztük, megterítjük az étkezőasztalt, átöltözünk és vacsora. Némi pihengetés után mindenki visszahúzódik a szobájába és a megbeszélt sorrend alapján külön-külön kipakoljuk az ajándékokat a fa alá. Örömködés, meghökkenés. Mikor mi. Utána borozgatás, kötetlen duma.

2. fázis: Ünnepi hangulat (két nap).

Tök jó, amikor reggel/délelőtt kibóklászunk a szobáinkból és megpillantjuk a nappaliban a feldíszített karácsonyfát. A macskák egyelőre csak messziről kerülgetik. A délutáni sötétben a karácsonyfa fényei sejtelmesen pislákolnak.

3. fázis: A megszokás (szilveszterig).

A fa még tetszik, de egyre inkább megszokottá válik. És bár mindenki esküszik rá, hogy nem eszik csokoládét (istenbizony), sorra tünedeznek a fáról az ehető díszek. A macskák már lekapkodják az alsó gömbdíszeket és befocizzák a szekrények alá.

4. fázis: A kényelmetlenség (január 5-ig).

A fa már annyira nem szép és zabálni sincs róla mit. Ellenben a bringák kerülgetése egyre kellemetlenebbé válik. Már várjuk a vízkeresztet. A karácsonyfát még lehetne őrizgetni hetekig, de már nincs értelme. Hétköznapok jönnek, dolgozunk.
Elmúltak az ünnepek.

Évek óta ugyanoda járok fát venni. Brutálisan forgalmas út mellett, parkolóhely alig, de a fák jók. Leparkoltam. Kiszálltam.
– Jó napot kívánok. Elmagyarázná a színkódokat?
– Persze. Ez 25e, az a szín 16e, az 12e, azok meg ott hátul 25e+ forintba kerülnek.
– Köszönöm.
Rámutattam az eladó melletti fára.
– Ezt kérném.
– Nem mondja!
– Miért?
– Öt másodperc alatt választott fát!?
– Ja.
– Ezt nem hiszem el. Ilyen nincs.
– Miért ne lenne?
– Még körbe sem járt!
– Miért jártam volna? Ez tetszik.
– Van valami probléma? – jött elő a társa.
– Az úr 5 másodperc alatt választott fát!
– Ez nem lehet igaz!
– De.
– Ne haragudjon, de ezt képtelen vagyok elhinni.
– Úgy képzelje el, hogy a többség kábé fél óráig válogat!
– Sokan a félóra után hazamennek, elhozzák az asszonyt és újabb félóráig válogatnak.
– Ne haragudjanak, nekem ez a fa tetszik, ezt kérem.
– Ez világrekord!
– Felírjuk?
– Fel.

Most magyaráztam volna el, hogy hat kerékpár van betámasztva abba a sarokba, ahová a karácsonyfa kerül? A bringákat nyilván szanaszét pakoljuk a lakásban, azaz innentől jelentősen leromlik a közlekedés. Nem is szoktuk sokáig húzni, vízkeresztkor már bontunk. Arra a két hétre meg tökmindegy, milyen a fa.
Legyenek tűlevelei, oszt ennyi.