Leutazás
2021.09.02; csütörtök

Kitűzött indulási időpont: 14.00. Tényleges indulás: 14.05. Nem hittem a szememnek. Recepció 16.00-ig van, mondjuk annyira nem gond, mert lesz, aki átveszi helyettünk a szobát, de még az is lehet, hogy mi is elérjük. Persze sok múlik az M0-n.
Jelentem, büfé. Simán áthúztunk, az autócsempészek éppen ebédelhettek.

M7 a Balaton mellett. Sorban a leágazások.
– Figyelj, Kicsim. Ezek az elágazások most nem mondanak neked semmit. De amikor jövünk vissza és mindegyik névhez tudsz majd társítani egy élményt a vízről, az már teljesen más lesz.

Végül még sorompóval súlyosbítva is pont leérkeztünk 16.00 előtt. Megérte, az új gondnok klasszisokkal kedvesebb és dekoratívabb teremtés, mint a régi.

Vezetés közben gondoltam végig, hogyan is állunk ezekkel a kerülgetésekkel. Tavaly a vírushelyzet már augusztus végén kezdett bedurranni, oltás ugye még nem volt, inkább kihagytuk. 2019-ben tulajdonképpen lementünk, de egy csúnya másnap és egy még csúnyább vihar miatt nem indultam el. Végül Péter egyedül vágott neki és csinálta végig, Attila pedig beszállt a Keleti-medence megkerülésébe. Én akkor parti egység voltam, de csak az első két napon. (Péter amennyire őrült, négy nap alatt tolta végig, úgy, hogy az első és a negyedik napon igen cifra vihar volt.)
Szóval utoljára 2018-ban volt teljes kerülés, az ún. Balaton-maszatolás. (Mert Orsolya szerint az nem volt igazán kinyalás, inkább csak maszatolás.)

Jó régen volt. Történtek változások. Fonyódon például elbontották a régi, egyáltalán nem kajakbarát stéget és lett helyette egy kifejezetten barátságos stég, sólyával felszerelve. (Meg épült egy kajaktároló, egy csomó bérelhető sit-on-top példánnyal.) Faház helyett pedig közös konyhával ellátott apartmanokat kaptunk, mely ránézésre visszalépés, de valójában nem. Ezek ugyanis friss építésű, szépen összerakott szobák, mindenkinek saját vizesblokk, a konyha is szuper, meg kaptunk hozzá egy nagy teraszt is. Egyedül a zajszigetelés maradt ki. Kicsit kényelmetlen volt, amikor mindenféle hangkibocsátások után meghallottam, hogy a szomszéd megvakarta a fejét.

Kiültünk egy sörrel a stég végén lévő padra. Szép volt a táj. Még úgy is, hogy tudtuk, legalábbis ketten, hogy véres verítékkel fogunk hamarosan ezen a terepen evezni.

Majd bementünk a konyhába vacsorát készíteni. Ketten estefelé érkeznek, addigra jó lenne készen lenni.

Nagyon hamis sztrapacskát terveztem. Ez úgy néz ki, hogy apróra vágott kolbász, szalonna, ezen megsütöttem egy kiló hagymát. Mellette főztem tésztát. A végén fűszerek, összekeverés, egyhén ropogósra sütés. Mellé pedig reszelt füstött sajt.
Hogy ez miért sztrapacska? Mondtam, hogy _nagyon hamis_ sztrapacska.

  • Amíg a kölykök kicsik voltak, szoktunk venni fagyasztott sztrapacskatésztát a boltból. A fenti módon elkészítve egyszerűen imádták. Volt, hogy reggelire is ezt kellett sütnöm. A pofáraesés akkor jelentkezett, amikor először voltunk együtt a Szlovák Paradicsomban és beültünk egy étterembe Lőcsén. Majd a pincér kihozta a sztrapacskát. Mármit az igazit. Juhtúróval, tejföllel. A gyerekek meg csak nézték, döbbenten.
  • Sör, bor, pálinka. Mármint nem egyszerre, én sörözgettem, a többiek borozgattak, nagyritkán pálinkával dekorálva a sormintát. Jó társaságban repült az idő. Este megjöttek a többiek, egyelőre a Balaton helyett a lábast nyalták ki, Lajos elővette a pálinka arzenált, nem volt gyerekjáték, egy szakasz katonát ki lehetett volna vele végezni, méghozzá úgy, hogy végig élvezték is volna.

    Aztán 11 körül mentünk el aludni. Gyakorlatilag reggelig tudtunk volna beszélgetni, de 2019-ben már kiderült, hogy nem ez a nyerő stratégia.