Passau-Bécs, családdal #05/07

Grein – Krems
2021.08.21; szombat

Meglepő módon ma nem volt semmi duhaj társaság a közelben. Volt helyette kisgyerekes család. Bringatúrán. Világkörüli felszereléssel. (Ez az, amikor elől-hátul annyi táska van, hogy ki sem látszik alóluk a kerékpár.) A hapsinak ott is kijutott a jóból, egész délután megfelelő pumpát kajtatott a kempingben, míg végül az egyik lakóautós segítette ki kompresszorral.

Markolat. Nem fogta meg a hajlakk, továbbra is elforgott. Buli lesz. Különösen a melki hídnál. Hasonló, mind a greini híd, csak Melknél az emelkedő 18%-os.

De legalább a fékeim rendben vannak.

Ezen a napon is egy kicsit Janus-arcú a terep. Az eleje némileg unalmas, érdemes egy kicsit megnyomni. Az egyedüli izgalmat az jelenti, amikor lemegy a kerékpárút Weinsbe, aholis megnézhetünk egy echte osztrák falut, mely teljes mértékben fafeldolgozásra állt rá. Aztán 30 kilométer körül Ybbs, mely már egész határozottan város. Oké, városka, de akkor is. Például itt már lehetett kivenni pénzt automatából.

  • Nem értem. Ausztria már nyugat, elméletileg fejlettebbek. Erre már harmadszor kellett kivennem pénzt automatából, pedig a kártya az első 200€ után már 2%-kal büntet. (Persze még így is olcsóbb, mintha az Erstére bíznám a váltást.) Itt egyszerűen nem megszokott a kártyás fizetés. Étteremben kábé tízből egy helyen lehet. A greini kempingben – mely a legdrágább volt a négyből – szintén nem fogadtak el kártyát. A Billa láncban mindenhol elutasították a kártyáimat, nem csak a Revolutot, hanem az Erstét is.
  • Utána a kedvenc kertek alatti ösvényem, majd tízórai boltból. Ránézésre nagyon taszító a környezet, zajos, forgalmas utak, bevásárlóközpont, tömeg, por, pad sehol, állva kell enni, a nap is elkezdett rendesen sütni… de voltak pozitívumok is, például a boltban lehetett kapni hideg Puntigamer sört és a komplexumban volt benzinkút is, ami ugye szabad pisi. Az élet apró örömei.

    Innnen a vicces nevű Pöchlarn (Servus in der Niebelungstadt Pöchlarn, ennél vidámabb üdvözlő táblát még nem láttam), ahol minden Kokoschka, majd hamarosan Melk. Itt, nagyjából 60 kilométernél ejtettük meg a nagy ebédet egy dunaparti padon. Bringából kolbász, stangli, sör. Nincs is jobb. Mindez a nagy folyó közvetlen partján.

    A melki rozoga kishíd a Melk folyó fölött… rozoga. Annyira, hogy le is zárták. Csak saját felelősségre. De legalább át lehetett menni rajta. Utána jött a dunai nagy híd, a nagy mászással. Csak hát, szombat. Nagyon markáns véleményem van az autósok egy részéről, de ez nem jelenti azt, hogy nincs hasonlóan markáns véleményem a bringások egy részéről is. Itt az emelkedőn hülye apuka a hülye családjával gyilkolta a közlekedést. Úgy gondolta, hogy nem gond ez a 18%-os, egy méter széles, kanyargós emelkedő, fel fog menni ezen a család simán, persze a gyerekek is, kisbiciklivel. Nem mentek fel. Anyuka az egyik gyerekkel Barnát és Dórát blokkolták le, akik nagy lendülettel futottak neki, majd vészfékezniük kellett. Én kicsit később értem oda, addigra már lehúzódtak az útról, a bringám állapotához képest szépen is haladtam, oké, gondoltam, meglesz ez az emelkedő harmadjára is, amikor az előttem tekerő tízéves kiscsaj elkezdett keresztül-kasul csalingázni az úton, nekem is faszán le kellett blokkolnom. Itt meg újraindulni, cuccal pakolt bringával, azt nem lehet. Aztán a kiscsaj az ösvény közepén leszállt a bringáról és nekiállt cipőfűzőt kötni. Mögötte huszonvalahány bringás rántotta be a féket. Azért elbeszélgettem volna az apjukkal. Pajszerrel nyomatékosítva. Dóra annyira kiakadt, hogy komolyan elgondolkodott azon, hogy visszagurul és miután az Idióta Család eltakarodott a terepről, legyűri az emelkedőt, mint szódás a lovát.

    A híd túloldalán viszont már egy más világ van. Még kábé 10 kilométer tekerés és jön a Wachau borvidék. Az egyik nagy kedvencem.
    Habár még nem a borvidék, de Aggsbach Markt után van egy kis kemping, annak a büféjében már megkaptuk az ízelítőt.

    Vettünk Federspiel zöldveltelínit (ilyet sem láttam addig), mely teljesen kiütötte az ízlelőbimbóinkat. Végre a klasszikus veltliner, nem pedig ez a mostanában elharapódzó, gyümölcsösre faragott chardonay klón.

    A fenti linkről:
    “A minőséget is védendő a Vinea Wachau létrehozott három minőségi kategóriát a régió borainak osztályozására Steinfeder®, Federspiel® és Smaragd® megjelölés alatt. Alkoholtartalmuk szerint különböztetik meg a három kategóriát. A Steinfeder borok alkoholtartalma maximum 11,5 % lehet, ezek a legkönnyebb, gyümölcsös borok Wachauban. A Federspiel névvel jelölt borok egy árnyalattal erőteljesebb karaktert mutatnak, 11,5% és 12,5% közötti alkoholtartalommal. A Smaragd borok a legjobb és legértékesebb Grüner Veltlinerek, illetve Rizlingek, melyeknek minimum alkoholtartalma 12,5%.”

    Nem mellesleg ezen a linken keresztül lehet bort is rendelni.

    Aztán indult a buli. Groisbach, mint bevezető falu, Willendorf a kövér vénusszal (de tényleg, itt minden erről szól), majd a hangulatos nevű Spitz, a jobbnál jobb borozóival (bakker, itt kellene nyitni egy Saloon Spitz nevű kocsmát), de komolyan, indulás előtt mondtam a családnak, hogy emlékeim szerint négy jó hely van az úton, ezeknél fogunk megállni, mindenhol 1/8 liter bort iszunk fejenként, azaz fél liter lesz összesen, erre a négyből három hely Spitzben volt, nem mondom, hogy nem ütött hirtelen. (Korábban vasárnap, illetve később hétfőn tekertünk át ezen a szakaszon. Ezek gyásznapok, mert valamiért mindkét nap csak a borozók fele tart nyitva. Most viszont szombaton minden nyitva volt.)

    A másik nagy központ, Weissenkirchen, bár ez nem a borozóiról híres, hanem a rizlingjéről, mindenesetre itt van egy kis Spar, ahol mindig, kivétel nélkül meg szoktunk állni, itt ugyanis mindig vannak jó áron helyi borok. Az adekvát Federspiel rizling most is megvolt, csakhogy figyelt még a polcon Smaragd zöldveltelini is, naná, hogy repült is a kosárba. Örömbódogság.

    Az út maradék része is egy kiváló élmény. Mindenfelé szőlők, jobbra le a Dunáig, balra fel a hegyekbe, néha a sziklákra is.

    A tájat színesítik még mindenféle gyümölcsfák, alma, szilva és az errefelé nagy slágernek tekintett barack. (Ebből vettünk is helyi pálinkát, szintén kiváló minőségben.) Majd jött Dürnstein, ahová, mármint az alsó várba természetesen feltekertünk, sportemberek vagyunk, mégha alkoholisták is, végül némi csalingázás a Kremstal borvidék lankáin és máris Kremsben voltunk. A túragps itt közölte, hogy neki mára kampec, elfáradt, de szerencsére Kremst annyiszor megmásztuk már odavissza, hogy ment fejből is. Épp időben érkeztünk a kempingbe, de vétkesen elbambultunk. Alig volt még sátor a placcon, ledobtuk a bicót, majd bementem a recepcióra. Villám, a lajhár volt megint szolgálatban és hát, ember…. csak kérte sorra az adatokat, a regisztrációt, az oltási adatokat, majd amikor elkérte az igazolványomat, kimentem szólni Nejnek, hogy jöjjön, igazoljon, közben vettem észre, hogy valami húszan gyűltek fel mögöttem, aztán a nő bekérte a család összes oltási igazolását (kemping, sátorral, bakker, nem zárt szállás), szerencsére ki is nyomtattuk mind a nyolc papírt, persze eltelt egy időbe, mire ezt a rengeteg papírt feldolgozta, de egyszer csak végeztünk. Kimentem az irodából… és csak ekkor döbbentem meg. Az a tömérdek utánunk érkező nem volt annyira balek, mint mi, amíg az egyik ember sorban állt, a másik felnyomta a sátrat.

    Mi meg elbambultunk. Éppenhogy befértünk arra a zsebkendőnyi területre, Barna ki is fogott valami köves területet. Gyorsan kigurítottuk a sátorponyvát, jelezve, hogy innentől ez a mi területünk, majd kanyarban előzve kiszórtuk a cuccunkat a három asztal közül az egyikhez, egész estére lefoglalva. (Nem vagyunk ennyire tapírok, de itt szerencsére van bőven asztal, nagy a kempingbüfé terasza. Az viszont tény, hogy a bringásplacc asztalai a legjobbak.)
    Feltoltuk a sátrat, vacsoráztunk. este nyolcig még volt büfé, Dóra borozott, mi sörözgettünk. És igen, végre korai alvás.

    3 Comments

    1. “A Billa láncban mindenhol elutasították a kártyáimat, nem csak a Revolutot, hanem az Erstét is.”

      Alapból az osztrák terminálok ún. Bankomatkartét várnak, ami kb. az otthoni debitkártyának felel meg – most már. Régebben egyáltalán nem lehetett online vásárolni velük, de az utóbbi pár évben már olyanokra cserélték le, aminél bekapcsolható ez a funkció (netbankon).

      Ha dombornyomott/Visa kártyával akarsz fizetni, akkor azt általában jelezni kell a pénztárosnak! A Billákban/Billa Plusokban van önkiszolgáló kassza, ha ott NFC-s kártyát használsz, akkor mindkét fajtát kezeli automatikusan. Viszont a hard diszkontok (Hofer, Lidl) lehet, hogy még most sem fogadják el a hitelkártyát.

      (A DACH-régió ugye nem szereti a hitelt, emiatt is úszták meg jobban a 2008-as válságot. Ugyanilyen kulturális oka van annak is, hogy sok helyütt csak kp. játszik – bár itt azért változik a helyzet, legalábbis Bécsben.)

      Ha sehol nem tudtál semmivel sem fizetni, akkor viszont a kártyáidal lehet a gond. Én vegyesen használom a következőket:
      – Bankomatkarte
      – dombornyomott Visa hitelkártya
      – Wise feltöltős debitkártya
      – ill. ezeket mind Apple Payen át a telefonomon.
      A minap volt egy viszonylag nagyobb értékű vásárlásunk, amit az üzlet terminálja Visával visszadobott, de aztán Bankomattal elfogadta. Amúgy tkp. évek óta sehol, semmi problémám nincs a kártyás fizetéssel.

      • Nincs hitelkártyám. A revolut feltöltős és volt rajta pénz, az erstés pedig debit ecmc. Minden más üzletlánc elfogadta, a hofer is.
        Amikor nem tudtam fizetni, az úgy nézett ki, hogy a pincér/eladó/recepciós kózólte, hogy only cache.

    Leave a Reply

    Your email address will not be published.