Démon

Tényleg elképesztő, mennyire érdekes időket élünk (beleértve az ősi kínai átkot is, amely valójában nem létezik); az utóbbi pár napban nem győzzük hová kapni a fejünket, annyi groteszk, annyi elkeserítő, annyi érthetetlen, annyi gyomorforgató dolog történt hirtelen. Természetesen ezekkel vastagon tele van a sajtó, talán már kicsit túlzottan is.
Nem is akarok ebbe beleszállni.
Egy mondat ütötte meg a fülemet? szememet?, miszerint bayerzsolt arra hivatkozott, hogy Szájer Józsi már milyen régen is küzdhet a démonaival.

Kurva nagy tévedés.

Ez ugyanis tipikus szerecsenmosdatás. Némá, itt vannak ezek a démonok. Ezek nem én vagyok. Ezek kívülről jönnek. Ezek csinálják a balhét, nem én. Nehogymár azt képzeld, hogy én ilyen vagyok! Semmiképpen sem vagyok ilyen. Hiszen ismersz. A démon, az. Jön, átveszi az uralmat felettem, megcsinálja a balhét, utána otthagy a slamasztikában. Mert ilyen egy démon. Aki nem én vagyok.

Ha ez ilyen egyszerű lenne. Akkor csak be kellene fújnunk magunkat démonriasztóval.

A démon az bizony mi vagyunk. Egyszerűen a személyiségünknek van egy olyan része, mellyel nem vagyunk kibékülve. Mert nem egyezik azzal, ahogy mi elképzeljük magunkat. Nem egyezik azzal, amit a külvilág elvár. Neadjisten szégyellnivaló. Lehet, hogy egy traumát akarunk meg nem történtté tenni. Ezért elzárjuk. Jó mélyre. Elő ne jöjjön soha. Csak hát az a rohadék, ahogy egy pillanatra nem figyelünk rá, rögtön elő akar jönni.
Persze, hogy elő akar jönni. A személyiségünk része. Bármennyire is nem passzol személyiségünk többi részéhez.
A démon kialakulása legtöbbször nem az egyén hibája. Hiszen ha a társadalmi elvárások szerint bizonyos dolgot szégyellnie kell, akkor abból tuti, hogy démon lesz. Ha valaki ebben a nyomorult országban a saját neméhez vonzódik, rögtön a nyakába ültetnek egy jó nehéz démont.

Nem oda akarok kilyukadni, hogy az ember nem küzd a démonaival. Nyilván kezelnie kell valahogy, ez a legtöbbször küzdelem. De a démon nem egy tőlünk független pokolfajzat, hanem mi vagyunk. Legyőzni pedig úgy lehet, hogy megtaláljuk az adott lehetőségek között a lelki békénket.

Illetve.

Nézzük, csak mit is írt a témáról Weöres Sándor.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és derék háziállat lesz belőle.

Mi van, ha Józsi is így gondolkodott? Ő eleve egy arany fokozatú démont kapott a nyakába: nem elég, hogy homoszexuális, de neki kellett elkészítenie a bárdot, amellyel majd valamikor legyilkolásszák őket. És abból is kisebb démonsereg keletkezhetett, hogy az alapvetően barátságos, intelligens, konszolidációra hajlamos embernek be kellett állnia az embertelen, agresszív és aljas fidesz mentalitás legesleges élvonalába. Szóval volt ott démon elég. És mi van, ha Józsink nem ijedt meg ezektől a démonoktól, hanem igyekezett megszelidíteni ezeket? Ahelyett, hogy idejekorán kilépett volna ebből a helyzetből és lefegyverezte volna démonai nagy részét, ahelyett jól idomított, erősre hízlalt démonai hátán repülve lett végül egy igazi szar ember. Aki csak figyelmetlenségből bukott meg, ha ez nem történt volna, szárnyalhatott volna tovább.

Ahogy III Richard mondta volt.

S ezért, mivel mulatni nem tudok, mint
Szerelmes e sok szép szavú napokban,
Elvégezém, hogy gazember leszek

Na mindegy, kicsit hosszúra sikerült. Tehát addig egyetértek az ötös számú párttagkönyv tulajdonosával, hogy démonok vannak Szájerben bőven.
De semmi mással nem.

1 Comment

  1. Mégis mire számítottál?
    Onnan tudhatnad hogy nyomokban még van gerince, hogy egyszer kussban marad végre.
    De nyilván nem, ő ezért adja el naponta a lelkét.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑