Nos, ott hagytam abba, hogy hétfőn késő délután hazaérkeztünk Tiszafüredről. Négy kajak a kocsi tetején, három bringa a csomagtartóban. Természetesen pakoltunk egy nagyot. Nyilván nem mindent a helyére, hiszen három nap múlva indul a következő túra.
Szarvas. Kőrösök.
De előtte két nap kemény munka. A projektek nemhogy fogytak volna, hanem gombamód szaporodtak. Lopott tízpercekben rendezgettem a felszerelést, kötöztem fel újra a kajakokat, gondoltam végig, hogy mi minden kell még. Csütörtök hajnalban ismét bolt. Aztán még egy kis meló, egy kis répagolyó (belsős poén, ne foglalkozz vele), majd ebéd után bekapcsoltam az OOF-et.
Nem tudom mi lesz, ami biztos, az az, hogy most jön két óra poroszkálás az autóval. Kikapcsolhatom az agyam.
Szarvas
2020.06.04; csütörtök
Laza autókázás, az. A vecsési elkerülőn kétszer kellett kiállnom a leállósávba. Mellény, vészvillogó, ezerrel elhúzó autók testközelben. Nekem meg kissámliról kellett megigazgatnom a szerelvényt. Először a kajakom gyorstároló fedele szabadult el, egy kilométerrel később meg a vontatókötele. Ha a káromkodásokat nem számoljuk, akkor gyakorlatilag csendben voltam.
Majd Martfű után kerekedett el a szemem. Na jó, már akkor is, amikor a Waze a klasszikus Kecskeméten átvezető út helyett az új 4-est ajánlotta. Menjünk. Teljesen átengedtem az irányítást a navi szoftvernek. Ami már az Álmoskönyv szerint sem jó ötlet. Le is vitt Martfű után egy olyan útra, amelyen még a harckocsik is megszenvedtek volna. Vagy lehet, hogy pont ezen járnak. Aztán Öcsödön – kihasználva, hogy sosem jártam még erre – bevitt egy sakktáblaszerű terepre, ahol folyamatosan váltogattunk a párhuzamos utcák között, jobbra, balra, balra, jobbra, jobbra… majd visszavitt a főútra. Megint beszoptam. A Waze ugyanis csinál olyanokat, hogy időnként beviszi a lúzereket a ritkán járt utakra. Hogy legyen róluk információja.
Csak éppen a parasztoknak esett ki a pipa a szájukból, amikor azokon a szűk utcákon elpöfögött előttük egy mikrobusz, két tengeri kajakkal a tetején. Az Alföld közepén.
Egész hamar leértünk volna, de közvetlenül a cél előtt elhasaltunk. Békésszentandrásnál, 3,5 kilométerrel a kemping előtt felvetettem, hogy csak úgy nézzük már meg a sörfőzdét. A COVID miatt úgysem látogatható, de legalább vessünk már rá egy pillantást. Aztán észrevettem a sarkon egy rózsát és beindult az agyam. A főzde nem látogatható, de a Rózsa sörkert igen. Nem lehet, hogy az épület túloldalán vannak a rózsák? Meg a sörkert? És úgy is volt. Letámasztottuk a kocsit és bevettük magunkat.
– Az van kiírva, hogy pillepalackot nem töltenek újra – fordultam a csaposhoz – Ez azt jelenti, hogy úgy egyébként töltenek pillepalackba?
– Igen.
– Szuper. És milyen kiszerelésben? Fél liter? Egy liter?
– Hová készült maga? Két liter.
– Elnézést, még nem ismerem a járást.
Utána pusztán a kóstolás kedvéért Nej bedörgölt egy korsóval, én csak egy pohárral és mivel a minta megfelelt, mind a kettőből vettünk két-két litert. Mindjárt szebb lett a nap.
– Te, ez már majdnem olyan, mint Hrabal házimurijai. Amikor a végén vödörben meg lavórban hordták haza a csapolt sört a kocsmából – vigyorgott Nej.
A kemping simán meglett. Az elején tisztáztuk az etikettet: rohadjon meg a COVID. De persze csak óvatosan. Aztán éppen kezdtük kihordani az asztalokat, amikor eleredt az eső. Sajnos ezt a szokását végig megtartotta. Találtunk egy nylonborítású teraszt, átvonultunk oda. Méretes akváriumok alakultak ki a fejünk felett. De egy idő után ez már senkit nem zavart.
Nejjel éjfélig bírtuk, ekkor elmentünk szunyálni. Erős hetünk volt.
Élővíz csatorna
2020.06.05; péntek
A meteorológia durván szar időt jósolt mára és egészen jól eltalálta. Szerencsére a túrát is ehhez igazítottuk: ma kis, zegzugos csatornában tekergünk, házak, illetve nádak között. Nagyjából szélmentes terepen.
Csak hát a vízig el is kellett jutni.
Ötven kilométer autózás Békéscsabáig. Menetközben leszakadt az ég. A beszállóhelyen viharos szél tombolt, az eső oldalról esett. Már megint. Fogcsikorgatva pakoltunk. Tiszafüreden ilyen időben visszafordultunk. Itt valahogy bíztunk benne, hogy meg fog javulni az idő. (Mintha lett volna más választásunk.) A kajakok felszerelése után még álldogáltunk egy félórát valami fa alatt. Reménykedtünk. Viharkabátok. Kapucnik. De legalább röhögtünk. Kínunkban. Aztán legyintés és belemásztunk a sáros parton a kajakokba. Menjünk.
Rögtön az elején elhagytam a napszemüvegemet. (Hogy mit keresett rajtam, rejtély.) Később megtalálták, de addigra már megsérült a lencséje. Mindig mondom, hogy nekem nem szabad drága napszemüveget vennem, aztán kétévente mégis megszegem. Néha tényleg nem értem magamat.
Egy óra evezgetés Békéscsabáig. Az eső szép apránként elállt, a szél is mérséklődött.
Csabán konkrétan már izzadtunk a ruhánkban. A helyi ember intézett kaját a Csabagyöngyében, de többen lettünk, mint jeleztük, végül öten elsétáltunk egy közeli hamburgeres büfébe. Maszk. Csak úgy lehetett bemenni. Higgadtan elővettem egyet az orvosi táskámból. Maszk nélkül sehova. Nej kiakadt. Aztán a többiek is megoldották, csősállal, orrig felhúzott pólókkal. Sör viszont nem volt. De volt a vonaton, illetve a Csabagyöngyében. Jól esett eltespedni. Végre sütött a nap, ettünk, ittunk, senkinek nem volt kedve visszamászni a kajakba.
Persze visszamásztunk. Innentől már csak 21 kilométer. 3-4 óra tiszta evezés. Semmiség. Még a féltucatnyi átemeléssel is.
És tulajdonképpen ennyi is történt. Eveztünk. Kimásztunk. Cipeltük a kajakot. Visszamásztunk. Hol stégen, hol saras parton. Az egyik helyen a legendás kigurulásom megakadt az egyensúlyi ponton és percekig billegtem féllábbal a kajakban, féllábbal a parton, seggem az égben. Hagytam bőven időt, hogy mindenki lefényképezhesse.
Egy helyen a csatorna melletti kisházból zene szólt. Kiderült, hogy néhány zenész kivonult ide, a világ végére zenélgetni. Amikor megtudták, hogy van szülinapos a társaságban, kisétáltak a sűrűn benőtt csatorna partjára és rázendítettek erre a dalra. Á, alig volt bizarr az élmény.
Terv szerint 24 kilométer volt a táv. 22-nél beindítottam egy hajrát. Olyan régen eveztem már, érezni akartam, hogy száguldok. Jó volt. Eltekintve attól, hogy a vége 27 kilométer lett. 5 kilométer sprint. Remek.
A végén még balekoskodtam. Elméletileg a kiindulási ponthoz érkeztünk volna vissza, én viszont nem ismertem rá. (Ja, mert közénk ékelődött egy zsilip.) Aztán kimászás a sárba, de a ruhámnak már mindegy volt. Pakolás.
Este nyolcra értünk haza.
Tisztálkodás. Éreztük, hogy ma sem húzzuk sokáig, így megvacsoráztunk. Nem vártuk meg a közösségi vacsit. Az egyik pár készült valami olasz raguval, bográcsban. Lassacskán kezdett be is indulni a hangulat, de ekkor furakodott közénk az eső. Hogy ő is bulizni akar. Akkora eső szakadt a nyakunkba, hogy szolidaritás ide, vagy oda, beálltunk a tűzhely környékén két fa alá és onnan szurkoltunk a szakácsoknak. Végül megint a nylonos teraszon kötöttünk ki. Már ameddig, mert mi megint korán mentünk el aludni.
A túra útvonala:
Megint egy kis technikai magyarázat. A korábban használt BikeMap alkalmazást kajakos túrához nyilván nem vehettem igénybe. Előtte a GPSies-t felvásárló Alltrack megjelenítését használtam, de ezek valószínűleg megbuggyantak. Miközben a legtöbb helyen az a tendencia, hogy kösd össze a sportórádat velünk, hadd legyen minél több trackünk, itt úgy állnak hozzá, hogy töltsd fel és mi majd eldöntjük, hogy elég jó lesz-e nekünk. Eddig azt hittem, hogy moderálnak, azaz ellenőriznek, de újraolvasva a szöveget, rájöttem, hogy nem. Ezt írják pontosan:
This trail is pending approval and can only be viewed by you until it is approved. Add a Review and Photos to your Trail to increase its chance of being approved!
Ez az üzenet van a track mellett, immár 3 napja. Mivel nem írtam mellé szöveget és nem raktam mellé fényképeket, valószínűleg a track nem elég jó és ott fog megrohadni a várólistán.
Tőlem meg ez a cég rohadhat meg a továbbiakban.
Viszont volt egy meglepetés. Valamiért a Chrome alatti AD blokkoló reklámnak tekinti a Share gombot a weboldalakon és ezért nem láttam a múltkor felsorolt oldalakon embed lehetőséget. Konkrétan, miután a Wikiloc oldalon engedélyeztem a reklámokat, megjelent a beágyazás, mint lehetőség, sőt, szépen testre is szabható.
Szóval visszatértem a jó öreg Wikiloc-hoz. Van anonim beágyazás, le lehet tölteni a tracket, igaz, az utóbbihoz már be kell jelentkezni. (A szintkijelzést ki lehet kapcsolni. Egyedül ezeket a hülye birodalmi mértékegységeket nem tudom átállítani értelmes európaira.)
Holt-Körös Szarvason
2020.06.06; szombat
Legalább aludtunk egy jót. Most a kemping stégjéről indultunk, nem kellett sokat logisztikázni. Ráadásul kiemelt feltétel volt, hogy nem szabad _túl korán_ indulni. Na, ezt be is tartottuk.
Indulás után rögtön jött egy vízügyi csatorna. Tábla az elején: Mindenki csak a saját felelősségére használhatja. WTF? Aztán egyszercsak a sodrás magával ragadta a kajakot, utána pedig hirtelen leestem fél méternyi szintet.
– Zoli, itt jövünk vissza?
– Hát, nincs más út.
– Izgalmas lesz.
– Sörben a bátorság.
Ja, nem mondtam. Az első célpont a Szentandrási sörfőzde. Mert előrelátóan vízhez közel épült. Sőt, a polgármesteri hivatalnak stégje is van, onnan meg csak át kell menni az utca túloldalára.
Zoltán megközelítette a stéget, melyet egy horgász népesített be.
– Jó napot kívánok!
– Jó napot!
– Ki tudnánk itt szállni?
– Biztosan. És utána mit szeretnének csinálni?
– Átmenni a sörgyárba.
– Na, az nem fog menni. Be van zárva a kapu.
– Nem mondja?
– De. Tudja, a vírushelyzet miatt még zárva van a hivatal.
– Afene. A kerítésen nem lehet átmászni?
– Tulajdonképpen igen.
– Nem őrzi senki?
– De. Én.
– Hoppá. Akkor itt sem voltunk.
Végül kikötöttünk a túloldalon, a saras dzsuvában. Majd abban a ruhában, melyben már tegnap is dagonyáztam a sárban, átsétáltam a többi húszegynéhány, hasonlóan öltözött cimborával a Rózsa sörkertbe. Ahol éppen előttünk érkezett vagy tíz bringás. A másfél méteres távolságtartás a sarokban szipogott sértetten.
A sörkertben kaja nincs, de Zoltán rendelt oda meleg ételt. Ugyan előző este mondta, de a társaság kollektíve elfelejtette, hogy evőeszközt vinni kell, mert nem lesz. Hát, nem volt. Ha eddig úgy néztünk ki, mint a disznók, innentől átmentünk varacskosba. Én konkrétan megittam a levest, hangosan felszürcsölve a csigatésztát. Aztán a leves műanyag fedőjét ketté hajtva lapátoltam be a rizset, másik kézben tartva hol a húst, hol a szalonnát a cigánypecsenyéből. A zűrzavarnál csak a hangzavar volt nagyobb. Igazi kocsmai élmény volt. Eltekintve attól az apróságtól, hogy a sörök szokatlanul finomak voltak.
Aztán vissza a vízbe. Majd 6 kilométer evezés után a vízügyi csatorna. Meglepően simán vette a társaság, pedig elég technikás, na meg erőigényes is volt a feljutás. Különösen úgy, hogy a végén még ott lógatta a botját egy empatikus horgász. Nem azért volt empatikus, mert kihúzta volna a madzagját, hanem azért, ahogy drukkolt az éppen aktuális versenyzőnek.
Pisiszünet a kempingben, majd irány a város. Mondjuk úgy, hogy ez a nap markánsan más volt, mint az előző. Végig a civilizációban kalimpáltunk. Soha nem voltam még itt, de Szarvas, innen a vízből is lenyűgözött. Eleveztünk a szabadtéri színpad mellett, a híd alatt, bemásztunk a szökőkút alá. Közben mellénk ért két, egymáshoz erősített sárkányhajó, melyeket hátul gondolás stílusban evezett egy fazon. Megkérdeztem, hogy énekelni tud-e. Tudott. Nagy levegőt vett és rendesen kieresztette a hangját. Mindez a két vízi szökőkút között. Aztán megnéztük, hacsak kívülről is, az arborétumot, feleveztünk a régi Magyarország középpontját jelképező emlékműhöz, majd kikötöttünk egy vízparti kocsmában. A lemenő nap fényében megpróbáltuk restartolni az idei kajakos szezont. Megbeszéltük, hová van egyáltalán esélye a kajaktúráknak. Hát, szándék van, de a lehetőség nem biztos, hogy meglesz. (Lengyelország még zárva van, a görögökhöz Macedonia miatt nem lehet lemenni. A horvátokhoz lehetne, de oda nem megyünk.)
Igen, tudom, Lengyelország azóta kinyitott.
Este újabb egzotikum. Az egyik kajakostárs hozott magával egy pizzakemencét. Elképesztő, mi mindenre képes manapság a tudomány. Igaz, hogy a srác és a csapata dolgozott, mint az állat, meg a tészta is állt előtte 3 napig, de itt, a kempingben, kétpercenként jött ki egy-egy pizza a masinából. Mindenki jóllakott és most kivételesen eső sem volt.
Hazafelé
2020.06.07; vasárnap
Mára lett tervezve a Berettyó túra. Már azoknak, akik maradtak. Mi kihagytuk. Egyfelől én már voltam, másfelől otthon vár ránk az a hülye holland, a Van Dógom.
Igazából mire a reggeli után kidugtuk az orrunkat a faházból, addigra jószerint kiürült a kemping. Volt némi félreértés a fizetésnél, de elrendeztük. Azt is viszonylag hamar észrevettem, hogy nem adtam le a kulcsot, így csak 3 kilométert kellett visszaautóznunk.
Békésszentandráson természetesen megint megálltunk. Immár felvértezve a megfelelő tudással, megtöltettünk 4 darab kétliteres pillepalackot. Hogy jusson a gyerekeknek is.
Itthon persze megcsináltam a hasznot. Amikor szedtem le a kajakokat, a Kodiak kicsúszott a kezemből. Nem zuhant nagyot, de pont a kormányára esett. Naná, hogy eltört a kormányrögzítés. Egy 20+ éves kajaknál. A fene tudja, hogy gyártanak-e még ilyet.
Utólövések
Felhívtam a Styx-et. Kellene kormányrögzítés. Meg kellene szerelési segítség is. Oké, vigyem ki a kajakot.
Hát, ember, 4,5 órán keresztül masszíroztuk Tamással a kajakot. Beleölve az összes kreativitásunkat. Ilyen elem már nyilván nem volt. De volt hasonló. Csak hát szanaszét kellett furkálni, hogy ott legyenek rajta a lyukak, ahol a kajakon. A vicces persze az volt, hogy ha rápróbáltuk, akkor nem láttuk, hol is van a lyuk mögötte, szóval subler segítségével kellett tizedmilliméter pontosággal megfúrni a munkadarabot. (Mert ugye a kajakon nem lehet még csak tágítani sem a meglévő lyukat.) Két szegecs, egy csavar. Na, ez a csavar. A kajak végében kellett volna belülről rákapatni egy anyát a csavarra. Nem gond, feltéve, ha van valakinek másfél méter hosszú keze. Nekünk nem volt. Meg célszerszámunk sem. Végül beigazolódott a végső elv, szigetelőszalaggal mindent meg lehet oldani. Aztán toltuk bele a sziloplasztot, ahogy bírtuk. Most szárad, meg köt, aztán hamarosan letesztelem.
Aha. Szárad. Folyamatos monszunesőben.
Más. Amikor készítettem elő ezt az írást, ránéztem a Szentandrási sörfőzde weblapjára. És megakadt a szemem egy érdekes akción. Legyen ez a jutalom azoknak, akik képesek voltak eddig végigolvasni ezt a hosszú szöveget. Szóval. Ha rendelsz a sörfőzdéből 15000 forintért, úgy, hogy van a rendelésben egy karton (10 üveg) szilvás sör is, akkor kapsz ajándékba két karton meggyes sört. Rendeltünk is egy karton baksört, egy karton portert, nyilván egy szilvásat, szállítással együtt 18e forint. 50 üveg szentandrási sörért. Ha ez nem jó üzlet, akkor semmi nem az.
Figyelem, az akció azóta megváltozott!
Hogy érthető legyek. Nagyon bizalmatlan vagyok a kézműves sörökkel kapcsolatban. Sok a szar, sok a túlárazott termék. A gyümölcsös söröket pedig perverziónak tartom. Innen nyert a szentandrási sör. Eleve az alapsöreik is nagyon jók. A Fekete sör például annyira, de annyira levett a lábamról, mint sör még soha. És ami meglepő, ízlenek a gyümölcsös söreik is. Pedig azokat már a Rizmájernél sem vagyok hajlandó meginni. De itt valamit varázsoltak. Oké, elolvastam, saját termesztésű, valódi gyümölcsöket használnak. De a lényeg az arány: valahogy olyan finoman találják el az egyensúlyt, hogy ott van ugyan a gyümölcs íze, de csak finoman, éppenhogy csak ott figyel a háttérben. Az ugyanolyan halvány csokoládéíz mellett. Azaz nincs meg bennük a radlerek szénsavas, erőszakos szörpszerűsége; ezek valódi, sör jellegű sörök, pont annyira halvány gyümölcs ízzel, amennyi még belefér.
De persze a legjobb a Fekete.
Recent Comments