RSD strandkocsmák

Gondoltam, megnézem, nyitva vannak-e? Nem olyan egyértelmű a helyzet: mivel szabadstrandokról van szó, így a büfék csak akkor nyitnak ki, ha vannak strandolók. Az emberek meg furák, csak szezonban hajlandók strandolni. Előtte, utána nem, még akkor sem, ha éppen jó az idő. Az meg, hogy most éppen szezon van, vagy sem, megjósolhatatlan. Dátum szerint még nem, időjárás alapján igen, karantén, bezártság után meg ajjaj.

Szóval bringára pattantam és mentem egy nagy kört.
A jó hír: nyitva vannak.

Ráckeve, Vadkacsa szabadstrand

Ez volt a legneccesebb. Évekig össze-vissza átépítgették a strandot, sokszor még szezonban sem volt nyitva odabent semmi, most meg úgy érkeztem meg, hogy 54 km bringázás megállás nélkül, tűző napon, szembeszélben. Nagyon szurkoltam, hogy legyen hideg sör, meg valami ennivaló. Volt. Mint régen.
– Egy korsó sört kérek.
– Rendben. Még valamit?
– Lángos van?
– Igen. Mit tegyünk rá?
– Semmit.
– Jó. Javasolhatok valamit?
– Igen?
– Simítsa le a haját.
– Pardon?
– A sisak miatt égnek áll a haja.
– Óh. Nem zöld?
– Nem.
– Akkor ez a sisak még nem fogta meg.

Szigetszentmárton, az egykori Papa Joe

Hogy most éppen mi a neve, fogalmam sincs. Amióta ismerem a helyet, már a harmadik vagy negyedik tulajdonos van, akik rendszeresen átvariálják a szolgáltatásokat. Mindegyik átvariálással rosszabb lett a helyzet. Régebben volt rendes konyha egy külön faházban, rendes – bár kicsit jégerfüggő – séffel, rendes ételekkel. Új tulaj, a külön faház megmaradt, de átálltak strandkajára: hambuci, sült kolbász. Most megint új tulaj van, ahogy megtudtam, egyáltalán nem tervez kaját. Talán lesz lángos, mert nagyon győzködik a vendégek. Bármennyire is jó a hely, valószínűleg áttesszük az alvást Szigetcsépre, ez meg megmarad egysörös betérőnek.

Szigetcsép szabadstrand

A legnagyobb kedvenc. Szvsz a legjobb part az egész RSD-n. Itt volt most is a legnagyobb strandélet. Többen is fürödtek, a parton röpiztek, fociztak, egy nagyobb társaság kétkapura(!) petangozott a homokban, volt kaja, volt csapolt bak sör, lehet kajakot bérelni, mennyország. (Nem mellékesen van zuhanyzó és egy sarokban lehet sátrazni is.)

Szigethalom, Mi Kis Büfénk

Kinézetre retró amcsi büfé. Fura a tájban, de nem rossz. Nemrég az önkormányzat kialakított egy közösségi pontot a büfé udvarában, van zuhanyzó, SUP bérlés és épült egy stég is, azaz most már kajakból is könnyen megközelíthető. (Eddig egy sáros parton kellett csúszni-mászni kiszálláskor.)

Rizmájer

Végül minden csepeli bringatúra záró helye, a Rizmájer. Nem strandkocsma, de bringával érkezve kihagyhatatlan.
Ekkor már vakargattam az aktív szenet az alkaromról. Valahogy még nem álltam át fejben arra, hogy már nyár van és le lehet égni. Ember, két héttel ezelőtt még fűtöttünk este Tiszafüreden.

PS1.
Valami gond van a mobilom kamerájával. Egyszerűen borzalmas minőségűek a képek. Viszont gyártanom kellett, mert a lányok úgy döntöttek, hogy inkább Szentendrére mennek. Azaz ronggyá áztak és mindösszesen két helyen álltak meg valami frissítő sört inni. Én meg voltam olyan jó fiú, hogy sorra küldtem nekik a képeket, hogy lássák, délen mennyire beindult az élet.

PS2.

Legyen egy kis infotechnika is. Gondoltam, az írás végére beteszem a körút trackjét is. Azt szerettem volna, ha a térkép beágyazható és a track letölthető, bejelentkezés nélkül is.
Én kis naív.

  • Alltrack (akik felvásárolták a GPSiest): Lófütty. A feltöltött track órák óta moderálásra vár. Azt írják, hogy addig csak én láthatom. Rákattintottam. 404-es hiba. Oké, ennyi. A nyitólapról le is szedtem az emblémájukat. (Megnéztem egy régi tracket. Beágyazás van, letöltés már csak belépett felhasználónak.)
  • Strava: letölteni csak prémium felhasználó tud.
  • Endomondo: Egyrészt már hetek óta gyengélkedik, másrészt pedig letöltéskor egy kifejezetten ótvar hibaoldal jön fel. Meg lehet fejteni, a hibakód után az van, hogy “Not Signed in: userId null”. Mondhatta volna szebben is, kislovag.
  • Mapy.cz: Csak bejelentkezett felhasználó tud letölteni. Bejelentkezés nélkül még csak nem is mutatja a tracket. Sem linken, sem beágyazásban.
  • Wikiloc: Nem túl szép a vizualizáció, letölteni csak bejelentkezett felhasználó tud.
  • Outdoor Active: Ide fel sem tudtam tölteni a tracket. Lehet, hogy én vagyok a béna, de úgy tűnt, hogy csak a saját alkalmazásával rögzített tracket fogadja el.
  • Polar Flow: Lehet, hogy van valahol track feltöltési lehetőség, én öt perc alatt nem találtam.
  • Garmin Connect: Anonim beágyazás van, letöltés nincs. Senkinek.
  • Bikemap: Végül ez maradt. Engedi az anonim beágyazást, nem kell órákig (napokig?) moderálásra várni, letöltési lehetőség is van, igaz, ehhez már be kell jelentkezni.

Azért ez valahol fura. Amikor utoljára akartam tracket kirakni, akkor még válogathattam az ingyenes, bejelentkeztetés nélküli lehetőségek közül.
Na mindegy, itt van.

2 Comments

  1. Nem elek ilyesmivel, de mintha masnal ilyesmit csinalna meg a https://relive.cc

    • Ismerem, használom is, de másról szól. A blogba térképeket szeretnék berakni, letölthető trackekkel, a Relive viszont 3D animációt gyárt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading