Búvárhajó

Még mielőtt bármibe is belekezdenék, itt van egy elmaradt fénykép a múltkori bringázásról. (A mobilomon maradt. Az utóbbi időben rendre elfeledkezek ezekről a képekről, mert valami történt a telcsi optikájával és minősíthetetlen képeket készít.)

Na szóval. Kerékközépig érő gazban. Országútival. Ahogy kell.

És akkor a kajak. Ahogy írtam, a szarvasi túra után megsérült a Kodiak kormánytartója, cserélni kellett. Nem kicsi buherával. Persze, hogy kíváncsi voltam, mennyire sikerült vízhatlanná tenni. Egy nagyon régi, Thasszosz szigeti kerülésnél már megmutatta a kajak, hogy minimális lazulás a szegecsnél mekkora gondot képes okozni. Innen idéznék.

Ekkor már teljesen megszokott látvány lett, hogy megállunk, többen megvizsgáljuk a kajakot, a társak szent borzadállyal szemlélik az akváriumot a hátsó tárolómban, majd pumpálok egy nagyot. Esküszöm, több vizet szállítottam ebben a pár napban, mint a Golf áramlat.

Na, ez a stift csúszott ki vagy egy centit, ettől a bölcső alsó része elvándorolt. Fent tartotta a csavar, tehát le nem esett, de a nagy súly víz alá nyomta a rést, így akadálytalanul tudott beáramlani a víz. A legaljasabb az volt a történetben, hogy itthon kizárólag üresen furikáztam a kajakkal, a rés nem került víz alá, azaz nem is jelentkezett a probléma. Marha nagy mázli volt, hogy észrevettük.

Hasonló mázli volt, hogy éppen akadt nálam egy nagy kalapács (a sátorhoz), illetve egy kollégánál csillagfejű csavarhúzó, így a parton rögtönzött munkaasztalon mindjárt rendbe is tudtuk rakni a bölcső rögzítését. Innnentől egy vidámsággal kevesebb lett a túrán, a továbbiakban hátul egy gramm víz sem tört be. Ez is dobott a kedvemen, na meg a tegnapi szállásra jellemző viharos szél is elmúlt, így lassan kezdtem élvezni a túrát. (Eltekintve persze attól, hogy addigra a felszerelésünk jó része szarrá ázott.)

Mivel idén is van tervben tengeri túra, nagyon nem akartam ugyanúgy járni. Azaz teszt. Terheléssel.

Nos, igen. Ezért szeretjük a Kodiakot. Nem a leggyorsabb hajó – bár a polietilének között gyorsnak számít – kifejezetten nem karcsú, egyáltalán nem légies… viszont bele lehet pakolni egy zongorát. Összehajtogatás nélkül. Nézd meg a fenti képet: két zsugor ásványvizet lehet egyszerre belerakni a hátsó tárolóba és odabent még lötyögnek. Vinni akartam a 20 kilós kettlebellt is, de nem tudtam volna rögzíteni, fel-alá gurult volna a rakodótérben. De elég volt az ásványvíz, így is égnek állt a kajak orra, amikor beszálltam.
Oké. Hová menjek? Legyen hosszú út. Legyen jó csúcs-csokis hely. Legyen Szigetcsép.
Amiben az a szép, hogy a terep egyáltalán nem a könnyű kiszállásairól híres. Azaz ha elindulok, akkor végig kell tolni a 13 kilométert, akármi is lesz. De a görög túrán kiderült, hogy ez a kajak elmegy úgy is, ha színültig teli vízzel a hátsó tároló. Nincs mitől félnem.
Újabb szűrt káromkodás. Megint elfelejtkeztem az első decktáskáról. Anélkül viszont nem tudom rögzíteni a fedélzeten a vízhatlan táskámat. Mivel úgyis nyitva volt a hátsó tároló, hanyagul bedobtam oda. Aztán hajrá. Pár csapás után jutott eszembe, hogy és akkor mi van, ha mégis beázok? Oké, a táska vízhatlan, de láttam én már karón varjút. Egész varjúsereget. A táskában pénztárca, benne az összes bankkártyám, a mobiltelefonom meg a kocsikulcs. Végülis, mi baj lehet?

Semmi. A tároló jobb lett, mint volt. Korábban mindig volt benne pár csepp víz, most viszont annyira száraz maradt, mint az első tároló. Otthon majd beletolok a képébe egy sprickolós slagot is, de nagyon úgy néz ki, hogy jót tett a kajaknak a szerelés.

Innentől pedig a szokásos zen. Kértem egy gyros tálat, egy korsó barna sört és hátradőlve élveztem az élet furcsaságait.
De erről majd később.

Visszafelé meglepően jó tempót jöttem. Úgy értem, a Duna áradása miatt most az RSD-n is volt rendesen sodrás, zúztam lefelé, de biztos voltam benne, hogy felfelé szenvedni fogok. Aztán nem. Illetve a szenvedés megvolt, de haladtam is. Végül életemben először sikerült Kodiakkal abszolválnom a 26,5 kilométeres távot 4 órán belül.

Az már más kérdés, hogy ezek után hogyan szenvedtem fel a kajakot a kocsi tetejére. Legyen elég annyi, hogy a közeli játszótérről átjött két, félméter magas kölyök, hogy ‘bácsi, segíthetünk’? A kajaktartó olyan két méter magasan van. Alig bírtam visszafojtani a nevetést, hogy udvariasan tudjam megköszönni a felajánlást.
De végül felszenvedtem. Otthon meg le. Utána meg be. Ez egy ilyen játék.

2 Comments

  1. Valami összehajtató pár lépcsős alulétra nem segítene?

    • Alulétra biztosan nem. Jelenleg van két darab fél méter magas sámlink, de már erre is nehéz fellépkedni úgy, hogy egy 5 méter hosszú, durván 40 kilós kajakot egyensúlyozok a levegőben.
      Most az a teendő, hogy ezekkel az eszközökkel alakítsam ki a módszereket. Nem haladok rosszul, de még van kinlódás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑