A halállal megbékélni azért különösen nehéz, mert előtte az élettel kell. A jelentéktelenségünkkel. A világegyetem közönyével. Hogy nemhogy az egyes ember, de a Föld teljes élővilága sem számít.
Nem az a baj, hogy ha meghal az ember, akkor az, ami volt, eltűnik. Ami különösen bosszantó, az az, hogy maximum 50 év múlva már létezésének hatása is elenyészik. Mintha nem is élt volna. 60-80 évnyi tevékenykedés… melynek háromnegyede durva szívás. Azt a 25 százalék jót kell időben észrevenni és élvezni. Aztán ennyi. Semmi nincs előtte, semmi nem jön utána. Semmi nem marad fent belőle.
Itt elkezdtem írni egy hosszabb eszmefuttatást arról, hogy mennyi értelme van bármennyi önfeláldozásnak is jövőbeli dolgokért, kivezetve arra, hogy semmi, mert gyakorlatilag mindegy… de végül nem írtam meg. Mert az is mindegy.
2020. January 15. Wednesday at 21:52
reinkarnacio, nem kell benne hinni, csak racsodalkozni
2020. January 15. Wednesday at 22:54
Nekem az a kiakasztó, hogy jöhetett ez létre egy robbanásból, miért pont itt, mi az az itt és mi az az idő, lesz-e vége vagy entrópia, vagy újraindul, mi van máshol és van-e máshol, egyszerre van vagy egymás után, benne van-e az egyik a másikban, át lehet-e menni köztük, sok van-e vagy csak egy, lesz-e még egy, volt-e már.
Ezt hogy merik így megcsinálni úgy hogy nem tájékoztatnak?
Mintha egy rohadt jó film lenne, amiből megnézhetsz 10 másodpercet és azt se tudod milyen hosszú és hány részes és szerepelsz-e a többi részben?
2020. January 16. Thursday at 11:33
Ez most egy afféle “vanitatum vanitas” írás lett, de furcsa módon összemosódik benne két nagyon is különböző dolog:
(1) mennyire fontos az életem a jövőbeli emlékezet szempontjából és
(2) mennyire fontosak a cselekedeteim a jövő egésze szempontjából.
És igen, az első pont az *tényleg* csak egy egyfajta hiúsági kérdés. De a második egyáltalán nem az, mert minden, amit megteszünk (és amit nem), annak következményei lesznek, még ha ez kényelmetlenül hangzik. Mondhatod persze, hogy “mindegy”, mit is számít az egyszeri ember, de ez csak elodázása a felelősség-vállalásnak.
2020. January 18. Saturday at 12:55
Ha azon tűnődsz, hogy a munkásságodból pár évtized múlva nem lesz semmi, és senki sem fog emlékezni rád, gondolj arra, hogy Shakespeare, Petőfi vagy Püthagorasz munkéssága évszázadokon át megmaradt és hatással volt sokmilliárd ember életére. Jó, persze volt egy csomó random kis költőcske, tudóska akik meg nem. De ők meg másokra voltak hatással, akik a végén nagy emberekre voltak hatással. És a kör itt zárul be.
2020. January 18. Saturday at 18:13
Nem akartam beleszólni, mert ez egy hosszú és nehéz téma, de egy félreértést el szeretnék oszlatni. Az írás nem arról szól, hogy az zavarna, hogy személy szerint énrám nem fognak emlékezni. Úgy általában beszéltem egy emberről. A híres emberek csak jelenleg híresek, ezer év múlva a kutya sem fog emlékezni rájuk. Már ha lesz egyáltalán homo sapiens a Földön.