No future

Mostanában a kettlebell mellett Sex Pistols-t hallgatok. Illenek egymáshoz, mindkettő olyan dinamikus.
Nyilván nem tudom megkerülni a címben említett beszólást.

Ha jobban belegondolunk, így, ilyen röviden, nem sok értelme van. Akartak valami nagyot, valami megbotránkoztatót mondani a fiúk. Meg persze fontos volt, hogy rövid legyen, jól lehessen ordítani.
Oké, persze, tudom, az van mögötte, hogy nincs _jó_ jövő, csak hát a ‘jó’ kifejezés erősen szubjektív, azaz tovább pontosítva, nincs számunkra jó jövő, feléltétek, rohadjatok meg. OK boomer.

Ez elég evidens, önmagában nem is ért volna meg egy írást.

Sokkal érdekesebb metafizikai problémához jutunk, ha komolyan vesszük az állítást. Nincs jövő? Na de, miért ne lenne? Jó, kipusztul az emberiség. Jó, ötmilliárd év múlva felrobban a Nap és visz mindent a környéken. És? Az idő, köszöni szépen, telik. A jövő meg jön, minden pillanatban egy.
Biztos?
Van-e értelme időről beszélnünk, ha eltűnik az egyetlen (vagy összes) lény, amely képes tudatosan érzékelni azt? Van-e jövő, ha megszűnik az idő érzékelése?