Négy napos egynapos Belgiumban 05/05

Hazautazás és egyebek
2019.06.23; vasárnap

A kakas hajnali 4-kor megbízhatóan kukorékolt a mobiltelefonomban. Este már összepakoltunk, reggelre csak annyi dolgunk maradt, hogy bekapjunk valami péksütit, meg igyunk egy Leffe Blond-ot. Nej úgy hívta, hogy búcsúsör, de én csak mosolyogtam.

4.30-kor már az utcán voltunk. Igen, jól sejtettem, az éjszakai lelkes harcosok még javában kint ténferegtek. És legalább annyian voltak, akik a hosszú éjszaka után valami falatozóban tömték a majmot. Volt még élet bőven.

A kirándulásunkat szépen keretbe foglalták a kukásautók. Olyan hajnali ötkor szoktak nekiindulni és átvenni a terepet.
Megjegyzem, errefelé nem egyszerű ám a kukásélet.
Hogyan is néz ez ki nálunk? A kukásautó végében utazik két melós. Odaérnek egy, vagy több kukához. Az autó megáll, a két melós felváltva beborogatja a kukákat, visszaállnak az autóra és mennek tovább. Nyugodt, egyszerű élet.
Na, Brüsszelben nem így megy.
A csapat eleve négy emberből áll. Kettő elindul. Futva. Elkezdik – erdészeti kifejezéssel élve – közelíteni a zsákokat egy-egy kijelölt ponthoz. A másik két ember – szintén futva – halad a kukásautó előtt és begyűjtik a már közelített zsákokat, hogy mire a kukásautó odaér, akkorra már csak bele kelljen dobálniuk. Majd futnak a következő ponthoz. Gyorsabban, mint a kukásautó. Sportnak sem rossz.

Annyira időben értünk a buszmegállóba, hogy ha az utolsó 100 méteren jobban kilépünk, akkor a tervezettnél eggyel korábbi buszt is el tudtuk volna érni. De nem léptünk ki.
Dugó nem volt, megnyugtatóan korán érkeztünk Charleroi-ba. A biztonság kedvéért vettem még pár doboz szivart.

Habár ezt tipikus szarrágó ügyeskedésnek tartom, de most rá voltunk kényszerítve. Arról van szó, hogy a Wizzair utasszivató poggyász szabályzata alapján egy darab kis csomagot tudunk fejenként felvinni. Nekem volt egy fotóstáskám, Nejnek meg egy pici női hátizsákja. Csakhogy hazafelé vinnünk kellett a kint megvásárolt ruhákat, meg a gyerekeknek az ajándékokat. Nyilván nem fért be sehová. Pedig ha nagyobb táskáink lettek volna, még akkor is mérethatár alatt lettünk volna.
Itt jött be a képbe a duty free. Ugyanis amit ott vásárolsz, annak nem ér a neve. Mintha nem is létezne. Nem számít csomagnak, nem vehetik el. Persze ehhez kell a speciális szatyor, a leplombált szájával.
Nekünk már volt egy ilyen szatyrunk, hiszen az első próbálkozásnál már vettem szivarokat. Most megint vettem, így két szatyrunk lett. A plomba mellett beletoltuk az ajándék csokikat, meg a szennyes ruhák egy részét. Így már fel tudtunk menni, ránézésre legálisan. Nem is volt probléma belőle.

De előtte még ungabunga. Odabent volt közel két óránk. Hol éreztük magunkat legutóbb jól ezen a helyen? Hát a Leffe sörözőben. Nincs is annál jobb, mint reggel 7-kor csapolt Leffe barnát tolni. Nej ekkor purcant ki, közölte, hogy soha többet sörre sem tud nézni, hagyjam ki az egészből. Bólintottam. Éreztem én, hogy még nem igazán érett sörös a lelkem. De ez nem akadályozott meg abban, hogy én igyak.
Ember, gondoltad volna? A söröző pultja előtt kilométeres sor. Ami annyira nem baj, mert ráértünk. De mindenki kávét és croissant-t kért. Egy Leffe sörözőben! Sőt, amikor sört rendeltem, még rám néztek úgy, mint egy marslakóra. Hová korcsosul a világ?

A gépen persze megint külön ültünk, de itt már annak is örültünk, hogy felfértünk. Eseménytelen utazás után landoltunk Ferihegyen. Esett az eső.
Az épület előtt futottunk össze.
– Csináltál úgy, mint a pápa? – kérdeztem.
– Hogyan?
– Hát, amikor kiszáll a repülőgépből, megcsókolja a földet.

Hátra volt még egy zűrös meló. Ki kellett szabadítani a kocsit a Holiday parkolóból. Egy napot fizettem ki előre, nos, annál jóval több lett. Nyilván áfás számlát kell kérnem róla, ha be akarom hajtani a Wizzairen. Utánaolvastam, ilyet a parkoló ügyfélszolgálatán adnak. Kint, a rák farkán. Ahol már a tehén bőg. Vagy a jak.
Mindegy. Csináljuk.
Kisétáltunk. Szakadó esőben. Bementem. Leadtam a jegyet.
– Hoppá, ez elég szépen túl lett lépve! – jegyezte meg a pacák.
– Hja. De ne nekem mondja, hanem a Wizzairnek, akik kint hagytak Brüsszelben.
Molyolt egy ideig.
– Nos, készen van. Mehet.
– De… mint mondtam, szeretnék áfás számlát is.
– Küldjön emailt, visszaküldünk egyet.
– De a weboldal szerint itt adnak papíron is.
– Soha. Csak emailben.
– Hát… jó.
Elindultam kifelé. Az ajtóban fordultam vissza. Mint Columbo.
– Elnézést, de nem kellett volna fizetnem?
Széles vigyor.
– Nem. Elintéztük.
– Biztos?
– Egészen biztos. Menjen bátran.
– Hát… köszönöm.

Maradt még egy komoly feladat. Megtalálni az autót. Amikor beálltunk, fogalmam sem volt, hogy blokkok vannak. Nem is jegyeztem meg, hol állunk. Visszafelé tapasztaltam meg, hogy a parkoló kábé négy focipálya nagyságú. Ami önmagában még nem lett volna annyira vészes, hiszen véges a méret, csak idő kell a bejárására, csakhogy az addig mérsékelten szakadó eső ekkor váltott át masszívan szakadó esőbe. Én meg ugye szandálban, rövidujjú ingben. Vicces volt.
Nejt beállítottam a tető alá, én pedig kimentem sétálni. Az istennek sem találtam meg az autót. Nagyon közel voltam, hogy feladjam. Annyira, de annyira reménytelen volt a helyzet. Ott álltam egy négyes kereszteződésben, leverten néztem körbe. Erre pont előttem volt az autónk. Hangos kurjantás, Nej kiszaladt, beültünk. Ótvar koszos, nagyon lepukkant már ez a gép, de úgy simogattam a kormányt, mint első szerelmes az imádottja vállát.

A biztonság kedvéért megkértem Nejt, hogy amikor megyünk kifelé, vegye a kamerával, ahogy próbálkozunk a sorompóval. A fene tudja miért, de mostanában olyan gyanakvó lettem.
Nem volt semmi gond. Simán kijöttünk. Itthon vagyunk.

Hja. Itthon.

A lakásban viszonylag hamar kiderült, hogy baj van. A viharokban kipurcant a desktop gépem merevlemeze. (Miért is maradt bekapcsolva? Mert egy napra mentünk. Arra a kis időre meg nem kapcsoltam ki.) Ebben az a szép, hogy ez a gép lett belőve a webes konferekciákhoz, nekem meg rögtön hétfőn lesz kettő, na meg kedden is, arról nem is beszélve, hogy Outlook is ezen van, azaz céges levelezés is, rohanhatok diszket cserélni, garancia, bevizsgálások, hogy rohadjon meg ez az egész szakma ott, ahol van.
Itthon vagyok.

A végén essen pár szó erről a repülőgépes, otthagyós, Wizzair-es történetről. Hátha tudok másoknak segíteni. (Kezdjük ezzel a linkkel, ahol szépen összeszedik a jogokat és kötelezettségeket.)

Oké. Akkor most tisztázzuk, hogy a _valóságban_ mire lehet számítani.

Semmire.

De komolyan.

Mit is nyilatkoztak a momentumos politikusok a korábbi linken?

Cseh közölte: nemsokára a gyakorlatban is letesztelheti a légi utasok jogait védő uniós szabályozást, emellett azt ígérte, nem fogják annyiban hagyni, hogy a Wizz Air ennyire méltatlanul, embertelenül és törvénysértő módon bánik az utasaival.

Aranydrága bogaram, politikus létedre hogyan lehetsz ennyire naív? Ennyire tájékozatlan?
Az uniós szabályozás konkrétan szart sem ér. Ugyanis van benne egy kibúvó és a légitársaságok gyakorlatilag erre hivatkozva úsznak meg mindent. Mondom, mindent.

Nézzük meg ezt az esetet.
Azt nyilatkozta ez a csodálatos cég:

A Wizz Air sajnálja, hogy a repülőgép karbantartása után végül befolyásán kívül eső hiba miatt újra el kellett halasztani az indulást, és őszintén elnézést kér a hosszú késés okozat kényelmetlenségért,

Tekintsünk el a krokodilkönnyektől, vegyük észre a finom célzást. “Befolyásán kívül eső hiba”. Azaz jelzik, hogy ne is erőlködjetek emberek, már kikészítettük a vis maior kártyát, lófaszt fogunk, nem fizetni. Pedig a rendelet szerint az alvállalkozó hibájáért a repülőtársaság felel. (Persze a fene tudja, kinek ki volt az alvállakozója.)

Illetve itt van az én esetem. Az, hogy Ferihegyen karbantartás miatt le volt zárva az egyik kifutópálya, a másik meg megsérült és azt is le kellett zárni, az egyértelműen vis maior a Wizzair szempontjából, nem is kérdéses. Viszont este nyolcra elhárult a hiba. Ekkor jelent meg nálunk, Charleroi-ban az, hogy 22.25-re került át a gépünk. Azaz ekkor még a Wizzair is úgy gondolta, hogy kiküldi a gépet és vissza is hozza. Aztán elkezdtek matekozni és az jött ki, hogy anyagilag jobban megéri nekik, ha a gépet Kölnbe küldik. Azaz telibeszarnak két repülőgépnyi utast. Gondolom, megnézték az utaslistát, látták, hogy se celeb, se komoly politikus nincs rajta (csá, Momentum), ők pedig be tudnak bújni a vis maior mögé, akkor meg inkább maradjon csak náluk az a finom kis zsé.

Biztos voltam benne, hogy én nem tudnék mit kezdeni a helyzettel, így összekészítettem a kis csomagocskát és átpasszoltam az egészet a Flight Refund-nak. Talán nekik már több rutinjuk van.
Volt. Egyből visszapattintották. Esélytelen. Ez egy nagyon erős vis maior. Még akkor is, ha leírtam, hol érzem az érvelés gyenge pontját.

Illetve… idézek a válaszlevelükből.

Amennyiben számlával igazolható költségei merültek fel, azokat a légitársaságok ésszerű kereteken belül meg szokták fizetni (például szállást, étkezést, transzfert). Ehhez szükséges benyújtani az adott légitársaság ügyfélszolgálatán az igényt, csatolva az igényt alátámasztó számlákat, megemlítve a Vis Maior eseményeket követően a 261/2004/EK Rendelete alapján az Önökkel szemben keletkezett kárenyhítési kötelezettségüket. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, egy polgári peres eljárás során lehet igényt érvényesíteni, de ez már nem tartozik a Flight Refund hatáskörébe/jogkörébe.

Tehát még az sem biztos, hogy a költségtérítést megkapom. Mert hiába jár, de a Wizzair megteheti, hogy mégsem fizeti ki. Ekkor nekem kellene pereskednem, mert ebben már semmilyen szervezet sem segít. Gondolhatod, ehhez mennyi kedvem és legfőképpen mennyi időm lenne.
Pont erre számít a cég.

Oké, nyilván beadtam, lassan 10 napja, még csak választ sem kaptam, hogy egyáltalán hogyan is tudnám eljuttatni hozzájuk a számlákat. Mert a webes formon nem lehet beadni, emailcím meg nincs.

A végére maradt egy kis filozofálgatás. Előrebocsátom, sokat repkedek, rengeteg utazási fórumot, utazási blogot olvasok, a témával kapcsolatos összes pro és kontra érvet ismerem.

Nos, nem az a probléma gyökere, hogy kimarad, vagy késik egy-egy járat. Európában a légi irányítás durván töredezett, emiatt a gépek terelgetése némileg kaotikus, a repülőgépek száma meg folyamatosan növekszik, normális jelenség, hogy egyre több a gubanc. (Az írás két héttel az eset után jelent meg. Csak azóta volt vagy 3-4 hasonló eset.)
A probléma bennünk, utasokban van. Nekünk a szar is jó, ha olcsó.
Normális környezetben a legfontosabb szabályozó erő a cég reputációjának magas szinten tartása lenne. Büntető rendelettel nem lehet semmit sem elérni, mert azt jogászkodással ki lehet védeni. Az, hogy a kormány majd jól megbűnteti őket, az meg egyenesen röhejes. Egyszerűen a politika csak próbál némi hasznot húzni az emberek indulataiból. Mint mindig.

Az ultra fapadosok ezt ismerték fel és kidobták a francba a reputációjukat. Nincs. Nem is érdekli őket. Kizárólag arra koncentrálnak, hogy extra alacsonyan tartsák az áraikat és ez már elég embert vonz be. Kitört a népharag? Az emberek dühösek? És? Egy hónap múlva úgyis velünk utaznak megint, mert mi vagyunk a legolcsóbbak. Eleve van egy jelentős réteg, akiknek erre még van pénzük, drágább légitársaságra meg már nincs.

Itt kellene egy kicsit tudatosabb magatartás. Hogy egy utazásnál ne csak a jegy árát nézzük, hanem vegyük figyelembe az összes költséget. Jelenleg a Wizzair szopat a poggyásszal, szopat a szándékos szétültetéssel, ha neked ez nem jó, akkor fizessél. Ja, de ekkor már nem olcsó a jegy. Aztán szopatnak, ha bármi gubanc van. Ha neked ez nem jó, kössél biztosítást. Ja, ekkor még drágább a jegy. Igen. És ezt kell összerakni. Plusz mérlegelned kell, hogy az adott társaság ad a reputációjára, vagy nem? Ez ugyan nehezen forintosítható, de amikor baj van, a bőrödön érzed, milyen az, amikor foglalkoznad veled és milyen az, amikor csak annyit kapsz, hogy dögölj meg, ott ahol vagy. És gubancból várhatóan egyre több lesz.

Jut eszembe, tudtad, hogy a Skyscanner már hozza az ultra fapados cégeket is? Érdemes szétnézni, még akkor is, ha csak a repülőjegyek árát látod, nem az utazásét.

Én másfél évtizedig jóban voltam a Wizz-el. Wizzair debit kártyám volt a banknál, Discount klub tag voltam végig. Rengetegszer utaztunk úgy – hol egyedül, hol a családdal – hogy beléptem a weboldalukra, megnéztem, éppen hová van jóáras jegy, aztán mentünk.
Ennek vége.
Nem, nem emiatt az eset miatt, de tény, hogy ez adta meg a végső lökést. Már év elején kezdtek megszaporodni a zűrös esetek és látszott, hogy a Wizzair aljasabb és mocskosabb lett még a régi Ryanair-nél is. Aztán ahogy telt az idő és jöttek az újabb és újabb történetek, látszott, hogy immár komolyan kell kalkulálni az ún. rendkívüli esetekkel. Már az amerikai út előtt is elkezdtem parázni, aztán a lisszaboni út előtt is és most, a belga út során be is ütött a ménkő. Azaz a veszély reális. Oké, hogy felkészülsz fejben, oké, hogy te ügyes vagy, okos vagy, feltalálod magad, de ez akkor is rohadt sok kényelmetlenség. És ahogy a mellékelt ábra mutatja, mindez a Wizzairt nagy ívben nem érdekli. Pár fillérért otthagy bárhol megrohadni, kártérítést nem fizet, kárenyhítést… ha éppen kedve van.
Mert ez az üzleti modellje.

PS1.
Elébe menve annak, hogy később a fejemhez vágjátok, mekkora pofám volt, aztán továbbra is a Wizzair-rel utazok. Igen, biztos vagyok benne, hogy fogok még velük repülni. Ha el kell jutnom A-ból B-be és mindent, de mindent figyelembe véve az övék lesz a legjobb ajánlat, akkor őket választom. A Wizzair-szörfözésnek lett vége, annak, hogy úgy menjek akárhová is, hogy benézek a weboldalukra, rábökök egy olcsó jegyre és közlöm a családdal, hogy oda megyünk.

(Megjegyzem, nekem mostanában a repülésekből is durván elegem van. Ha csak lehet, a jövőben inkább a túrázásokra – kajak, kerékpár, gyalog – szeretnék koncentrálni, maximum 1000 kilométeres körön belül. Egy idő után minden város egyforma, a túra viszont mindig egyedi kaland.)

PS2.
Mondjuk, ez sem rossz módszer.

PS3.
Ez már csak az élesítés után jutott eszembe. Valahogy a szabályozásnak el kellene mozdulnia abba az irányba, hogy egyedül az időjárás lehessen vis maior. Ha a repülőtér cseszett el valamit (pl. légi irányítók sztrájkja) vagy a földi kiszolgáló cégek (pl. tolatás közben gép megrongálása), akkor vállalják is érte a felelősséget. Ne az utason legyen már leverve minden.