Brüsszeli lazulás
2019.06.22; szombat

Korán keltem. Igen, tudom, aludhattam volna. De nem ment.
Baj volt.

A baj már indulás előtt megtörtént. Hogy egy meggondolatlan mozdulat volt kettlebellezés közben, vagy a napokig ventillátor előtti ülés miatti huzat, vagy a rengeteg hidegvizes zuhany, vagy elaludtam volna a hátizmaimat, nem tudom, lehet, hogy mindez együtt, de már szerdán is úgy indultunk neki az egynapos útnak, hogy reggel bekaptam két Voltaren Dolót. Mert pokolian fájt a combom, a derekam és a hátam.
Kérdezd meg, hogy vittem-e az egynapos útra Voltarent?
Ne is kérdezd, úgyis tudod a választ. Naná, hogy nem. Estére úgyis otthon leszünk.

Jogos lehet a kérdés, hogy ez a probléma miért csak szombat hajnalban jelent meg? Azért, mert addig más okból nem tudtam aludni. Most lehetett volna. Erre hajnali 4-től csak forgolódtam, kerestem, hogy melyik pozitúra fáj a legkevésbé.

Jó, nyilván el kell menni gyógyszertárba, venni valamit. Bár logikusan belegondolva teljesen felesleges, mert holnap megint hajnali 4-kor kelünk, a gép ugye 8.55-kor indul Charleroi-ból, nekünk meg terveznünk kell a dugóra is. Azaz úgysem lesz alvás. Megint.

A legszebb, hogy azt terveztük, hogy ha olyan kedvünk lesz, akkor egész nap csak heverészünk az ágyban. Ja. Ez volt az, amire teljesen képtelen voltam. Szék meg nem volt a szobában.

Ebből megint csavargás lesz a városban.

Nézzük a lehetőségeket.
– A recepcióról felkaptam két prospektust. Az egyik a hop on/hop off buszok útvonala volt. A másik az ún. free, illetve alkalmi túrák leírása. Mindkettőben volt fantázia. A buszok közül az egyik például kiment az Atomiumhoz is.
– El lehetett sétálni az Európa Parlamenthez. Remek ingyenes bemutató van odabent, látványos installációkon lehet tanulmányozni, hogyan is működik az EU.
– Az ovális alakú belvárosnak eddig csak a felét jártuk be, kimaradt az észak-nyugati és a dél-keleti rész.
– Igazából amit bejártunk, azt is csak hajnalban, kihalt állapotban. Milyenek lehetnek ezek, amikor duzzadnak az élettől? Mi lenne, ha egyszerűen csak csavarognánk, mennénk, amerre a tömeg is? Mi lenne, ha egyszer csak leülnénk egy teraszon kávézni, egy sörkertben sörözni?

Aztán az első két lehetőséget lehúztuk. Az első nagyon kötött, mi pedig ki akartuk élvezni, hogy nem korlátoz minket semmi. Az EU parlament hétvégén nem volt nyitva. Maradt a “spontán” csavargás. Idézőjelben, mert azért egy Brüsszel térkép fölött alaposan megterveztem. Sajnálom, ez már csak egy ilyen betegség.

A szállástól 200 méterre már be is ültünk egy kávézóba. Persze, drága, persze a kávé is kevés, még a dupla eszpresszó is, de jólesik csak úgy üldögélni, nézelődni.
Aztán mentünk a tömeg után. Nem hiszed el; baromira megérte. Nem tudom, a turisták honnan tudják, hová kell menni, de tudják. Egészen a közelünkben is találtunk olyan hangulatos tereket, melyeket eddig nem ismertünk. Tényleg bent voltunk a sűrűjében, gyakorlatilag akármerre mentünk, mindenhol volt élet, voltak szép részek. Mentünk is egy kisebb kört.

Furcsa élmény. Mind a négy nap éreztük. Hiába van tömeg, az emberek nem figyelnek egymásra. Mindenki megy, ahogy tud, ha valaki elélép, akkor nekimegy. Sőt, még elélépés sem kell. Megyünk, valaki szorosan mögöttünk jön, mintha soha nem is hallott volna olyasmiről, mint személyes tér. Aztán egy pillanatra megállok. Az illető meg nekem jön.
És ez teljesen benne van az emberekben.
A legmarkánsabb példát akkor láttam, amikor kávézgattunk. Mellettünk forgalmas út húzodott, egy zebrával. A zebránál egy autós sem állt meg, még akkor sem, ha a gyalogos már elindult. A gyalogosoknak ez teljesen természetes volt. Olyannyira, hogy amikor az autó megállt, azt sem hitték elsőre. Csak álltak, néztek óvatosan, aprókat léptek, aztán nagyobbakat és csak akkor indultak el, amikor már teljesen biztosak voltak benne, hogy az autó átengedi őket.
Miért volt ez groteszk? Mert ugyanezt játszották el akkor is, amikor rendőrautó állt meg a zebra előtt. Még abban sem bíztak.

Nemsokára találtunk egy gyógyszertárat.
– Te, szerinted ismerik itt a Voltarent?
– Várjál, megnézem a neten.

– Azt mondja… Voltaren… nos, konkrétan a belgák gyártják.
– Akkor valószínűleg ismerik.
– Valószínűleg.

Bementünk. A gyógyszerész természetesen nagy szemekkel nézett, amikor mondtuk a Voltaren Dolót. Olyan nincs. Voltaren? Az van, de csak receptre. Patt. Aztán kiszúrtuk mögötte, hogy van Voltaren kenőcs, na az jó kompromisszumnak tűnt.

Vissza a szállásra. tetőtől talpig be lettem kenve.

Indulhatott a nagy, az igazi túra.
Megint kis utcák, a tömeggel. Megint működött. De aztán mentem érzésre a Locus térkép alapján és érdekes módon az is működött. Olyan utcákat találtunk, melyek hangulatuk alapján simán lehettek volna turistásak, de nem voltak azok. Találtunk két Notre Dame-ot, pedig csak egyre számítottam. Szerinted mennyire lehet érdekes egy Igazságügyi Palota? Én se gondoltam volna, de baromi nagy, domináns épület egy domb tetején. Jól nézett ki.Végül, pusztán kiváncsiságból csak kisétáltunk az EU parlamenthez is. Az is megérte a sétát.

Egy kis kontraszt.

Üldögéltünk egy templom lépcsőjén. Mint kiderült, ez a hely mindenféle politikai performanszok terepe.

A képen éppen egy politikus szónokol, de később megjelent egy 30 fős tüntető csapat is.

Vicces tábláik voltak:
– Stop the canals!
– No more museums!
Aztán készült róluk egy csoportkép és mindenki hazament.

Szóval olyan működő demokráciaféle hangulat volt.
Csakhogy a lépcsőn ott ült egy ötfős csoport, csupa lepukkant fekete hapsi. Akik nem bírtak magukkal, hangos ordibálással próbáltak megakadályozni minden kommunikációt. Persze, voltak rendőrök is, de azok inkább a feketékkel haverkodtak. Végül az egyik hapi elszaladt valahová, hozott egy magnót, majd valami dzsungelrap jellegű zenét bömböltetve beállt a szónokló politikus mögé. Időnként bekiabálta, hogy fuckin politicians.

Olyan allegorikus volt. A politikusokat én se kedvelem, de nem az a megoldás, hogy akkor fogja be a pofáját mindegyik, az meg végképp nem, hogy egy ostoba lumpen tömeg túlordítja őket, nem, a megoldás valahol az, hogy igyekszünk hasznos politikusokat választani, ahhoz viszont kommunikáció kell, nem annak a szétrombolása.

Na mindegy, ez nagyon messzire vezet, nincs is egyértelmű megoldása. De olyan reménytelennek tűnt, ott a lépcsőn.

Összességében jó nagyot sétáltunk megint.

A szálláson még hajráztunk egy nagyot. Hiszen olyan sok sör van, melyeket nem kóstoltunk meg. A szálloda bejárata mellett meg egy sörbolt. Hűtött sörökkel.

Pontosabban a két utóbbi a két győztes volt. Melyeket utoljára visszakóstoltunk.

Vacsora után sem bírtunk nyugodni. Hiszen a délutáni sétából kimaradt az észak-nyugati rész. Igaz, olyan játszóteres-parkos formának nézett ki, de nézzük már meg. Meg az ablakból is látszott, hogy a város nagyon él. Konkrétan az ablakunk alatt is. Hiba lenne kihagyni.

A legkellemesebb meglepetés volt. Elképesztő bulinegyedet találtunk. Hatalmas területen szabadtéri asztalok, sörkertek. Terek a templomok előtt, parkok a szökőkutak, medencék mellett, piaccsarnokból átalakított hatalmas söröző, élő zongorazenével. Zsongott a város. Nem, nem legénybúcsús angolok tomboltak. A város lakói, a turisták lazítottak egyet a nadrágszíjon és élvezték az enyhülő időt, a vacsorát, a söröket.

– Hát, hallod, ahogy elnézem ezt az életet, a Kazinczy utca maximum az áraival versenyezhet. Mert ezzel a hangulattal semmiképpen sem – jegyeztem meg Nejnek.
– Azért éjszaka csak bezárt ablak mellett alszunk.
– Igaz. De nem részeg óbégatást hallunk, hanem hangos, de egyenletes zsongást. Mint amikor sok ember beszélget. Nem mindegy.

Ez volt az esti sétánk.

Aztán még elalvás előtti sör, utána szunya. Holnap korán kelünk. Még az sem kizárt, hogy a buli akkor is tartani fog az utcán.