Tókerülő túlélőtúra 03/06

Balatonalmádi – Bélatelep
2019.05.21; kedd

Nos, ez a nap is eljött. A legkeményebb nap: minden másik napon 70 kilométer körüli a táv, de ma saccra 110 (valójában 120 lett), holnap meg 90. Combos.

Reggeli. Reggel hétkor már kint volt az Indexen a Trónok Harca kibeszélő. Nem sokat szaroztak. Végre volt egy kis zsarolási potenciál a zsebemben.

Az a köcsög, aki odafent ül a mennyei vezérlőpultban és tologatja az időjárás-szabályozó potmétereket, meg bekaphatja. Ha egyáltalán odaadom. Tegnap erős délnyugati, azaz szembeszél, esővel. Ma sokkal erősebb, gyakorlatilag viharos délnyugati szél (30-as alapszél, 50-es széllökésekkel) és persze esővel. Majd nézz a térképre: ha lefelé haladsz a Balaton északi partján, akkor milyen irányba mész? Úgy van: délnyugatra.

Indulás előtt telefon Fonyódra, a kempingbe. Mert a tegnapi nap letörte az önbizalmamat. Reggel valami juniort ültettek be, nem tudott semmire sem válaszolni. Érdeklődjek később.

Füreden fellihegtünk a hatlépcsőshöz. Gondoltam, a régi idők emlékére iszunk néhány fröccsöt, aztán megint felhívom Fonyódot. Ja. Nem voltak nyitva. Túl korán volt. Ezt is megértük. A két veszprémi mormota. Ettől persze még felhívtam Fonyódot. Oké, van szállás. Mondjuk csodáltam is volna, ha nincs, a fiúk már előszezonban főszezoni árakkal operálnak, ha nem ma lett volna a brutális nap a túrán, lehet, nem is fanyalodtunk volna rájuk. (Konkrétan ott volt Berény a pucér naturista kempinggel, le merném fogadni, hogy ilyen novemberi időjárásban nem kell szabadjára eresztett himbilimbivel közlekedni.)

Fék ABC Balatonakaliban. Szerintem az ország legjobb boltja. Külön személyes tragédia, hogy bringával vagyunk, korlátozott szállítókapacitással. De egy üveg Zöldike (Nej kedvenc bora), óbudavári kecskesajt, kolbász, kenyér, péksütemények, hat sör még belefért. A bringába is. Megemelni mondjuk már nem lehetett egyiket sem.

A Zöldikével kapcsolatban külön kunszt a beszerzése. Az országban csak egy helyen, a Fék ABC-ben kapható kereskedelmi forgalomban. Ha megrendeled a weblapon, akkor érte kell menned Mencshelyre a Madaras pincéhez. Ami persze nem rossz, mert ha már ott vagy, hosszan el lehet dumálgatni a borásszal. Érdemes.

Tavaly decemberben voltam lent és terveztem, hogy egyszer Nejt is elviszem. De ebbe a bringatúrába nem fért bele – ember, Mencshely rohadt magasan van – és később a tervezett kajakos túráinkba sem fog. Kár.

Bár megjegyzem, hogy történt egy váltás. Zöldikéből már a 2018-ast vettük meg a boltban, és az bizony még eléggé hars. Nekem ízlett így is, kedvelem a zöldbor jellegű borokat, de Nejnek már savanyú volt. Ő visszasírta a 2016-ost.

Nej ebédre tartogatott egy gasztronómiai érdekességet. Állítólag Révfülöpön a Popeye bisztróban rendkívül finom hurkákat lehet kapni. Hát, feltéve, hogy nyitva van. De nem volt.

Mindegy, a mellette lévő büfét megcsíptük. Ettünk… valami két óriást, én a Kapitány Menüje fantázianevű izét, ez valami fullra telepakolt óriási hamburger, körettel. Evőeszköz nélkül. Megettem a köretet és már azzal jóllaktam. Innentől jött ugye az akaraterő.
Aztán este kiderült, hogy volt benne bőven fokhagyma is. De szerencsére a faházban külön szobában aludtunk.

Itt azért már érezhetően fáradtunk, pedig saccra még a fele távnál sem jártunk. (A szél úgy merített mindkettőnket, mint a Youtube a mobiltelefont.) Jó lett volna megnézni, mennyi van még hátra. A Locus mondjuk tud tervezni kerékpárúton is, a fonyódi kemping koordinátáját beleraktam, hajrá. Nagyon hanyagul oldotta meg a feladatot: aszongya, menjél el Badacsonyig, ott üljél hajóra és már Fonyódon is vagy. 22 kilométer. Van még valami probléma?
A helyzet az, hogy amikor hangos röhögés mellett felolvastam Nejnek a javaslatot, ő nem röhögött. Sokkal inkább elgondolkodott. Utána én is. 50 kilométernél járunk, a hajót belekombinálva 72 km lesz a vége, tkp ezért sem kellene szégyenkeznünk, különösen ilyen szélviharos időben. De… milyen kör lenne már ez? Nekem legalábbis égne a bőr a képemről. (Nem, nem mások miatt. Az önbecsülésem kapna sebet.)
Na jó. Kapcsoljuk ki a hajót, mint lehetőséget. Erre azt mondta a Locus, hogy az ingyenes verzióban nem lehet. Anyád.

Tudom, pontosabban tudtam, hogy egyszer el fog jönni ez is, de nem ilyen sarokbaszorított helyzetben számítottam rá. A Locus jó program, a kezdeti ismerkedéseken túl vagyok vele, eddig nem kellett a fizetős verzió, de valahol éreztem, hogy egyszer lesz olyan igényem, amikor kell. Most kell. Megvontam a vállamat és megvettem.
Nos, több dolog is történt.
Először is, nem változott semmi. Az ikonra kattintva továbbra is az ingyenes verzió indult el. Az, amelyiken nem lehetett kikapcsolni a kikötőt. Hát ez meg mi?
Az, hogy hiába az alkalmazásból veszed meg a fizetős verziót, az egy másik alkalmazás lesz. Az ingyenes mellé települ, másik ikonnal indítható.
Ja, és az összes beállításod, amelyeket az ingyenesben faragtál be, elveszik. Például online térképet kezd el használni offline helyett, meg birodalmi mértékegységeket metrikus helyett.
Ja, és hiába kapcsolod ki a tervezésnél a kikötőt, akkor is oda tervez.
Fasza.
Végül centiról centire vezetve csak meg tudtam terveztetni vele az útvonalat úgy, hogy a kért nyomvonalon menjen. Kidobta, hogy még 70 kilométer. Nem örültünk. Otthon Google Earth segítségével rajzoltam meg nagy vonalakban a távot, az 110 km lett. Ez meg így 120.
– Figyelj, Keszthely előtt már bemegyünk az üdülők közé, ott nem lesz olyan erős a szél. Keszthelynél meg már fordulunk, Szentgyörgy után pedig hátulról kapjuk ezt a brutális szelet, tekernünk sem kell és Fonyódig repülünk – vigasztaltam Nejt, de nem túl sok sikerrel.

Tudom, kicsit unalmas, de még mindig ez a szél. Mintha végig hegynek felfelé mennénk. Mindenhol egy-két fokozattal lejjebb mentem az utazómnál, azaz egész nap gyakorlatilag hegymenetben. Attól az ‘apróságtól’ eltekintve, hogy a hegy visszaadja a lendületet, mert minden hegy után lejtő jön, a szél viszont írigy dög, nem ad vissza semmit, sőt, még a lejtőn is elvesz.
És úgy egyáltalán, széllel minden rosszabb: ha borult az ég, a szél ijesztőbbé teszi, ha hideg van, a szél dermesztő hideget csinál, ha esik az eső, a széltől pokolian szar idő lesz. Egyedül a kánikulai meleget tudná enyhíteni, de jellemzően akkor szél sincs.

Badacsony. Itt döntési pont van.

Tulajdonképpen Szepezden is, de ott előre eldöntöttem, hogy nem megyünk fel a bringaúttal a hegyre. Menjen, aki megtervezte, meg akinek két anyja van.

A Balaton Körút bringaút Badacsonynál felmegy a dombra és egy meglehetősen dombos-lejtős területen hullámzik végig. A panoráma remek, cserébe küzdeni kell. A másik alternatíva a 71-es út, mely szintemelkedés nélkül megkerüli a hegyet. Elméletileg mindkettő egyformán szabályos.
Szóval bekanyarodtam és megvártam Nejt. Beszéljük meg. Megérkezett. És kis híján eltaknyolt megálláskor. Annyira ki volt purcanva, hogy a bringát sem igazán uralta.
– Kicsim, tudod, hogy most vagyunk félúton? – próbáltam feldobni a kedvét.
– Minek a felén?
– A napi táv felén.
– Öööö…
– Menjünk fel a hegyre, vagy menjünk laposan?
– Ha szabadna kérnem, a lapos egészen jól hangzik.
– Nem érdekel a panoráma?
– Kurvára nem érdekel a kurva panoráma. Ha szabadna jeleznem.

Itt én is elengedtem egy kihívást. Amióta a Balaton körül bringázgatunk, mindig ott van a fejemben, hogy egyszer feltekerek a szigligeti várhoz. Igen, azon a rettenetesen durva, macskaköves emelkedőn. De most nekem sem volt kedvem. Majd máskor. Nem ennyire megpakolt bringával.

Keszthely előtt volt még egy missziónk. Amióta a Mészáros & Mészáros Co kinyírta a keszthelyi kempinget, keletkezett egy űr a balaton-körbeevezéses túránk logisztikájában. Oké, ott van a ládagyári Yacht Club, de az olyan, mint a kutya vacsorája, kuncsorogni kell érte, aztán vagy van, vagy nincs, tervezni nem lehet rá. Ehhez képest Vonyarcon találtam két vízparti kempinget is, egy kicsi családiast és egy nagyüzemit, ez mindenképpen pozitív meglepetés. Olyan nagyon nem tudtam megnézni ezeket, mert nagyjából ekkor szakadt nyakunkba az eső (persze viharos szél mellett), de nem tűntek rossznak. Eltekintve attól, hogy nem túl szerencsés a helyzet, mert a változás saccra olyan 8 kilométerrel hozza közelebb az utolsóelőtti megállót, ami persze egyben azt is jelenti, hogy az utolsó napot, a Balaton legszemetebb részén 8 kilométerrel megtoldja. Kösz, Mészáros.

Na mindegy. Keszthely. Beértünk. Nem győztem Nej lelkét simogatni, hogy innen már minden jobb lesz.

Aztán a bezárt Zala kemping mellett elkezdett ismét permetezni az eső, majd pár kilométer múlva nyakunkba szakadt az áldás. Almádiban egy ilyenben már kiálltunk, de itt az égegyadta világon semmilyen kiállási lehetőség sem volt. Mentünk. A szakadó esőben. 90, szeles kilométerrel a lábunkban.

Utálom ezt a sarkot. Itt vagy az életemért küzdök a hullámokban, vagy szarrá ázok, vagy úgy ázok szarrá, hogy közben az életemért küzdök a hullámokban. A kerékpárút az autóút mellett vezet, az esőt fentről kapod, a fröccsöt oldalról, eh. És az egész olyan, de olyan reménytelen. Sár, szürkeség, kietlen táj. Lélekromboló.

Szentgyörgy előtt végre lementünk egy dedikált kerékpárútra, az eső persze nem csitult, de egy kicsit azért jobb lett. Aztán Balatonberényben, pont a naturista kempingnél elállt az eső és pont ott volt egy étterem. Nem hagytuk ki.

– A teraszon szeretnénk leülni – közöltem az elénk siető pincérnővel.
– Itt!? – húzta fel a szemét. Minden csuromvíz volt.
– Nézzen ránk – hívtam fel a figyelmét – Rongyosra vagyunk ázva. Ahová leülünk bent, azt megsemmisítjük.
– Ugyan már! Jöjjenek be.

A déli parton, közvetlenül a nagy zuhé után, mindenki kedves, mindenki udvarias. Mint az elmebetegekkel.

Bementünk. Leültünk egy asztalhoz. Olyan történt, mint még soha: Nej a sör előtt egy forró paradicsomlevest rendelt.

– Észrevetted, hogy átestem a holtponton? – kérdezte a levesre várva.
– Ööö, hanyadikon?

Egy kis elmélkedés a sörömre várva. Valójában nem az a lényeg, hogy ne ázzál át, mert úgyis átázol. Nincs olyan ruha, amelyik órákig véd a szakadó esőben történő bringázás közben. Az a fontos, hogy mennyi idő alatt szárad meg. Hogy másnap tudod-e benne folytatni a túrát? Mert ha egyszer elcsomagolod vizesen, akkor az az egész túra során sohasem szárad meg. (Példaként hadd említsem meg a Velencén a zuhanyzóban földreesett alsónadrágomat. Csuromvizes lett. Kicsavartam, elcsomagoltam, mindenhol próbáltam megszárítani. Egyszerűen a rövid éjszakai – hideg éjszakai – periódusok alatt nem tudott megszáradni.)

Felhívtam a kempinget, hogy késünk. Már az éjjeliőr vette fel.
– Nem gond, uram, csak este tízig érjenek ide, mert akkor úgy elmegyek, mintha sohasem lettem volna itt!

Hát, majd igyekszünk.

Aztán elindultunk. Az a bitang, aki a keverőpultnál ült, most kapott a fejéhez. Mert igaz ugyan, hogy kedden a nagy viharok Budapest elpusztításán munkálkodtak, de ez a nyomorult azt mondta, hogy nicsak, ezek a Petrényiék meg akarnak szökni, na nehogy már, akkor először is nullázuk le a szelet, hiszen innentől már csak segítené őket, az eső potméterét meg toljuk fel csutkáig. És lön. Olyannyira nedves közegben tekertünk, hogy a végén már észre sem vettem, hogy esik. Mert mindegy volt. A hátszél meg úgy eltűnt, mintha sohasem lett volna.

Megérkeztünk. Valahogy olyan hihetetlen volt, hogy ennek a napnak is vége lesz egyszer. Nagyon nem akart.

Az éjjeliőr friss ember volt, még azt sem tudta, hol van a faházunk. Megkerestük. Sötétben.
A reggeli recepciós meg ugye junior volt. Döcögött a rendszer, de működött.

Berúgtuk az ajtót.
– A klasszikus probléma: mihez nyúljunk először?
– Nem. A klasszikus probléma: mit igyunk először?

Elpakoltunk.
Késő esti vacsora. A kolbász átázott. A kecskesajt átázott. A bor viszont nem hűlt meg eléggé. Hát micsoda időjárás már ez? Több hideget, ha kérhetném.

Pakolás közben kezembe akadt egy dobozos kávé. Még Nej vette Velencében.
– Ezt a kávét nagyon megutaztatod – jegyeztem meg.
– Tudod, reggel vagy sör, vagy kávé.
– És nem tudsz dönteni.
– Dehogyisnem. Mindig a kávé veszít.

Bakker. Május közepe-vége. A fűtetlen lakókocsikban, mobilházakban nemhogy fázunk, de nagyon fázunk. Szerencsére mindenhol négyszemélyesek a szállások, így fejenként két takaróval már tudunk aludni.

Elmélkedtünk az utóbbi napokban, hogy az sem jó, ha keveset tekerünk egy nap. Délután kettőkor megérkezünk és jobb híján kajálunk, meg sörözünk. Sokat. Meg boltba megyünk. Újabb kajáért és újabb sörért. Aztán este meg vacakul alszunk.
Na, ez most nem fenyeget. Gyors vacsi, a technika elrendezése (töltések, beszélgetés a sisakkal, akksicserék), egy-két gyógysör, aztán dőltünk is az ágyba. Akárhogy is nézem, erős nap volt.

Útvonal

Relive videó

link – (A címe rossz, mert a Relive megkavarta a dolgokat.)

7 thoughts on “Tókerülő túlélőtúra 03/06

  1. Én azt hittem hogy egy nap lesz a kerülés és az extra sportérték hogy tóhoz le és fel az még +2 nap. Most esett le hogy nem.
    Filozófia:
    A Locust nem azért vesszük meg, mert funkció kell a fizetős verzióból.
    Hanem azonnal megvesszük amikor megtudjuk hogy fizetni lehet érte, hogy ezzel is támogassuk azt a kurva jó szoftvert.Töredékét nem használom a funkcióinak, az ingyenes is elég lenne…
    Több beszólásom nincs :)

    • Jaj, nem. :) Azt országútival tudnám elképzelni, szólóban. 3 napra (130+205+130 km) egy kormánytáskányi cucc is elég májusban, az meg van.
      Ez a mostani inkább túra volt, mint sport, inkább kikapcsolódás, mint erőlködés.

    • @Alfa: ezzel nem értek egyet. Először teszteljük a szoftvert, mert a genyó fejlesztők egy része automatikusan teleszórja reklámokkal. Ezt én semmilyen módon nem tudnám még egy fizetéssel is tolerálni, amíg nem volt kipróbálva rendesen.

  2. @Una, miután meglátom Magyaroszág 1:60000 körüli domborzatos, színes turistatérképét, rajta az összes turistajelzéssel, vektorosan, offline letölthetően, azzal a képeséggel hogy éjszaka sem tévedek el több órán keresztül ismeretlen terepen, úttalan utakon pl. a BHTCS-n, akkor nyilván megveszem.
    Nem 2 nap használat után, de elég gyorsan nyilvánvalóvá válik hogy 5x annyit is adnék érte simán. Elvétve lehet szükségem pro funkciókra, de megérdemlik ezért is a pénzt.

    • Amivel engem megfogott, hogy végre mobiltelefonon túratérkép. Mert szép és jó a Garmin GPS64, de a hangyamozi, telezsúfolt képernyő időnként használhatatlan. Az már csak a bónusz, hogy fillérekért van mindenhová vektoros térkép. Ez a Garminnál nagyon nem így működik.
      Ettől függetlenül nálam a Locus az ún. B terv, azaz az átláthatatlan szituációk tisztázására szolgáló eszköz. (Akkumulátoridő, vízállóság.)

  3. @Joep, ja és a Balaton megvan 198 kilcsiből is szuboptimálisan, csak pl. a déli part egyes részein ki kell hagyni a gyakran értéktelen bohóckodást a mellékutcákon és nyomni kell a 7-esen…
    De az északin is lehet rövidíteni rendesen ha sietős.

    • Hát tudod, ekkora távnál az, hogy 198 vagy 205, az már nem tétel. :) De tény, hogy országútival, kihagyva az úszógumis nyaralók által eltömött bringautakat, meg a tájbemutató cifrázásokat, rövidebb is, gyorsabb is. De van aki meg pont ezekért megy le.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *