Tudom, azt mondják az okos írások, hogy a frusztációk emlegetése, neadjisten összegyűjtése gyakorlatilag csak fokozza ezeket, a legjobb az egészet nagyon gyorsan elengedni, de ez nekem most nem megy. Én elengedném, csak hát a velem történt dolgok nem engednek el engem.
Február közepe óta gyakorlatilag az amerikai útra történő felkészülés túráztatta az idegrendszeremet. Utána pedig maga az amerikai út.
Visszajöttünk.
Pihenhettem volna, de még aznap – vasárnap – tönkrement a váltó az autóban. Trailer, vagy vontatás… végül benyomott kuplunggal elvontatták. Tíz napig nem volt kocsi, aztán 150 rongy.
Nem mintha tudtam volna kezdeni vele bármit is, kedden elkapott minden náthák öreganyja. Szószerint szűköltem, nyüszítettem. Nem is aludtam a hálószobában, lecuccoltam a nappaliba, alvás helyett zenét hallgattam, hol izzadtam, hol a hideg rázott. Szar volt. Kétségbeesésemben megpróbáltam egy kalapkúrát is, pár üveg bor, pár szivar. Nem jött be. Segíteni nem segített, viszont utána napokig másnapos voltam.
Nyilván az sem dobta fel a kedvemet, hogy ezen a héten kellett volna felkészülnöm a következő heti tanfolyamra. Vasárnap délelőtt szedtem össze magam annyira, hogy elkezdjem felmondani az első modult, de többször csak a fejem vertem a falba. Fogalmazásgátló. Az. Egyszerűen képtelen voltam elmondani azokat a gondolatokat, amelyek a fejemben voltak. Arról nem is beszélve, hogy sokszor nem is volt a fejemben semmi. Nem érkezett meg időben. Kész. Ekkora buktát még nem látott a világ, mint a jövő heti oktatás.
Aztán addig erőlködtem, erőltettem, míg estére végigmondtam az első modult. A végére néha már egészen folyékonyan. Hétfőn három modult kell leadnom, plusz három laborgyakorlat. Majd lesz valahogy.
Végülis lett. Az erőltetés meghozta a gyümölcsét, élesben viszonylag simán mentek a dolgok. Délutánonként, éjszakánként pedig felkészültem a következő napra.
Így telt a hét. Napi 6-8 kávéval.
A nátha látszólag elment, de csak látszólag. Beszélni már tudtam, de a hidegrázások maradtak, a fizikai gyengeség is. Próbáltam néha mozogni egy kicsit, lengettem azt a kettlebellt, de borzalmas értékeket mutatott az óra. (Pulzus a plafonon, terhelés bőven a kritikuson felül.)
Aztán még az oktatás alatt elkövettünk egy súlyos hibát, beengedtük a kéményseprót a lakásba. (Nej maradt itthon, ő engedte be, de közös döntés volt.) Nos, a seprők éltek (visszaéltek?) a lehetőséggel, hogy egy viszonylag tapasztalatlan nővel állnak szemben, rávertek mindent. Hogy nem szellőzik az a fürdőszoba, ahol a cirkó van, vágjunk a külső falba egy lyukat.
– Nem mutattad meg azt a két szellőzőrácsot, ami jelenleg is van?
– Nem. Nem tudtam róla.
– Fasza. A seprők meg úgy látszik nem vették észre.
Aztán kitalálták, hogy reteszeljük össze a cirkót a konyhai szagelszívóval. Az, hogy két fal is van köztük, két ajtóval, nem zavarta őket.
Nem vagyok teljesen műveletlen. Egyfelől utánaolvastam, másfelől hat évig dolgoztam kéménysepréssel is foglalkozó távfűtő cégnél. Az van, hogy a belső teret – függetlenül a belső ajtók állapotától – nem légtömör zárásúnak kell tekinteni. Azaz hiába vannak ajtók, a seprők úgy tekintenek rájuk, mintha nem lennének, így meg ugye adódik, hogy a szagelszivó bizonyos esetekben beszívhatja a konyhába a szénmonoxidot.
Az persze megint nem zavarta őket, hogy ez a rendszer kilenc éve működik (kétévente ellenőrzéssel) és soha nem történt ilyesmi. Ráadásul szerencsétlen Nejjel alá is íratták az egészet, szóval most van 30 napom, hogy mindezt rendberakjam.
Hullafáradtan. Szétziláltan. Náthásan. Úgy, hogy áprilisban kell végigpörgetnünk egy meglehetősen cifra migrációt, mert máskor nincs időnk rá.
Nagyon megviselt az eset. Még az esemény után egy héttel is azt álmodtam, hogy fekete ruhás élősködők tapadnak rám, nyakam köré tekerik a keféjüket és szívják a véremet.
Ja, hogy miért? Még ha sikerül is elismertetnem velük a két szellőzőrácsot, a reteszelés kábé 150e forint, kell hozzá gázterv, szellőzőterv, villanyszerelő, gázszerelő, belsőépítész, gépészmérnök, meg egy csomó hivatali rohangálás. Arról nem is beszélve, hogy a gyakorlat azt mutatja, a nyomorult Főkefének semmi nem jó. A neten találtam írásokat, volt olyan, akinek sehogyan sem fogadták el a megoldását, végül kínjában leszerelte a szagelszívót és befalazta a nyílást, de azt sem fogadták el, mert ami be van falazva, azt újra ki is lehet bontani.
Végül osztottunk, szoroztunk és abban maradtunk, hogy a reteszelés – még ha meg is tudnánk elfogadhatóan csinálni – csak időhúzás lenne. A cirkó jelenleg 9 éves, ezek a rendszerek 10-15 évre lettek méretezve, azaz pár éven belül valószínűleg úgyis cserélni kellene. Jelenleg viszont már csak kondenzációs kazánra lehet váltani. Ami persze együtt jár a kémény újrabélelésével is. (Igen, ez az a pont, ahol a kéményseprők érdekeltek a buliban. Minél több emberre szállnak rá, annál több lesz a munkájuk, a ceruzájuk meg nem fog vékonyan.) A kéménybélelés 250e forint, a kondenzációs kazán 200e, az egyéb költségekkel simán meglesz az 500e, ha nem több. Csak úgy. Tekintve, hogy már az amerikai út is a nyugdíjtakarékosságból ment, ugye a kazán sem volt idénre betervezve, azaz ugyanahhoz fogunk nyúlni, hát, lehet nyugdíjasként már a farhát is luxus lesz.
Az viszont biztos, hogy ha nekiállnak 30 nap múlva pampogni, nagyon fogok ordítani. Hogy cseréljen nekik kazánt fűtési időszakon belül a Gobbi Hilda. Egyáltalán, jó ha árajánlatot fogunk addig kapni.
Közben jött a hír Egerből, hogy anyámnál rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak. Még megijedni sem volt időnk, gyorsan megműtötték. A beavatkozás sikerült… de az életminősége… nem irigylem.
Aztán persze értesítettek, hogy a kocsit két hét múlva műszakiztatni kell, a náthám frankón visszaújult (már csak ez utóbbitól is képes lennék kiirtani az emberiséget), a kocsi pár hónapig hányásszagú lesz az eltört borosüveg miatt, az emeleti fürdőszobában egy új középhegység kezd kiemelkedni, valószínűleg csőrepedés, azaz kell hozzá burkoló és egy vízvezetékes is, csak hát manapság két mestert összeszervezni, jó kihívás, be fog nézni kábé egy hét fürdőszobanélküliség és még optimista is voltam, majd ha valahogy túlélem az áprilisi Exchange migrációt, utána már indulnak a túráink, de egyelőre a hátam közepére kivánok minden utazásszervezést és parázok minden aktivitástól, szóval köszönöm, jól vagyok. A kert már nem is ordít, hanem sikoltozik a tavaszeleji munkákért, de tehetetlen vagyok, az Elmü/Émász meg tegnap gyakta le brutálisan a hársfáimat, a lemetélt karvastagságú ágakat hanyag elegenciával ráhajigálták a pergolára és a lugasra, gőzöm sincs, hogyan szedem le, de le kell, mert bármikor a fejünkre szakadhat az egész.
Egy kicsit… csak egy kicsit… engedjenek már el. Utána üthetnek tovább, nem érdekel… csak legyen már pár nap szünet.
Recent Comments