Kora reggeli etüd

Vettem a bringámra egy hátsó sárvédőt. Mert igaz, hogy országútira nem nagyon szoktak, meg itt minden gramm számít, de elegem lett abból, hogy üleptől nyakig csupa sár meg víz vagyok egy-egy bringázás után.
Rögtön a reggeli kávé után neki is álltam felszerelni. Kivettem a bringakupacból az országútit, nekitámasztottam a kanapénak. Aztán leültem az asztalhoz, megnézni, hogyan is néz ki ez a sárhányó. Itt egy műanyag csavar, ott egy műanyag csavar, amott meg egy harmadik. Lazítsuk ki mindet, hadd állítsam be a megfelelő formára. Nyaklott-boklott. Egészen addig, amíg az egyik műanyag anya le nem esett.
Na, szépen vagyunk. Mivel koppanást nem hallottam, akkor ez vagy a széken van, vagy valahol a nadrágomon. Fekete műbőr szék. Fekete nadrág. Fekete, kicsi műanyag anyacsavar. Óvatosan felálltam. Semmi koppanás. Akkor ez a széken lesz. Nem volt ott. Akkor? Léptem egyet. Na, most jött a koppanás. Majd gurulásra utaló, súrlódó hangok. Kellemetlenül hosszú ideig. Valahol a bringakupac mögött haltak el.
Sóhaj.
Előhalásztam a fejlámpát és hasravágtam magam.
Ekkor dőlt a hátamra a kanapénak támasztott országúti bringa. Ugyanis lendületből kirúgtam a kerekét.
Behunytam a szememet. Mozdulatlanul feküdtem a parkettán. Fejemen a fejlámpa. A hátamon egy kerékpár. És csak annak szurkoltam, hogy ha megmozdulok, ne kezdjen el fájni a gerincem.
Mázlim volt.
Valahogy kiforogtam magam a kerékpár alól, felálltam, arrébbvittem.
Aztán vissza a földre.
Hol a csavar? Sehol. Ez tutira valami nagy bújócskaverseny-győztes lehetett, mert egyszerűen felszívódott. Aztán egy pálcikával nekiálltam hadonászni a szekrény alatt és az egyik láb mögül sikerült kikotornom a némán lapuló csavart. Anyád.

A többi már rutinmunka volt. Visszaraktam a helyére, felszereltem a sárvédőt, ki is próbáltam, remek.

De nem bántam, hogy a fenti akció közben egyedül voltam otthon.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *