Előkészületek

Ismét Zakopane. De most nem remeteség. Hanem mászkálás. Lehetőség szerint a Tátrában. Nejjel.

Habár ugyanoda, az egykori kábelfelvonó végállomás telepére épített faházas ligetbe terveztem menni, de a szállásfoglalás nem volt kanyaroktól mentes. Ahogy illik, weblap, foglalási adatok megadása. Másnap jött a válasz, ékes lengyel nyelven. Google translate. Azt írták, hogy a kért időszakra van 80 zloty-ért domek. Kell? Megakadtam. A weblapon ugyanis 100 az ára. Akkor ez valami sufni? Visszakérdeztem. Nem kellett volna. Ezzel tértünk le az ösvényről, bele a dzsungelbe. Egy hétig nem jött válasz. Írtam, hogy sürgős választ kérek. Közben ugyanis a biztonság kedvéért lefoglaltam booking-on keresztül a közeli kempingben az utolsó faházat. Kétszer annyi pénzért. Nyilván a lemondási határidő előtt szerettem volna tisztázni a helyzetet. Jött a válasz, hogy igen, ez az a fajta kunyhó, melyet keresek. Oké, akkor kell. Erre megint nem jött válasz. Vártam egy hetet. Ez így nem oké. Kell a visszaigazolás, meg emlékeim szerint előleget is kell utalni. Rákérdeztem, hogy mennyit kell utalnom. Megint nem jött válasz. Írtam egy határozottabb levelet, hogy most azonnal válaszoljanak. Na, erre megjött a megerősítés, miszerint igen, véglegesítve lett a foglalás és nem kell előleget fizetni.
Huh, megnyugodtam. Tovább is küldtem a levelet Nejnek. A kempingben lévő faházat meg lemondtam.

Aztán idehaza beköszöntött a tavasz, de mi keményen visszakúsztunk a télbe.

Utazás
2018.03.10; szombat

Zűrös hétvége, kapkodós pakolás. Alapvetően laza hetem volt, de valahogy péntekre minden besűrűsödött. Délután négykor még vadul dolgoztam. Hatra meg már öcséméket vártuk. Meg Barnát, aki hazalátogatott.

Szombaton korai indulás. Ha bezár a zakopánei telepen az iroda, akkor a mindenes bácsikától kell elkérni a kulcsot, aki egy kukkot sem tud angolul. Nekem meg voltak előérzeteim.

Jogosan.

Eseménytelen út után délután háromkor érkeztünk meg. Bementünk az irodába. Bemutatkoztam, majd közöltem, hogy van egy foglalásom. A hölgy és a férfi egymásra néztek, majd közölték, hogy nekem nincs olyanom és egyébként is, semmi helyük sincs.
Oké, előszedtem a legelső visszaigazolást.
– Á, ez kevés – kiáltott diadalittasan a nő – Magának még vissza kellett volna jeleznie, nekünk pedig visszaigazolni a visszaigazolást!
– Megtörtént.
– Nem történt meg.
– De, ismerem a dörgést. Direkt rákérdeztem.
– Nem kérdezett rá.
– Maguk válaszoltak is.
– Nem.
– De.
– Nem.
– De.
– Nem.

Huh. A legutolsó visszaigazoló levelet persze nem nyomtattam ki. Elsuttogtam egy fohászt a Mobildata istenéhez és a Roaming istennőjéhez, majd nekiálltam megkeresni a levelet a mobilomon. Nagy szerencsére az a példány meglett, melyet Nejnek forwardoltam.
Odatoltam a nő orra elé.

Hosszú csend. A nő vadul keresett a gépben. Aztán odahívta a hapsit is. Élénken vitatkoztak.

Persze én sem voltam nyugodt. Piszokul nem leszek kisegítve, ha elismerik, hogy igazam van, de szállásom, az nincs.

Végül a nő közölte, hogy ugyan nem tudja, mi történhetett a nyilvántartásukkal, de ez minden kétséget kizáróan egy szabályos visszajelzés, szóval jár nekünk egy domek, kész szerencse, hogy még elő tudnak halászni egyet a vésztartalékból. Megköszöntük, majd kulccsal a kezemben kijöttünk.

– Te, ez most vagy egy szerszámoskamra, vagy egy luxuslakosztály lesz – tippelgetett Nej.

Nos, nem. Sima domek lett, annyi extrával, hogy volt fűtés a fürdőszobában. Meg jó helyen volt.

IMG_20180312_153457_HDR

Bepakolás után egyből toltam egy vodkát. Utálok veszekedni. Nej sóvárogva nézte. Neki még egy nap van hátra az antibiotikum kúrából.

Azt azért tudni kell, hogy ezek a faházak nem túl nagyok. Két évvel ezelőtt egyedül, egy hátizsáknyi cuccal kényelmesen elfértem, de most ketten vagyunk, autóval. Jó két órán keresztül csak pakoltunk, körletet rendeztünk.

Utána meg headbang a falon.
Nem raktam be túrakabátot.

Vastagon áll mindenhol a hó. Négy nagy túrát tervezünk a Tátrába. Az időjárás-előrejelzés szerint akár össze is jöhet.
Erre csak egy könnyű autóskabátom van.
Szombat délután.
Vasárnap pedig menni kell, mert az időjárás nagy úr.

A sarkon Columbia bolt. Hát, ember… ahogy bementünk, rögtön becéloztam a leárazott cuccokat. Mezei akciós kabát 500-700 zloty között. Nem akciós kabátok 1000-2000 zloty között. (Olyan 74,5 a váltószám.)
Megvárom, amíg kiszámolod.
Neked is az jött ki, hogy az akciós kabátok 38e – 52e között vannak, a többiek meg 75e-150e között? Elképesztő. Mindez olyan kabátokért, melyek inkább divatcikkek már, mint valódi túrakabátok.

Nekem tök jó lett volna egy Decathlon, valami 5e forint körüli, szélálló kabáttal. De Decathlon legközelebb Krakkóban van, rohadt messze. (Nem is távolságban, inkább időben.)

Aztán jól felhúztam magamat. Egyszerűen minden szétesett. Bementünk egy tejbárba zsureket enni, már majdnem megrendeltem, amikor kiderült, hogy csak a forintos pénztárcám van nálam. Visszamentünk a szállásra, erre ott jutott eszembe, hogy elfelejtettünk pénzt kivenni az automatából. (Holnap reggel fizetni kell a szállást.) Persze ha korábban jut eszembe, akkor már a tejbárban lett volna nálam zloty. Kifújtuk magunkat, aztán irány vissza a városba. Ekkor már volt nálunk lengyel pénz, ettünk krumplilevest. Végig két ordítozó kisgyerek mellett. Aztán – megint egy váratlan fordulat – még éppen elértünk egy InterSport üzletet, szombaton, késő délután, de annyira későn, hogy kifelé már kulccsal engedtek ki. Itt sikerült vennünk 200 zloty-ért egy fapados Kilimanjaro kabátot. Ez már annyira nem tragikus ár, de ha belegondolok, hogy otthon az előszobaszekrényben van 6, különböző erősségű túrakabátom, kifejezetten bosszantó.
Viszont megoldódott a probléma. Ha nincs ez a húzás, akkor mehettem volna kabát nélkül, sima polárfelsőben. Amitől már előre fáztam.

Aztán még sétálgattunk. Ahogy Nej mondta, tulajdonképpen estére minden rendbejött. Van szállásunk, ettünk zsureket, lett túrakabát, ettünk tejkaramellát, gorál sajtot, ittam sört és vodkát, sétáltunk is. Mi kell még? Hát, ja. Csak nekem annyira kiszőrösödtek az idegszálaim, hogy átütötték a bőrömet.

“You have very few restful moments today. Remember to slow down and relax to keep yourself going.”

Ezt vágta hozzám az órám a nap végén.

És most nincs pihenés, mint két évvel ezelőtt. Holnap rögtön jön a legnagyobb vad, a Giewont.