Kemény idő van. Különösen a macskákra. Állandóan esik a hó, fúj a szél, hideg van. Ha öntök ki vizet, 20 perc múlva már megfagy. Amelyik éppen nincs ott, az lemarad. Ha akkor öntök, amikor kaját is kapnak, akkor amelyik iszik, annak a tálkájára rárabolnak a kosztosok.
Nehezen is bírják. Az íróasztalom a teraszajtó mellett van, nem tudom nem észrevenni, ahogy méltatlankodnak. Az egyik – Picúr, a szobamacska – szinte folyamatosan két lábon áll és kaparja az üveget. Gizi pedig rátapad az ajtóra és néz. Szemrehányóan.
– Nem veszed észre, hogy hideg van? – áll a tekintetében.
Picúr kapar.
– Tudod, fázunk.
Kaparás.
– Igazán csinálhatnál valamit ezzel a sok hideg izével.
Nagyon hasonlít ez az egész valamire. Igen, az egyszerű ember vallásosságára.
– Istenem, vedd le rólam ezt a terhet!
– Isten, ki vagy a mennyekben, szabadíts meg ettől a rossztól!
Az Isten meg – már ha létezik egyáltalán – csak vonogatja a vállát.
– Mit csináljak? – gondolja – A teher engem is nyom. A rossz engem is bánt. És igen, én is fázok. Majd elmúlik.
Az ember meg csak kapar.
2018. March 07. Wednesday at 12:40
A macskák szerintem akkor is jól elvannak, ha nincs ember, nem vágyakoznak utána. Az emberek jó részében viszont megmarad az a gyerekkorból eredeztethető szükség, hogy kell egy nagyobb valaki, aki felügyel, vigyáz és lehet nyaggatni.
2018. March 09. Friday at 10:27
En vallasos nevelest kaptam, de engem mindig ugy tanitottak, hogy nem a teher elvetelet kell kerni, hanem erot a viselesehez.