Auchan. Bornapok. Jelentős leárazások. 27 üveg bor. Fél kiló kenyér.
Meg egy Hofi vicc.
Month: October 2017
Recece
Vasárnap déltájban autóztunk haza Tiszafüredről. Álmos napsütésben, közepesen lassú tempóban. Mint az őszi legyek. Hangulathoz illő zenét kerestem a pendrive-on: Blondie, Autoamerican.
The tide is high but I’m holding on
I’m gonna be your number one
Ennél a résznél azért elvigyorogtam magamat. Hogy is mondjam… gyorsan eszkalálódott a mondanivaló.
Pont úgy, ahogy a magyar népdalokban szokás.
A malomnak nincsen köve,
Mégis lisztet jár, mégis lisztet jár
Tiltják tőlem a rózsámat, mégis hozzám jár,
Hogy mást ne mondjak.
Itt is elég gyorsan eljutottunk a malomtól a rózsámig.
Jut eszembe, belegondolt már valaki, hogy ha a kökény nem feketére érne be, hanem sötétbarnára, akkor az a szegény pásztorlegény kénytelen lett volna ilyetén módon rímet faragni:
Kék a kökény röcécacca,
Ha megérik sötétbarna
Tiszta szerencse, hogy a természet tudja a dolgát.
Kajakos évadzáró
De jó is lenne egy üveg borral kiülni a teraszra és kellemesen gördülő mondatokat fűzni egymásba ironikus megjegyzésekkel a hétvégi kajakos akcióról, az őszi színeket éppen felvevő tájról.
Na, ez az, amire most nincs időm.
Pedig ez volt az első nagyobb túra, ahol a narancssárga kajakkal vettem részt.
Lehet, hogy átkeresztelem. Ugye időközben Pali eladta a licenszet Kabainak, aki Mistral néven dobta forgalomba. Én pedig belefáradtam, hogy válaszolgassak: nem, ez nem Mistral. Hogy micsoda? Hát, hosszú. Szóval most a Premistral M07 néven gondolkodom. Nem mondom, hogy szép név, de legalább egyből tisztázza a helyzetet.
És idén először végre nem tört ki az orkán, nem jelent meg a Béla nevű közveszélyes hurrikán, amint meglátták a kajakomat. Szépen végig tudtam evezni a 26,4 kilométeres távot.
Tiszafüredről indultunk, a Kormorán kikötőnél mentünk ki a Tiszára, a VI-os öblítőcsatornán be a Tisza-tóra, aztán Poroszlón ebédszünet, végül a Kis-Tiszán vissza Tiszafüredre.
– Térkép,
– Animáció.
Fényképek is készültek. (Vízből nem, a fejkamerát még nem mertem felvenni.)
Hétköznapok
Ahogy céloztam is rá az utolsó albán írásban, az élet nem állt meg. De nagyon nem.
Szerdán elkapott mindkettőnket a fosós vírus. Nem foglalkoztunk vele. Nem volt rá időnk. Nekem eleve rengeteg melóm volt az albán anyagokkal (képek, videók, track-ek, blogszöveg), dolgozni is kellett valamit, hétvégén pedig egy fél éve egyeztett kerti parti volt terítéken. Nyilván nem lehetett elhalasztani. Naná, hogy csütörtökön purcant ki a mosogatógép. Szerelő. Ha istent ismer, jöjjön ki. Ha nem ismer, akkor is. Kijött. Közölte, hogy a mosogatógép menthetetlen. Tud varázsolni egyet (10e forintért), akkor még képes lesz mosni négyet. Aztán megint varázsolni kell. Nem lesz jó biznisz nekünk. Megkértük, hogy varázsoljon. Legalább a hétvégi felfordulást éljük túl.
Pénteken egy huszáros hajrával elpakoltam a nappaliból minden, Albániához köthető cuccot. Nej még takarított egyet, hiába mondtam neki, hogy itt – remélhetőleg – egy csomó részeg disznó fog röfögni, tök felesleges puccba vágni a lakást.
Aztán péntekről szombatra kerti parti. Készült egy hatalmas adag lecsó, mangalica zsírral, szalonnával, zsíros kolbásszal. Onnantól már szineset fostunk. Nem, nem használt a pálinka sem. Szombat délben elmentek a legények. Szerencsére a hétvégi velencei kajaktúrát lemondta a vendéglátónk. Szerencsére, mert egyébként nekünk kellett volna. Szombaton nagytakarítás. Vasárnap irány mosogatógépért. Megtaláltuk. Megvettük. Hétfőn hozzák.
Már otthon kaptam a fejemhez. A csengő, bakker. Futás új csengőért. Csere.
Aztán ránéztem a naptárra. Hoppá, lejár a jogsim. Na, ami ezután történt, az keményen sokkolt. Nem tudom, mennyire közismert, de nemrégóta szigorították meg az orvosi vizsgálatot. Az egy dolog, hogy nyilatkozni kell, van-e apnoém. (Ha azt mondom, hogy valami gyanús, akkor fél évig tart a vizsgálat, addig nem kapsz jogsit. Most őszintén, ki az a marha, aki bevallja?) Nekem, mint cukorbetegnek külön el kell mennem a diabetológiára, ahol megállapítják, kaphatok-e jogsit. De oda vinnem kell laboreredményt. Beutalóm van. Szeptember 27-én jár le. Ezt 25-én vettem észre. Futás. Persze, parázva. Amióta a fosós vírus van, nem szedem a szénhidrátot kifosató gyógyszert, ráadásul csak a pirítóskenyér marad bent, gondolhatod, hogy a vércukor-szintem az egekben van. És ez alapján dől el, hogy kapok-e jogsit. Nem voltam nyugodt.
Meg kipihent sem. Úgy kezdődött a hét, hogy a vírustól begyulladtak az izmaim deréktől lefelé: a derekam, a seggem, a combom és a vádlim. Pokolian szar érzés, ne tapasztald meg. Akár állsz, akár ülsz, ordítóan fáj minden. Aludni ne is próbálj meg, feküdni reménytelen. Éjszaka a fotelban ülve próbáltam aludni, a karórám szerint volt kétszer 8 perc mélyalvásom. Aztán hajnalban eszembe jutott, hogy van a fiókban Voltaren Dolo, na az segített. Aludtam három órát. És így mentem a mindent eldöntő laborvizsgálatra.
Este persze megint csak Voltarennel tudtam aludni. Á, egyáltalán nem éreztem magamat nyomorultul. Napi négy fosás, úgy, hogy a vécére is csak a kilincsbe kapaszkodva tudtam leülni. Nyilván ekkor már komolyan vettem a vírust, Normaflore, ami mellé már nem lehetett inni, és semmi, ami meghajthat: se kávé, se tea, se szivar. Komolyan elgondolkodtam, hogy ilyen állapotban minek egyáltalán élni.
Az élet meg csak nyomta tovább a gázpedált. Hétfőn megkaptuk a mosogatógépet, kedd délben jött a szerelő, hogy bekösse, én hajnalban gyorsan elszaladtam laborba, nyilván a vizeletesüveg kiborult a táskámban, elúszott a pénztárcám, a forgalmi, meg maga a bőrtáska, de mire jött a szerelő, rendeztem a helyzetet. (Meg egyébként is, úgy tudom, a bőrt vizelettel puhítják.) Este bedobtuk a régi mosogatógépet a kocsiba, szerdán elvittem a Szemléletformáló Központba. Mosogatógép projekt letudva.
Jogsi. Maga az őrület. Felhívtam a diabaetológiát. Kellene időpont. Leghamarabb november 11 késő délután szabad. Egyből égnek állt a hajam. Ez egy pénteki nap, nekem 13-án, hétfőn jár le a jogsim. És a diabetológia papírjával még el kell mennem a körzeti orvoshoz, aki ad egy igazolást és ezzel kell elmennem a kormányablakhoz. Kész, reménytelen. Arról nem is beszélve, hogy a körzeti orvosnál október közepére van időpontom. Az asszisztens ráadásul fokozta a tempót: közölte, hogy négy hétnél nem régebbi leletet kell vinnem. Ekkor már sikoltottam: most voltam laboron, hát az én hibám az, hogy 7 hétre adnak időpontot? (Igen, most demagóg leszek: Vietnámban bezzeg kórházat építünk.) Nem részletezem, mennyit sírtam, meg könyörögtem, de végül kaptam november 6-ra időpontot, kegyesen megengedték, hogy hat hetes leletet vigyek, a körzeti orvossal átrakattam az időpontot november 7-re, így van esély, hogy 11-re meglesz az új jogsim. Nej döbbenten figyelte a folyamatot és nem győzött hálálkodni, hogy ő még a szigorítás előtt hosszabbította meg a sajátját tíz évvel.
Nem, még nincs vége. Ugyanis belefutottunk egy csúnya örökösödési ügybe, Nejt meg elkapta az a bizonyos projekt így nem tudott foglalkozni vele, de erről külön írok majd.
Hétvégén pedig kajakos szezonzáró. A hét elején kínomban röhögtem. Voltaren nélkül járóképtelen voltam. A vécétől nem mertem tíz méternél messzebb menni. Kajaktúra? 5-6 óra folyamatos evezés egy szűk kajakban? Vécé nélkül? Vicc. Aztán szép lassan helyére fordult minden. Csütörtöktől már elmúltak az izomfájdalmaim. Péntek reggel még bevettem az utolsó ampulla probiotikumot, este már mehetett rá a pálinka és sör. Szombaton ugyan extrém korán keltem, de elrendeztem az összes dolgomat a vécével, simán lement az egész nap.
Hétfőn pedig újra elkezdtem a rendszeres sportolást.
Albán körút 07/07
Vlore
2017.09.18; hétfő
Reggelre kiderült, hogy túl is teljesítettük a tervet: a 16 fős társaság több, mint fele elhullott. Valami enyhe hasmenésem nekem is volt már pár napja, de én úgy vagyok ezzel, mint Bruce Banner: az én titkom az, hogy állandóan enyhe gyomorrontásom van.
Mindenesetre ijedten néztünk össze Nejjel.
– Van elég rakink?
– Hát létezik ilyen helyzetben elég raki?
A biztonság kedvéért átszaladtam a kisboltba feltölteni a készleteinket.
Meglehetősen mordori tájon vezetett az utunk. Ez a vidék lett áldozata az iparosításnak: bányák, olajkutak. Mindenféle tárolók, sőt volt valami olajfinomító is. Egy völgyben.
Körülöttük pedig csupa lepukkant iparváros, annak megfelelő kinézettel. Ráadásul, miközben kerestük az egykori illír város, Byllis romjait, többször is eltévedtünk, így volt szerencsénk végigélvezni a környéket, előlről, hátulról és oldalról is. Ahogy a 3D animáción is látszik: Berat – Vlore.
Mondjuk, volt némi irónia a tájban: mindenfelé olajfúró tornyok, némelyikben még bólogatott is a keljfeljancsi. Körülöttük pedig rengeteg olajfa. Lent is olaj, fent is olaj. De micsoda különbség.
Már a romok között vettem észre, hogy Timurlenket dúdolok magamban. Hogyan juthattam idáig? Aztán beugrott. Valószínűleg az alábbi, a helyzetünkhöz illő klasszikus sorok indították el a magnót a fejemben:
A pálinka szétmarja a torkom,
A fos kieszi a picsám.
– Tipusblúz –
Innen már egyszerű lépés volt a Sajtot Evett Józsika.
A biztonság kedvéért megkérdeztem Tamást, meddig kell izgulnunk.
– Az előző turnus alapján aki eddig megúszta, az már megnyugodhat.
Hah! (Utólagos bejegyzés egy héttel későbbről.)
Végül csak megtaláltuk Byllist. Pontosabban a romjait.
Fura volt sétálgatni a hegy platóján. A romok alapján itt valamikor egy sűrűn beépített, nagy település volt. Olyan igazi görögös, szűk utcás település.
– Miből élt itt annyi ember, egy ennyire eldugott hegy tetején?
– Bányásztak. Aranyat, vasércet. Aztán feldolgozták, eladták. Gazdag település volt, jól ment a biznisz.
És ebből mára szinte semmi sem maradt. A romok kövei szokás szerint már csak bokáig értek, a mozaikpadlókat elvermelték télire. (Vastagon beszórták homokkal.) Ahogy elsétáltunk egyik romtól a másikig, nekünk kellett hozzáképzelnünk a tömérdek házat, szűk utcákat.
A büfében egy sör. A lábadozók összeszedése. Aztán ismét a mordori út. Fier város különösen ijesztő volt. Utána sztráda. Rögtön egy virslis óriásplakáttal. Ölni tudtam volna egy virsliért. (Ekkor már napok óta nem ettünk húst.)
Habár az úticél Vlore volt, de magából a városból keveset láttunk. Az albán tengerparti városok nem túl kellemesek: Durres-t a koszovói újgazdagok szállták meg (Ndreke sztorizott is róluk), Vlore-t pedig a görögök. A szállásunk mondhatni bizarr volt: egy csilivili, modern hotel, nagyjából a semmi közepén, a várostól olyan 20 kilométerre. Jelöletlen murvás út vezetett odáig, néhányszor el is tévedtünk.
Megint én mentem be először az ajtón és vidáman felkiáltottam:
– Tehénre néző szobánk van!
Nej meg örült, mert úgy értette, hogy tengerre.
Sikerült megkapnunk a legrosszabb tájolású szobát, ráadásul ment a betonkeverő, meg egy albán melós egy cölöpöt ütögetett nem túl nagy meggyőződéssel, de különösebben nem zavart egyik sem. Alig voltunk otthon, este meg mindegy volt. A tengerpartra meg le lehetett sétálni.
Befigyelt egy kis logisztika. Eredetileg úgy volt, hogy autózunk vagy 40 kilométert a Llogara úton, mely állítólag egy gyönyörű hegyi út, közvetlenül a tengerpart mellett. De sok elgyengült ember volt a csoportban, ők minél előbb a szálláson szerettek volna lenni, meg a tengerben pancsolni. Emiatt mentünk először a szállásra, utána a Zvernec félszigeten fekvő kolostorba, majd csak azok mentek volna tovább autókázni, akik azt választották. A ‘volna’ nem véletlen: a félszigetről gyönyörűen ráláttunk a csúcsra és a hágóra; teljesen ködben volt az egész. Llogara Path törölve.
Pár szó a kolostorról. Ez egy romos épület, mely valamikor kolostorként működött, aztán elhagyták, később pedig lelkes hippik költöztek be és lakhatóvá tették. De lehet látogatni és mindenképpen egy élmény, már csak a romantikus táj miatt is.
Vacsora előtt lementünk a tengerhez és megnyugodtunk. Nem vesztettünk semmit. Hiába volt a szállodának saját strandja, eléggé elcseszték. Az erdetileg homokos öblöt feltöltötték, aztán lebetonozták, majd az oldalába köveket szórtak. A vízbe betonlépcsőn lehetett bemenni. Még akkor sem lett volna hozzá sok kedvem, ha nem fújt volna erős szél.
Vacsorára végre hús; még ha valami nem túl szofisztikált csirkemell került is a tányérra, de a grillezett zöldségek szokás szerint mindent vittek.
Este még biztonsági raki.
Hazafelé
2017.09.19; kedd
A mediterrán kakas kilenckor kukorékol. A tehenek meg délig alszanak.
Nem mentünk egyből Tiranába, először ismét egy kis Mordor Fier, ráadásul most elég sokat tekeregtünk is a városban. Hát, ez is egy élmény. De muszáj volt, mert innen lehet felmenni Apolloniába. Igen, egy újabb illír/görög város romjai. De ezt mindenképpen látni kell. Elég, ha annyit mondok, hogy ezekkel a romokkal vannak tele az albán idegenforgalmi prospektusok.
A szokásos 3D útvonal: Vlore – Tirana.
A város sémája hasonló volt Byllis-éhez: fent valami isten háta mögötti hegy tetején, egy valamikori nagy város. Csak itt a romok mellett épületek is maradtak épen.
Én még továbbmentem az akropoliszba.
Ezért a tűzhellyé alakított bunkerért megérte.
A büfében búcsúsör, aztán Tirana, ott is. A repülőtéren van egy normális árú közért, kihasználtuk. A boarding halál laza volt, a gép késett vagy 40 percet, de kiírva az volt, hogy on time, az indulási időn már túl voltunk, de a beszállítók még oda sem jöttek a boarding pulthoz. Végülis igazuk volt, nekünk is jobban esett a váróteremben ücsörögni, mint egy buszban álldogálni.
És ennyi.
Mi maradt ki? Minden ellenkező híresztelés ellenére leket váltani kell odakint. Nem mindenhol lehet euróval fizetni és sok helyen botrányosan váltják.
A címválasztásról. Eredetileg a Szkipetár Tűzhely lett volna, de az ugye kiesett. Adódott még a Végigfostuk Albániát, de végül nem vállaltam be. Öregszem.
A repülőtéren van wifi. Nej egyből kapott is egy emailt, miszerint indul egy projekt és szerdán már azzal is kezd.
– Könyörgöm, menjünk vissza hegyekbe!
– Birkát terelni?
– Mi bajod van a birkákkal?
Kemény projekt lehet.
Utóirat
Elég későn érkeztünk haza. Gyrost rendeltünk. Valami botrányos vackot hoztak ki, de éhesek voltunk. Másnap mind a ketten fostunk. Most vagy az van, hogy a gyros volt romlott, vagy az, hogy miután abbahagytuk a rakit, az albánok bosszúja utolért és aktiválódott a vírus. (Nem lettünk volna egyedül, az egyik túratársunkat is szerdán kapta el, immár itthon.) Mindenesetre elég kellemetlen a dolog. A többiek 2-3 nap alatt átestek rajta – igaz, utazás közben – nálam viszont immár egy hete nincs javulás, sőt, két napja olyan izomfájdalmaim vannak, hogy tegnap csak ülve tudtam aludni.
És az élet persze nem áll meg, de erről majd később.
Függelék track mániákusoknak
Autóval:
Tirana – Shkodra
– Térkép
– Animáció
Shkodra – Theth
– Térkép
– Animáció
Vaskat Nderlysaj – Tethi Paradise
– Animáció
Shkodra – Valbona
– Térkép
– Animáció
Valbona – Tirana
– Térkép
– Animáció
Tirana – Berat
– Térkép
– Animáció
Berat – Vlore
– Térkép
– Animáció
Vlore – Tirana
– Térkép
– Animáció
A teljes kör
– Térkép
Gyalog:
Shkodra séta 1
– Térkép
Theth vízesés
– Térkép
– Animáció
Blue Eye tengerszem
– Térkép
– Animáció
Shkodra séta 2
– Térkép
Valbona séta
– Térkép
Prizren séta
– Térkép
Tirana séta
– Térkép
Berat séta
– Térkép
– Animáció
Byllis séta
– Térkép
Apollonia séta
– Térkép
Recent Comments