Kamondy Ági lemezéhez Müller Péter írt ajánlót. Fejből nem tudom idézni, de valami olyasmi volt, hogy Ági lényeges, fontos mondanivalójú dalokat válogatott össze, bezzeg a Republik meg csak a semmit csomagolja.

Ez nekem nem esett túl jól. Szeretem azokat a dalokat, melyeket Ági feldolgozott, szeretem Ági lemezét is (rongyosra hallgattam, amikor húsz évvel ezelőtt Pestre költöztem), kifejezetten nagyra tartom Müller Péter munkásságát… de szeretem a Republikot is. (Ne kérdezd, hogyan lehet ez. Sokkal vadabb kombinációkat is tudnék mondani.)

Megpróbálom elmagyarázni, hol tévedett Péter.

Ő ugyanis elsősorban mondani akar valamit. A művészete három rétegből áll:
– Van egy erős mondanivalója: részben filozófia, részben misztikum, részben életérzés. (Paródia.)
– Hogy ez rögződjön a hallgató fejében, költészetet használ: szójátékokat, kicsavart kifejezéseket, erős költői képeket kapcsol össze, hogy a vizuális ingerek segítsék a mondanivaló rögzülését.
– Mindezt zenével teszi fogyaszthatóvá: gyakorlatilag a zenéje az a vazelin, amellyel a mondanivalója könnyebben csúszik be.

Nem veszi észre, hogy a Republik ugyanezen a pályán, de teljesen más sportágban versenyez.

Cipő, amíg élt, elsősorban hangszerelő volt. Nála a szöveg egyike volt a hangszereknek. Nem akart mondani vele semmit. Belekomponálta a hangzásba az emberi hangot, úgy, hogy a dallamhoz illő hangzású szavakat, félmondatokat hajigált egybe. Persze, nincs olyan, hogy egy szónak el tudjunk tekinteni a jelentésétől, és ezzel valamennyire vissza is élt, de a Republik szövegeit soha nem volt szabad összerakni, értelmezni, történetet, konzekvens mondanivalót várni tőlük. Sokkal inkább az operára hasonlított a hozzáállásuk: szöveg ugyan van, de csak a hangzás miatt. A lényeg a zene. (Megjegyzem, ez az egész a 2000 utáni lemezeikre vonatkozik. Határozott minőségi változás következett be, miután kiadták a Cseh Tamással közös lemezüket. A korábbi lemezeik, khmm, stilszerűen, futottak még.)