Vasárnap déltájban autóztunk haza Tiszafüredről. Álmos napsütésben, közepesen lassú tempóban. Mint az őszi legyek. Hangulathoz illő zenét kerestem a pendrive-on: Blondie, Autoamerican.

The tide is high but I’m holding on
I’m gonna be your number one

Ennél a résznél azért elvigyorogtam magamat. Hogy is mondjam… gyorsan eszkalálódott a mondanivaló.

Pont úgy, ahogy a magyar népdalokban szokás.

A malomnak nincsen köve,
Mégis lisztet jár, mégis lisztet jár
Tiltják tőlem a rózsámat, mégis hozzám jár,

Hogy mást ne mondjak.
Itt is elég gyorsan eljutottunk a malomtól a rózsámig.

Jut eszembe, belegondolt már valaki, hogy ha a kökény nem feketére érne be, hanem sötétbarnára, akkor az a szegény pásztorlegény kénytelen lett volna ilyetén módon rímet faragni:

Kék a kökény röcécacca,
Ha megérik sötétbarna

Tiszta szerencse, hogy a természet tudja a dolgát.